Nézed a National Geographicon, vagy a Discoveryn a gigantikus dubai építkezéseket, ahol a targoncás, de még a malterkeverő is egyetemi szintű diplomával rendelkezik, lévén mérnök ember az istenadta. Annak kell lennie, különben a munka közelébe se engedik. Az emberben óhatatlanul felmerül: és akkor ezekkel versenyezzél?
De nem csak e tekintetben, másban is.
Sokat gondolkodtam azon, írjak-e arról, ami itt alább fog következni, elvégre mit untassa saját dolgaival az ember a tisztelt nagyérdeműt, de az jutott eszembe, a példaadás kedvéért való okítás talán van olyan nemes cselekedet, mely honfitársaim hasznára válik és okulhatnak belőle.
Igazából a mai nap tette be a kaput. Két cikk megírása között az embernek jól esik kicsikét a 35 négyzetméteres panel kalodaipari hangulatot árasztó miliőjéből, kiruccannia… Na hova is? Hát hova máshova, mint az Adóhivatalba!
Van ugye a többlépcsős folyamat, melynek során az első fokozat, amikor a postaládából kivéve a hosszúkás borítékot, a feladó helyén a Nemzeti Adóhivatal vagy valamelyik csatolt része, megyei, önkormányzati, meg a jó ég tudja melyik részlege olvasható. De ne szaladjunk a dolgok elébe, haladjunk szép sorban, ahogy az meg vagyon írva!
Tragikomédia következik két felvonásban. A darab címe: Add ide a pénzedet!
Internesönel trendi lengvidzs verzsön: Give me your cash!
1.FELVONÁS
Az önkormányzat kéri a sápot
A modern technikának köszönhetően ma már otthon, a kényelmes foteljéből intézheti az ember ügyes-bajos dolgait, pár pillanat, és azonnal látod a számlaegyenlegedet. Legalább ilyen rövid idő szükséges ahhoz, hogy az agyad dekódolja a szemed által eléd közvetített képet, mely szerint a monitoron a következő szöveg olvasható, idézem:
„Pénzintézeten belüli hatósági pénzmozgás” Magyarul inkasszó. A kedvezményezetthez meg oda vagyon írva, hogy Pécs M. J. Város Önkormányzat Adóügyi Iroda.
A pillanat, amikor megáll benned az ütő. Se szó, se beszéd, fogják magukat és csak úgy leemelnek a számládról x összeget. Semmi levél, vagy szívhez szóló szép üzenet, hogy öreg, ezt meg ezt elmulasztottad, vagy valami más gáz van, hozd helyre záros határidőn belül, vagy fogjuk a pénzedet és visszük! Semmi.
Jó. Kinyomtatom és irány az önkormányzat adóügyi irodája.
Na, itt történtek aztán igencsak érdekes dolgok. Miután túl voltam az egészen, a könyvelőnek elmeséltem a sztorit, aki fogta a hasát a nevetéstől. Számára ez nem újdonság, csak annyit tett hozzá, „ne csodálkozz, ez Magyarország!
Képzeljünk el egy olyan irodát, amit az ember csak hálivúdi eksönmúvikban szokott látni. Belépsz egy helyiségbe, amely plafonig érő aktahalmokkal van tele, közöttük ül egy elkeseredett ábrázattal bíró ember. Nem tehetek róla, de önkéntelenül is kibukott belőlem:
– Ez azé’ odabasz. Már úgy értem vizuálisan.
Fenti mondat meghaladta az ügyintéző ingerküszöbét és felnézett a papírjaiból.
– Jó napot kívánok. Kaptam egy ilyet, szeretném megtudni, hogy mi ez? – nyújtom oda neki a papírt lendületesen.
A pofa bepötyögi a gépbe a bepötyögnivalókat és már mondja is.
– Igen, látom. Ön nem fizette be az iparűzési adóelőleget.
Innentől kezdett érdekessé válni a dolog.
Mire én: – Dehogynem fizettem, hát itt van nálam a csekk. – mondom, és már kutakodom is a táskában, veszem elő a szükséges papírokat. Dokument jeszty? naná, hogy jeszty! Akarom mondani, yes.
De az adóelőadó továbbra is a monitorra mered, majd azt mondja:
– Igazából nem is értem, hogy miért csak ennyit vontak le magától, hiszen ezen az összegen felül még tartozik több mint tízezer forinttal.
– Dehát, itt a csekk.
– Az valószínűleg az előző időszakra szól.
– Akkor miért nem küldtek erre az időszakra is? – kérdezem, és közben megtalálom az építményadóról szóló és az autóhoz kapcsolódó csekket is. (Eddig a lakás után nem kellett fizetni, mert olyan kicsi, de most már a 35 négyzetméteres panel – garzon méret – után is kell fizetni!) – Itt van a többi is, látja, be van fizetve időre.
A flegma válasz lakonikus egyszerűségű volt.
– Különben is ön vállalkozó, nem fizethet csekken.
– De bizony, hogy fizethetek!
– De nem! (Itt jön „a már pedig ilyen állat akkó’ sincsen! című rész.)
És a derék közalkalmazott még azt is hozzátette türelmét vesztve, hogy én ne nézzem őt hülyének. Megnyugtattam, hogy eszem ágában sincs ilyet tenni.
– De márpedig én fizethetek csekken, különben is, tessék, nézze, itt van a csekk, vegye el, fogja a kezébe, olvassa el, ott áll rajta: Iparűzési adó.
Elvette a feladószelvényt. Egyből elcsendesedett. Nézegeti, forgatja, látszik, hogy nem akar hinni a szemének, majd darab idő múltán – immáron jóval békülékenyebb hangnemben – megszólal.
– Legyen kedves fáradjon át velem a kollégámhoz, mert ez nekem is új.
Hopp, itt álljunk meg egy röpke pillanatra! Ez volt az első alkalom, amikor picikét megrogytam.
Igen, jól tetszik érteni, nem én, az egyszerű, adófizető barom mondtam azt, hogy nem értem, hanem az adóügyi előadó, akinek ugye hivatalból ez lenne a dolga! Fel is merül a kérdés az emberben, hogy akkor vajon milyen szakmai felkészültséggel intézik a polgárok adóügyeit?
De megyünk tovább! Pontosabban, át a másik irodához. Lényeg a lényegben, rövid időn belül már több adóelőadóval is konzultált hősünk és kollégája, mire a sokadik kibökte, hogy hát tényleg fizethet az úr csekken, ha megfelel bizonyos kritériumoknak, példának okáért az adószáma a megfelelő számmal kezdődik. Na, erre az én eredeti adóelőadóm, valósággal kitépte a másik kolléga kezéből az Iparűzési Adó befizetésének igazolásáról szóló szelvényt, rohant vissza az aktahalmokkal telerakott irodájába, hogy megnézze az adószámot.
Diadalittasan visszatérve közölte, nem a megfelelő számmal kezdődik az adószámom. Éreztem én, hogy ezen a ponton megfeneklett az ügyintézés amúgy is lassacskán csordogáló folyama, ezért építőjellegű kérdést tettem fel:
– Mit lehet ilyenkor tenni?
Most tessék megkapaszkodni, és a biztonsági öveket becsatolni, mer’ ami eztán következett, arra nehezen talál szavakat az ember.
– Kiállítok önnek egy csekket. – válaszolta ügyintézőm a legnagyobb természetességgel.
Azt hittem nem jól hallok.
– Állj! Egész idáig arról volt szó, hogy nem fizethetek csekken!
Ha most azt hiszik, mint ahogy hittem én is egy valószínűtlenül rövid pillanat erejéig, most fogást találtam a rendszeren, és az azt képviselő emberen, hát nagyot tévednek!
– Ez egy egyedi eset. – jött a válasz, szintén a legnagyobb természetességgel.
Mint a vadászkopó, amikor szagot fog, éreztem, hogy itt valami nagyobb dolog van kibontakozóban.
– Tényleg nem azért kérdezem, hogy akadékoskodjak, de az a számla, amiről inkasszózni tetszettek az összeget, egy magánszámla, semmi köze a vállalkozáshoz.
– Ó, e miatt igazán ne aggódjon, online kapcsolatban vagyunk az összes Magyarországon működő bankkal. – jött a készséges tájékoztatás, mondjuk úgy, a miheztartás végett.
Ez volt a második alkalom, amikor picikét megrogytam.
De mivel nem olyan családból származom, hogy az első kihívások és nehézségek láttán megrettenjek, úgy éreztem mehetünk tovább is.
– A jövőbeni félreértések elkerülése végett mondom, hogy augusztus óta szüneteltetem a vállalkozást. Így akkor ugye az iparűzési adóelőleg is ugrik. NAV-nál be van jelentve, van ügyfélkapus visszaigazolás, hogy bevették, megkezdődött a feldolgozás.
Még végig sem tudtam mondani a mondatot.
– Nem elég! Nekünk is be kell adni külön, ilyen meg ilyen plusz dokumentumokkal együtt.
– Tényleg nem akarok akadékoskodni, de azt azért nem értem, hogy a rossebbe van az, hogy az összes bankkal online kapcsolatba vannak, a Nemzeti Adóhivatallal meg nem?
Na, most tessék ismét megkapaszkodni, nyúljunk csak megint az övek felé, mert lekoccolunk, ha nem vigyázunk, visszük magunkkal a gombát is azonnal, ahogy azt szokták volt mondani amolyan rexes hasonlattal élve.
– Ilyen a rendszer.
Kész. Ez van.
Éreztem, hogy nem tanácsos tovább feszíteni a húrt, de a biztonság kedvéért még megkérdeztem: ha most ezt a csekket befizetem, akkor ugye elvileg nem tartozom senkinek semmivel? Azt mondták nem.
– Van faxa? – kérdezte az adóelőadó.
– Fax? Ne haragudjon már uram, de 2013-ban ki intézi még a dolgait faxon?
– Hát mi!
– E-mailen is lehet?
– Lehet.
No, hál’ Isten. Végül is rendes volt, adott egy drótpostacímet, ahova a beszkennelt feladószelvényt elküldve azonnal megszüntették az inkasszót.
2. FELVONÁS
Ezúttal a nemzetnek van szüksége a pénzedre. Nagyon akarják, de talán mégse kéne.
Ahogyan arról már az elején szó esett, már-már pavlovi reflexszel rándul görcsbe az ember gyomra, amikor az adóhivataltól érkezik a szívhez szóló szép üzenet. Ezúttal a Nemzeti Adóhivatal Baranya Megyei részlege tette tiszteletét. Nem ciciztek, ők már rögtön végrehajtás kilátásba helyezésével kérték a jogos jussot, ami nekik ugye kétségkívül jár.
Mit tesz ilyenkor a jogkövető magatartást tanúsító állampolgár? Próbálja végrehajtani a könyvelőtől kapott utasítást, melynek lényege – s erre külön felhívom a tisztelt Olvasó figyelmét –, hogy nem kell azonnal pánikba esni, az adóhivatalban is csak emberek dolgoznak, ők is hibázhatnak! Nem kevésbé fontos momentum az sem, hogy vegyük már emberszámba az adóhivatalban dolgozó honfitársainkat is! Megjegyzem elég nehéz azzal a bizonyos zabszemmel a megfelelő helyen, de lesz, ami lesz alapon, bementem az adóhivatalba.
Egyablakos ügyintézés! Ugye valamennyien hallottuk már ezt a jól hangzó szóösszetételt. Különösebb megjegyzést nem is fűznék hozzá, az elnevezés önmagáért beszél.
Mondom a recepción mit szeretnék, a fiatal dekoratív hölgy már nyomja is a megfelelő gombot és mosolyogva átnyújtja a sorszámos cetlit.
Na, mondok magamnak, azé’ ez má’ valami! Az ügyfél tér is tágas, modernebb, mint régen, egész kellemes benyomások így elsőre.
Kisvártatva felvillan a sorszám a táblán. Odamegyek az ügyintézőhöz, mondom, hogy mi a helyzet.
– Hát ez a szám ide nem jó, de rögtön átirányítom a megfelelő kolléganőhöz. Ugyanezzel a számmal.
Figyelnek ugye? Ez volt tehát az első ablak.
Darab idő múltán aztán odakerülhettem az átirányított ablakhoz. Mondom, hogy mi a gond. Hát bizony gond, hogy szünetel a vállalkozás, addig ő semmit sem tud csinálni, rá se tud nézni a számlám egyenlegére, amíg én nem hozok valamilyen hitelt érdemlő papírt arról, hogy jól van-e bejelentve a vállalkozás szüneteltetése.
– Tessék várni, rögtön átirányítom a kollégához. Ugyanezzel a számmal.
Megint van egy kis idő, rendezni a gondolatainkat. Megmondom az őszintét, a kezdeti kellemes benyomások nagyon hamar elpárologtak. De nincs idő nagyon töprengésre, mert ismét felvillan a számom.
Egy termetes úriember a gép előtt. Mondom neki, hogy a másik ablaktól küldtek át, és mit mondtak.
Ekkor azonban váratlan dolog történt. Szem- és fültanúja lehettem, ahogyan egyik ügyintéző elküldi a másik ügyintézőt a jó k… jába. De szó szerint.
– Gond van? – kérdezem most már kicsit félénken.
– Melyik kolléganő küldte?
Mondom, hogy melyik, mutatom, hogy hányas számú ablaknál ül.
Elmorzsol a fogai között még egy alig hallható „baszd meg”-et.
– Kinyomok egy igazolást a lézeren. Ezt vigye vissza neki. De mondjuk ezért kár volt átküldeni ide, mert ezt ő is látja.
Aztán értettem meg, hogy a „baszd meg”-elés valódi oka az volt, külön jegyzőkönyvet kellett felvenni arról, hogy személyesen jelentem meg az ügyintézésen.
Jó. Ez is megvan.
– Visszairányítom az előző kolléganőhöz. Ugyanezzel a számmal.
Velem számolnak, ugye? Ez már a harmadik ablak volt. És gyakorlatilag még mindig nem intéztem el az égadta világon semmit sem!
Na, de sebaj, vissza az előző ablakhoz, miután kivártam a sorom. Ha tetszik, vehetjük úgy, hogy az ablakok számát tekintve megálltunk háromnál, de ha nagyon akarom, akkor ez már a negyedik ablak.
Kezdett tetszeni a dolog. Nem tudtam megállni, de itt már én is rosszalkodtam egy kicsit.
– Tessék, itt az igazolás, és a kolléga üzeni, hogy ezt ön is meg tudta volna nézni.
Az ügyintéző hölgy arckifejezésének leírására most nem pazarolnám a drága időt, legyen elég annyi, beszédes volt.
– Hát ez így nem jó! Lehet, hogy én is megnézhettem volna, de ő is! Mert ezen csak az van, hogy a vállalkozását szünetelteti, de az nincs rajta, hogy a KATA-t is.
A KATA a Kisvállalkozók Tételes Adózását jelenti. Mutatom a hölgynek, hogy itt vannak a Központi Rendszer által küldött ügyfélkapus visszaigazolások a dokumentumok feladásáról, mindegyik ott olvasható, hogy a NAV-hoz beérkezett, a feldolgozásuk megkezdődött.
A hölgy nézi a papírokat, majd megszólal.
– Én ebből nem tudom, hogy maga mit adott be.
– Hát a KATA-ról szóló adatlapot, amit minden hónapban be kell adni. Tessék megnézni, még a fájl neve is rajta van.
– Talán az online felületen meg lehet nézni, hogy mi ez, de azt én nem szoktam nézegetni.
Itt egy kicsikét megint megrogytam. Ez volt az a pont, ahol végképp elakadtunk. Indult a telefonálgatás ide-oda, végül jött egy kolléganő, aki megnyomott két gombot és aszonta:
– Itt van minden, nem jogos a hátralék. Benne van a törzsadatokban, valamiért még nem dolgozták fel, de itt van, legközelebb itt tudod megnézni.
Végül kiállítottak egy jegyzőkönyvet, amiről első körben nem akartak példányt adni, amihez én viszont ragaszkodtam. Tudják, hogy van ez? A jövő héten esetleg jön még egy végrehajtással megspékelt többszázezres adóhátralékról szóló levél, ezúttal egy másik részlegtől, akik nem tudják, hogy előző héten már voltam egy másik, előző részlegnél, ahol sztornózták az egészet.
Végül megkaptam a „pecsétes papírost”, hogy minden rendben van, az ügyintéző hölgy nagyon kedvesen megköszönte a türelmemet, és most tessék figyelni!, elnézést kért tőlem!
Egyébiránt pedig, ha másra nem is, de arra azért kétségkívül jó az Ügyfélkapu rendszere, hogy az állampolgár hitelt érdemlően igazolni tudja, megcselekedte, mit megkövetelt a Haza. Arról nem mi tehetünk, hogy a hivatal – ezt az ügyintézőtől tudom, ő mondta – másfél hónapos késéssel reagál le bizonyos beadott dokumentumokat. A KATA annyira új, hogy a rendszer gyakorlatilag nincsen rá felkészülve, de legalábbis egyelőre még nem gördülékeny az adatok feldolgozása. Bízunk benne, hogy ez a jövőben ez javulni fog.
A mindennapi létezés túlbürokratizált megnehezítése mindenesetre elkeserítő tapasztalás a mindennapok forgatagában. Pedig nem vagyunk kellő ész és tehetség hiányában, csupán úgy tűnik számomra, hogy az áras népek által ránk erőltetett túlzottan anyagias szemléletmód eszközrendszerével és az Európai Unió gyarmatosító politikájával egész egyszerűen nem hagynak élni bennünket.
Hogy is szól a régi bölcsesség?
„A törvény olyan, mint a pókháló. A nagyok szétszaggatják, a kicsik fennakadnak rajta.”
Bizony nagyon így van ez!
Közben meg Dubai épül és szépül…
Isten áldja Magyarországot!
1 öntudatos pécsi polgár
Nemzeti InternetFigyelő
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
