Annyi biztos, hogy a mai napig több mint 3,5 millió ember halálát okozó, és a világot csaknem másfél évre megbénító koronavírus Kínában szabadult el. Csak az a kérdéses, hogy a fertőzés egy vuhani piacról vagy az ottani virológiai intézetből indult-e végzetes útjára. Peking cáfol, tagad, vádaskodik, de ami a leglényegesebb: nem engedélyez hozzáférést azokhoz a laboratóriumi jegyzőkönyvekhez, ami alapján azonosítani lehetne a vírus származását. Az eredettörténet egyfelől meggyorsítaná a védekezéshez szükséges vakcinák kifejlesztését, másrészt megkönnyítené a következő járványok elleni védekezést. A hozzáférés megtagadása a bűnösség beismerését jelenti – hangoztatja egy amerikai nemzetbiztonsági szakértő.
A délnyugat-kínai hegyek lankáin fekvő falu szélén egy magányos térfigyelő kamera pásztázza a sűrű bambusszal benőtt, használaton kívüli rézbánya bejáratát. Az éjszaka közeledtével denevérek verdesnek szárnyaikkal felette.
Ez a föld alatti otthona annak a vírusnak, amely a legszorosabb hasonlóságot mutatja a Covid19-et okozó vírussal. Ez egyben az a hely is, amit alaposabban ki kellene vizsgálni annak tisztázására, hogy a koronavírus-járvány nem egy kínai laboratóriumból származik-e – írja tényfeltáró cikkében a Wall Street Journal.
Kilenc éve, 2012 áprilisában hat bányászt gyűrt le egy rejtélyes kór, miután a bányában denevérguanót takarítottak. Ne is szépítsük: a guanó a repülésre egyedül képes emlős ürüléke. A hat ágynak esett bányász közül hárman meghaltak.
Haláluk okát a távoli, Vuhani Virológiai Intézet kínai tudósai voltak hivatottak kideríteni. Miután mintákat vettek a bányában tanyázó denevérekből, több új koronavírust azonosítottak.
A bányászok betegsége, a helyszínen talált vírusok és a velük kapcsolatos kutatások megválaszolatlan kérdései újra rávilágítottak egy korábban összeesküvés-elméletként elutasított feltevésre: nevezetesen, hogy a SARS-CoV-2, a Covid-19-et okozó vírus kiszabadulhatott a vuhani laboratóriumból, abból a városból, ahol 2019 decemberében az első koronavírusos eseteket regisztrálták.
A laboratórium kutatói mindeddig nem adtak teljes körű és azonnali választ, ráadásul egyes általuk közzétett információk ellentmondásosak voltak. Ezek után vezető tudósok követelték a vuhani intézet átvilágítását, és azt, hogy a világjárványt okozó vírust vajon a laboratóriumokban tárolták, és ha igen, kiszabadulhatott-e onnan.
Most már néhány magas rangú, a lehetőséget korábban valószínűtlennek tartó közegészségügyi tisztségviselő is szükségesnek tartja az alapos vizsgálatot.
Tovább a WSJ tényfeltáró cikkét ismertető Euronews oldalára.
Körkép.sk/Euronews
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »