1924-ban a magyar törvényhozás minden év május utolsó vasárnapját a hősök napjává nyilvánította, és egészen 1944-ig ezen a napon hivatalos ünnepségeket tartottak a magyar háborús hősök tiszteletére.
Magyarország szovjet megszállása után, vagyis 1945-től kezdve oly sok más nemzeti hagyományunkkal együtt a hősök napja is a kommunista rendszer tilalmi listájára került.
Az 1990-től hatalomra került kormányok egyike sem tett kezdeményező lépést annak érdekében, hogy újra hivatalos állami ünnep legyen a hősök napja. Az egyedüli változás a kommunista évekkel szemben annyi, hogy nem tiltják, nem büntetik, ha valahol valakik május utolsó vasárnapján – nem hivatalosan – megemlékeznek nyilvánosan nemzeti hőseinkről.
A posztkommunista, balliberális életérzést a hősiséggel szemben a legnyíltabban néhány képviselői hozzászólás tükrözte 1990 után. Országgyûlésünkben ilyen liberális szólamok hangzottak el: „Én egyáltalán nem akarok hős lenni.” „Hála az égnek, hogy olyan korban élek, amikor nem kell hősnek lenni.” „Isten őrizzen olyan kortól, amikor hősnek kell lenni.”
A közvetlen szövegkörnyezet, amelyben ezek a képviselői megnyilatkozások elhangzottak, azt mutatja, mintha ezek az „urak” voltaképpen a háborút utasították volna el, annak öszszes borzalmával együtt. De ha a szavak mélyebb értelmét megfontoljuk, világossá válik, hogy szavaik valójában a keresztény magyarság által elfogadhatatlan hedonizmust és utilitarizmust (az élvezet- és haszonelvûséget) tükrözték. Egy erkölcsi alapon álló magyarnak ugyanis minden korban, így a mi korunkban is, ha nem akar hitvány, „sehonnai bitang ember” lenni, igenis szinte minden nap hősnek kell lennie – harmadik eset nincs! Mert egy olyan korban, ahol a tömegtájékoztató média szinte teljes egészében az önző, „önmegvalósító”, élvezethajhász életmódot propagálja; azt a világnézetet tükrözi, amely szerint mindenki értékét egyedül az adja meg, hogy mennyi pénze van, és mindenki ásatag, maradi, ostoba ember, akinek szemében szent „a hûség a becsületem”, legyen az akár a Hazához, akár a házastárshoz, akár egyszerûen az adott szóhoz való hûség – igenis a békés mindennapok során megnyilvánuló hősiesség kell ahhoz, hogy megmaradjunk hûséges, becsületes kereszténynek és igazi magyarnak!
A magyarság hagyományos felfogása és a keresztény világnézet a testi és szellemi élvezeteket – közöttük a szexuális élvezeteket is – értéknek tartja. Aquinói Szent Tamás ezeket az élvezetes jó (bonum delectabile) kategóriájába sorolja. Értéknek tekinti a pénzt, a hírnevet, a hatalmat is a keresztény teológia: ezeket hasznos jónak (bonum utile) nevezi. De ezeket nem tekintheti végső célnak, legfőbb jónak a keresztény, mert:
1) a hasznos javak nem önmagukért kívánatosak, csak eszközök valami önmagában kívánatos jónak megszerzésére (a pénz az általa megvásárolható árukért vagy szolgáltatásokért kívánatos; a Szahara közepén többet ér egy pohár víz, mint akár 10 000 dollár);
2) az élvezetes jó már önérték, de mivel múlékony és véges értékû, nem elégíti ki teljesen a hiánytalan boldogságra született ember vágyait.
Tehát, ahogy a hasznos jó alá van rendelve az élvezetes jónak, a véges, korlátozott élvezetes jó is alá van rendelve a végtelen, korlátlan, magasabb rendû jónak, az isteni jóságnak, amelynek elérését az ember számára az Istentől az emberi természetbe adott erkölcsi jó (bonum honestum) biztosítja. S ha egy adott helyzetben csak becstelenség (hazaárulás, gyávaság, hûtlenség, lopás, rablás, korrupció stb.) árán érhető el a hasznos, illetve az élvezetes jó, akkor abban a helyzetben az igazi keresztény magyarnak az erkölcs, a becsület és a Haza érdekében le kell mondani a hasznos, illetve az élvezetes jóról!
Ahhoz, hogy ezt valaki mindig, minden körülmények között megtegye, hősnek kell lennie! Hősnek kell lennie a Nemzet háborújában – és természetesen azokat tiszteljük hősként, akik életüket adták azért, hogy a Nemzet éljen! S a hazaáruló pedig „sehonnai, bitang ember”. – De hősnek kell lennie békében is: szembe kell szállni a TV által reklámozott ünnepeltek életmódjával: igazi hősként többre kell tartani a becsületes munkával szerzett szerény keresetet, mint a korrupcióval szerzett nagy vagyont; többre, ezerszer többre kell becsülni a hûséget Istenhez, a Hazához és a Családhoz, mint az Istennel dacoló ateizmust, a kozmopolitizmust és a családellenes törekvéseket!
Az említett liberális képviselő „urakkal” szemben mi nem azért örülünk, mert „nem kell hősnek lenni”, hanem azért, mert olyan korban élünk, amikor nem lehet középszerûnek lenni: ha nem akarunk gazemberek lenni, csakis hősök lehetünk.
Mindazonáltal minden évben hősök napján elsősorban háborús hőseinkre gondolunk büszke örömmel és a hősöknek kijáró tisztelettel. Mert nem feledjük, hogy „hőseink hitéből, hőseink véréből támad fel Hazánk”.
Úgy legyen!
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
