A szombathelyi Smidt Múzeum 40 ezer darabos gyűjteményét alapítója, dr. Smidt Lajos nyugalmazott kórházigazgató sebészfőorvos 1968-ban adományozta a városnak és Vas megyének. Hogy cikkünk főszereplője, egy ötvösremek söröspohár honnan került hozzá, erről csak sejtéseink vannak. Az Emberbaráti Egylet magánkórházában a szegény ingyenes betegek mellett az Erdődy, Cziráky, Batthyány, Bezerédj, Festetich, Zichy családok tagjai is gyógyultak a keze alatt, akik a honoráriumot olykor különleges családi emléktárgyakkal is megtoldották. A 2,5 decis sima üvegpohár cirkalmasan gravírozott felirata: „Szarvas hajsza után szomját oltó / a királyné Erzsébet / nálam sert e pohárral ivott / Budapest sugárút [a mai Andrássy út] 133 / 1876. december 5-én”.
A büszke – és bizonnyal igen tehetős – vendéglátó nem érte be ennyivel: talapzatot és fedelet is készíttetett a pohárnak, amely így értékes műtárggyá nemesedett. Talapzata fémmel és ezüsttel bevont fahenger, akantuszindák között két kutya, egy ló és egy szarvas feje díszeleg. A belül aranyozott fedél gombja a Szent Korona elnagyolt ábrázolása.
A mestert a JCK monogram alapján könnyű azonosítani: Joseph Carl von Klinkosch, a XIX. század második felének egyik legjelentősebb bécsi ötvöse. Apja műhelyében tanult, majd 1851-ben átvette annak vezetést. A legjobb hazai és külföldi művészekkel terveztetett, sorra nyerte a kitüntetéseket nemzetközi kiállításokon.
1855-ben császári és királyi udvari szállító, 1879-ben lovagi címet kapott. 1884-ben az üzemét két fiára bízta. A cég 1918-tól egészen 1972-ig a Krupp Művek részeként működött. A Klinkosch-műhely remekei ritkán bukkannak fel árveréseken, de akkor – akármiből legyenek is – aranyáron.
Nos, az izgalmak e történetben ott kezdődnek, amikor megpróbáljuk kideríteni, miféle „szarvas hajsza” után iszik sört a mi Erzsébet királynénk, de főleg kinél.
Sisi négyéves korától lovagolt, és ez a sport szenvedélyévé vált. Gödöllőn – gyerekkori emlékeit felidézve apja, Miksa József bajor herceg nyomán – manézst építtetett, ahol cirkuszi idomárok segítségével Európa egyik legjobb lovarnőjévé képezte ki magát. A kastély vendégeit is – távol Bécstől, nem törődve az udvari etikett szabályaival – a lovaglásban való jártasságuk alapján válogatta.
Élt-halt a falkavadászatokért, és ehhez itt jó társaságra talált, mert annak divatja az 1820-as években hozzánk is megérkezett Angliából, és a század közepére széles körben elterjedt az arisztokraták között. A Vadász- és Versenylap szerint a királyné egy 1872-ben rendezett falkavadászaton „csodálandó merészséggel szöktetett át a park-kerítésen tüzes fakó lován”.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2021. tavaszi számában olvasható.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
