A politika iránt érdeklődők között gyakorta látjuk, tapasztaljuk, bújják a különféle közvélemény-kutató cégek eredményeit, azokból vonnak le következtetéseket, még akkor is, ha az elmúlt 30 évben számtalanszor bebizonyosodott, hogy ezek az eredmények nem mindig azok, mint aminek látszanak.
Ezen értekezés szempontjából számunkra most különösen nem érdekes, a Fideszt mennyire mérik, mit várnak a balliberális tömbtől, hány százalékra mérik pártjaikat külön-külön. Tudjuk, hogy némelyik néha igen jól megközelíti a valóságot, némelyik nagyon mellélő, de azt is tudjuk, s ez még fontosabb: ezek megrendelésre készülnek. Tehát ha valakit nagyon felül- vagy alulmérnek, annak az az oka, hogy azt a látszatot szeretnék kelteni, hogy a társadalom gondolja is úgy, a szóban forgó párt vagy személy fölényesen vezet, vagy éppen ellenkezőleg.
Mi viszont egy viszonylag specifikusabb szegmensből kell hogy megvizsgáljuk a kérdést. Nemzeti radikális, nemzeti oldali vagy radikális jobboldali nézőpontból, kinek melyik kifejezés tetszik jobban, itt most nem ez a lényeg.
Az ilyen szellemiségű pártokat rendre alul szokás mérni, ez így volt a Magyar Igazság és Élet Pártjától kezdve az egykori Jobbikon (sajnos le kell írnunk ilyen összefüggésben a nevüket) át a Mi Hazánk Mozgalomig.
Ugyebár ezek a közvélemény-kutató cégek a két nagy politikai tömb érdekkörébe tartoznak, így általában nem is érdekük, hogy a valóságot mutassák, ami egy harmadik út. Az, hogy az elmúlt évtizedekben ez a fajta ”lefelé” mérés mennyiben hatott ki később a valós eredményekre, tehát, hogy hányan gondolták úgy, ”én azért nem szavazok ide, mert kis párt és elveszik a szavazatom”, természetesen lehetetlen megmondani pontosan.
Azt viszont nagyon is pontosan ki lehet mutatni, mikor történt olyan, hogy egy nemzeti pártot rendkívül alulmértek. Nézzék el nekem a kedves olvasók, hogy a Jobbikot citálom ide, tudom, ennyit sem érdemelnének már, de vonatkoztassunk el most a párt jelenétől (jövője már nem nagyon van).
A parlamenten kívüli pártok közül a Jobbiknak sikerült elérni a 2 százalékos támogatottságot a teljes népesség körében – írta 2008 decemberében a Political Capital, mintegy bő fél évvel a 2009-es EP-választás előtt. Persze, azt tudjuk, a biztos pártválasztók körében mért eredmény valamivel mindig magasabb, mint a teljes népességre vonatkoztatott, s mivel a teljes népesség viszonylag ritkán (soha) járul az urnákhoz, ezért a biztos pártválasztók és a teljes népesség között húzódik valahol mindig az a vonal, ami tényleg megvalósul. Mindenesetre a közvélemény-kutatók szerint a Jobbik a biztos pártválasztók körében sem lehetett e szerint 3-4%-nál több, ehhez képest emlékszünk, majd’ 15%-ot értek el.
Sőt, bárki számára hozzáférhető adatok, közvetlenül az EP-választás előtti napokban is nyilvánosságra hozták adataikat, ott sem mutatott semmi jel a majdnem 15%-os eredményre. A teljes népességben 2-3%-ra mérték őket.
De ha már EP-választás, 2019-ben a Mi Hazánkat és 1-2% közé tették, és 3,3% lett az eredmény. Ahogy ugyanebben az évben az önkormányzati választás előtt is szintén 1-2% körül taksálták a pártot, mégis országosan 5,1%-os átlageredményt hoztak.
Az természetesen sok minden tényezőtől függ, mennyiben mérnek alá egy nemzeti radikális pártot, van, mikor kevésbé, van, mikor nagyon, de a tendencia egyértelműen kirajzolódik: nemhogy sohasem láttatják nagyobbnak, de még csak valósnak sem!
A fentiekből megközelítve az, hogy már a baloldali, DK-s kötődésű IDEA intézet is 4%-ra mérte a Mi Hazánkat, abból nem lehet más következtetést levonni, minthogy ez több mint 5% a valóságban. De nem ez a legfontosabb tanulság. Hanem az, hogy a közvélemény-kutatásokra döntően nem kell figyelni, viszont hátradőlni sohasem szabad, mert az több mint hiba, ami megbosszulja magát.
Lantos János – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
