Milyen volt az élet a járvány epicentrumában, a legszigorúbb karantén idején? Erről szól Fang Fang kínai írónő Vuhani napló című könyve. S arról is, hogyan lett a népszerű szerzőből, a „nép hangjából” a média lejáratókampányának hatására „Amerika bérence”, „nyugati kém” és „hazaáruló”, akit veréssel fenyegettek a kínai állampárt fizetett trolljai. Könyvajánló.
Vargas Llosa esete Kínával
Ha Kínában demokrácia lenne, a hatóságok eleinte nem titkolták volna el a tényeket, írta tavaly tavasszal Mario Vargas Llosa, a Nobel-díjas perui író a koronavírus-járvány kezdeteiről. Kína válasza erre az volt, hogy Vargas Llosa regényeit eltávolították a könyvesboltokból.
Pedig valóban az történt, hogy Kína – akárcsak a Szovjetunió a csernobili nukleáris katasztrófa után – eleinte megpróbálta elbagatellizálni a problémát. Szőnyeg alá söpörni. Új vírus jelent meg? Rendeljünk el hírzárlatot!
Kínában a helyi (tartományi) ügyeket igyekeznek a helyi (tartományi) vezetők megoldani, anélkül, hogy a pekingi (központi) kormány beavatkozását kérnék. Ha ugyanis erre kerül a sor, az azt jelzi, hogy a helyi politikai irányítás csődöt mondott. Ezért aztán Hubej tartomány vezetői eleinte minden erejükkel igyekeztek megakadályozni, hogy a rejtélyes vírus híre a pekingi elvtársak fülébe jusson.
Azt a vuhani orvost, aki először jelezte kollégáinak, hogy valami nem stimmel, azonnal letartóztatták, és rémhírterjesztéssel vádolták. (Ez a 33 éves orvos – Li Wenliang – néhány héttel később maga is belehalt a Covidba.) Ráadásul azokban a napokban éppen az éves tartományi kormányüléseket tartották Vuhanban, s olyankor a sajtó kizárólag a sikerekről tudósíthat, negatív híreket közölni tilos.
Vesztegzár
Csakhogy a helyzet hamar elfajult, s amikor már az egészségügyi ellátórendszer sem győzte a terhelést, a központi (pekingi) kormány – észlelve a bajt – egyik napról a másikra lezárta Vuhant, a „Kelet Chicagóját”, ezt a 11 millió lakosú metropoliszt.
A lezárás Kínában mást jelentett, mint nálunk. Ott a lockdown némiképp szigorúbb műfaj. Keményebb, kérlelhetetlenebb. Még a lakásból sem lehetett kimenni, legföljebb bevásárolni, de azt is csak háromnaponta egyszer. Addigra azonban már köhögő és fuldokló emberek várták a kórházi folyosókon, hogy megüresedjen egy-egy ágy, mert szerettek volna megfelelő ellátáshoz jutni.
Fang Fang, az elismert írónő, a helyi írószövetség egykori elnöke ekkor döntött úgy, hogy nyilvános naplóírásba kezd, és közzétesz minden hasznos információt, amit orvos ismerőseitől tudott meg. Tavaly februárban például azt, hogy Vuhanban – ahol a központi kórház több főorvosa is belehalt a Covid szövődményeibe – 10 ezer beteg állapota kritikus, légzésüket gép segíti.
Ezek az információk, ha közvetve is, de megkérdőjelezik a hivatalos statisztikák hitelességét, azok szerint ugyanis az 1,4 milliárd lakosú Kínában a kezdetektől mostanáig 4600 halottja volt a járványnak – miközben Szlovákiában tizenkétezer, Magyarországon pedig harmincezer.
A cenzúra éber urai
Fang Fang a kínai közösségi oldalakon (Wechat, Weibo) osztotta meg szövegeit, és néhány napon belül már tízmilliók várták esténként, hogy közzétegye aznapi bejegyzését. Alternatívát jelentett ugyanis a központosított sajtóban olvasható, ellenőrzött hírekhez képest. Nem sokáig.
„Tegnap kitörölték az összes cikkemet, amit a Wechatre írtam, és blokkoltak a Weibón – jegyezte föl naplójába. – Úgy érzem magam, mint egy kiselsős, aki nem tudja, mit szabad mondania és mit nem.”
A kínai hatóságok az online teret is ellenőrzik. Az általunk használt keresőoldalak – mint a Google – Kínában eleve elérhetetlenek, akárcsak a Facebook, az Instagram vagy a Twitter. Nemrég blokkolták Kínában a Signal üzenetküldő szolgáltatást is, februárban pedig letiltották a BBC World News hírcsatornát, válaszként arra, hogy a BBC részletesen beszámolt az ujgur kisebbség számára létesített kínai átnevelő táborokról.
„Kína mindig is támogatta a külföldi tudósokat a vírus eredetének és terjedési útjának globális tudományos kutatásában” – nyilatkozta nemrég Kína budapesti nagykövete a Magyar Nemzetnek, ez azonban a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői január elején négy hetet valóban Vuhanban töltöttek, hogy utánajárjanak a járvány eredetének, de tartózkodásuk első felét karanténban kellett tölteniük, s a második két hétben is csak a Kína által hivatalosan szervezett látogatásokon vehettek részt, sok adathoz pedig egyáltalán nem fértek hozzá.
Így lesz valakiből „hazaáruló”
Fang Fang hiába tett hűségnyilatkozatot, és írta le naplójában, hogy száz százalékban támogatja a központi kormányt, hamarosan így is a propagandagépezet célkeresztjébe került. Rémhíreket terjeszt, írták róla, hazudik a halottak számáról, eltúlozza a bajt. Igen, válaszolta erre Fang Fang, akik csak a kínai állami televíziót nézik és a pártsajtót olvassák, azok számára rémhírnek tűnhet, ha valaki leírja a valóságot. A kínai kommunista párt fizetett trolljai veréssel fenyegették (a 65 éves nőt…), s utóbb már nyugati kémnek nevezték akkor is, amikor a virágzó cseresznyefákról írt.
Miután naplója Amerikában is megjelent, az ellene irányuló támadások fokozódtak.
A kínai állami média azzal vádolta, hogy könyvével támadási felületet kínál Kína ellen. A pártsajtó lejáratókampánya elérte célját: Fang Fangot, aki eleinte a „nép hangja” volt, s akinek a naplóbejegyzéseit milliók várták esténként, ma már egyre többen hazaárulónak tartják Kínában.
Pedig naplóbejegyzéseiben nincs semmi forradalmi. Hangja nem konfrontatív, nem támadó, hanem kifejezetten udvarias. Ír ugyan olyasmiről, ami Kínában tabunak számít (cenzúra, korrupció), és nem zeng dicshimnuszokat a Pártról, de amikor bírál, akkor csak óvatosan, visszafogottan, szőrmentén. Vajon milyen az a hatalom, kérdezi egy cseh lapnak adott interjúban, amely már az ő szelíd hangját sem tolerálja?
Hogyan kell eltüntetni egy írót?
Fang Fang új regényének tavaly kellett volna megjelennie, de nem került nyomdába, mert kiadója „az ismert problémák miatt” bizonytalan időre elhalasztotta a könyv megjelentetését. Korábbi regényeit sem nyomják újra, folyóiratok nem közlik az írásait. Egy író számára alighanem ez a legnagyobb büntetés: ha megfosztják olvasóitól, eltüntetik a nyilvánosságból, és szép lassan kiradírozzák a kollektív emlékezetből.
A kínai sajtó sem kommunikál Fang Fanggal, nevét is tilos leírni. Az állami cenzúra azonnal törli azokat a szövegeket, ahol megemlítik őt. Olyan ez, mondja Fang Fang, mint az osztrakiszmosz az ókori Athénban, amikor „az államra veszélyes személyt” életben hagyták, de eltávolították társadalmi környezetéből, és kizárták a közéletből. Az persze kérdéses, hogy Fang Fangot ún. felsőbb utasításra hallgattatták-e el, vagy pedig az újságírók maguk döntöttek így, mert nem akarták azt kockáztatni, hogy egy interjú vagy egy könyvrecenzió miatt a rezsim összevonja a szemöldökét.
A Vuhani napló magyarul még nem olvasható, szlovákul és csehül már igen. Nem hibátlan könyv, helyenként önismétlő és túlírt, de fontos tudósítás arról, hogyan működik egy autoriter rezsim, ahol a lojalitás felülírja a szakértelemet, a szolgalelkűség a szabadságot, s ahol nem az emberség és a szolidaritás a legfontosabb erény, hanem az engedelmesség.
Gazdag József
A szerző publicista, a Pátria rádió műsorvezetője
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
