Eduard Heger szlovák kormányfő kedden (május 18.) személyesen is ellátogatott az árvíz sújtotta Garamrudnóra (Rudno nad Hronom). A helyi polgármesterrel, Marián Šurjanskýval való találkozója után anyagi segítséget ígért a településnek, valamint arra is ígéretet tett, hogy a kormány segíteni fogja az árvízkárok elhárítását. Heger állítása szerint a töltést, amely láthatóan nem bírta ki a heves esőzés miatt feltolult víztömeget, már nem lehet megjavítani.
“Azonnal, ahogy a polgármester úr számszerűsíti a keletkezett károkat, felszabadítom a kellő mennyiségű pénzösszeget a kormányfői tartalékból, hogy anyagilag is segíthessünk.”
a kormányfő súlyosnak nevezte a kialakult helyzetet, majd hozzátette, hogy az állam együttműködik majd az önkormányzattal, hogy a károsult község lakosai mielőbb visszatérhessenek korábbi életükhöz.
Megvan a hétfői esőzések első halálos áldozata Garamrudnón
Heger a tragédia helyszínén részvétet nyilvánított a korábbi polgármester hozzátartozóinak, aki hétfőn az árhullám következtében vesztette életét. A kormányfő egyúttal köszönetet mondott mindenkinek, önkénteseknek és a mentőalakulatok tagjainak is, akik részt vesznek a mentésben és a helyreállítási munkálatokban.
A miniszterelnök elmondása szerint az átszakított gátat már nem lehet megjavítani, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat munkatársai már elvégezték a helyszíni vizsgálatokat.
A hétfői árvíz nem csak a helyiek, de az önkormányzat vagyonát is megrongálta, a polgármester szerint már folyik a kárfelmérés.
Továbbra is a heves esőzések és az áradások következményeivel küzd az ország (képekkel)
A mentésben több mint 50 fő vesz részt – rendőrök, tűzoltók és önkéntes tűzoltók. Erről már Roman Mikulec belügyminiszter tájékoztatott. Jaroslav Naď védelmi miniszter hozzátette, hogy ezen felül 31 katonát is kivezényeltek a helyszínre, amennyiben szükség lenne rá, akkor pedig készek további katonákat is kirendelni.
teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »