„Zürich, április 5. A Svájcban élő szocialisták vezére a Volksrechtben kijelenti, hogy az orosz szocialisták azonnali fegyverszünetet javasolnak. Lenin azt hiszi, hogy Oroszország egy második, igazi forradalom küszöbén áll.” A Pesti Naplóban 1917. április elején ilyen, és ehhez hasonló hírek terjedtek a bolsevik párt vezéréről, Vlagyimir Iljics Leninről, akinek személyéhez a német katonai és politikai vezetés is nagy reményeket fűzött. Lenintől Berlinben azt remélték, hogy hazájában olyan felfordulást, ha tetszik, forradalmat okoz, amely kiüti Oroszországot a háborúból. A német titkosszolgálat munkához látott, amelynek eredményeképp a „felforgató” 1917. április 16-án, hosszú száműzetés után végre újra orosz földre léphetett.
A cári tisztviselő fia Lenin, születési nevén Vlagyimir Iljics Uljanov, 17 éves korában lépett a radikalizálódás útjára, miután bátyját, Alekszandrt egy III. Sándor cár elleni merénylet előkészítésében való részvételért 1887-ben felakasztották. A gyors felfogású és éles eszű fiatalembert kicsapták a Kazanyi Egyetemről, mert nem tudta visszafogni rendszerellenes nézeteit.
A szociáldemokrata mozgalomhoz csatlakozott Vlagyimir Iljics végül Szentpéterváron szerzett jogi diplomát, de nem sokáig praktizálhatott ügyvédként, ugyanis a marxista, baloldali szervezkedésekben részt vevő Uljanovot a cári rendőrség 1895 decemberében letartóztatta, majd a bíróság szibériai száműzetésre ítélte.
Lenin 1914-ben. Esélyt látott a világforradalomra.
Miután 1900-ban szabadult, a 30 éves Uljanov nyugat-európai emigrációba kényszerült. Egy évvel később felvette a Lenin „művésznevet”, amelynek sokak szerint a kelet-szibériai Léna folyóból képzett. Lenin sok helyen megfordult, többek között Bécsben, Münchenben, Londonban, Párizsban és Genfben is.
Egyre radikálisabb nézeteket hangoztatott, támadta az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt demokratikus berendezkedést hirdető szárnyát és világforradalmat hirdetett, amelynek centrumát a cári Oroszországban képzelte el.
Lenin ideológiai harcostársaival. A cári hatóságok Szibériába száműzték a nyughatatlan forradalmárt.
Nézeteivel akkora felfordulást okozott, hogy az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt 1903-ban Brüsszelben tartott konferenciáján a párttagok közt szakadás történt.
Megalakult a Lenint támogató radikális, többséginek, azaz „bolseviknak” nevezett szárny, amellyel szemben a „mensevik”, azaz kisebbségi frakció a reformok útján megvalósuló demokratikus átalakulást szorgalmazta.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
