Ismét vétóval zsarol Budapest főpolgármestere

Ismét vétóval zsarol Budapest főpolgármestere

A Magyar Nemzet arról számol be, hogy Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere ismét kekeckedik a kormánnyal.

A főpolgármester egyeztetések és tárgyalások helyett megint a látványos konfliktust és a zsarolást választja – mondta a lapnak Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője, miután Karácsony Gergely főpolgármester nyomatékosította: ha a kormány megépíti a kínai Fudan Egyetem budapesti campusát, akkor ő felrúgja a kormánnyal kötött egyezséget és megakadályozza a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezését. Egy sportközgazdász szerint ezzel Magyarország nagy presztízsveszteséget szenvedne el.

Mint ismert, a Diákváros és a Fudan kínai egyetem campusa egymás mellett épülne az egykori Nagyvásártelep, a Kvassay Jenő út, illetve a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág határolta telekegyüttesen, a tervezett atlétikai stadion szomszédságában.

Hol vannak a budapestiek érdekei? Nem számítanak annyit, mint Karácsony politikai ambíciói. Kivel egyeztetett a Facebook-posztja előtt?”

– tette fel kérdést Láng, aki hozzátette: mindenki számára egyértelmű tény, hogy egy ekkora világverseny megrendezése Budapest és Magyarország hírnevének tenne jót. Ezzel együtt pedig hasznot hozna a gazdaságnak, a turizmusnak, a budapesti vállalkozásoknak, erre pedig nagy szüksége van mindannyiunknak

– sorolta a frakcióvezető, miután a Miniszterelnökség közleményben arról biztosította a főpolgármestert, hogy a Diákváros és a Fudan Egyetem campusa egyaránt megépül.

Szabados Gábor sportközgazdász szerint a világverseny lemondása infrastrukturális és presztízsveszteséget jelentene.

Hírdetés

Egy ilyen esemény legfőbb hozadéka az országimázshatás, Budapest és Magyarország megmutatja magát a világnak. Egyrészt ettől a lehetőség elesnénk, másrészt pedig hatalmas veszteség lenne visszalépni egy ilyen szintű világeseménytől úgy, hogy nemzetközi megállapodások vannak róla”

– magyarázta Szabados Gábor.

A sportközgazdász arra is rámutatott: nem kizárt, hogy Magyarországnak kötbért vagy kártérítést kellene fizetnie az elmaradt teljesítés miatt.

Nagyon ritka, hogy egy ilyen szintű sporteseménytől bármely ország visszalépne. A magyar sportnak nagyon erős hitele van a világban, rengeteg sikeres sporteseményt bonyolítottunk már le, tulajdonképpen az atlétikai világbajnokság rendezésének a joga is ennek tudható be”

– emlékeztetett.

Karácsony Gergely immár másodjára zsarolta meg a kormányt az atlétikai stadion megépítése kapcsán, ez alapján úgy tűnik, a főpolgármester ütőkártyaként tartja talonban a világverseny ügyét.

A Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program helyszínére tervezett kínai egyetemi campusról 2019 decemberében írt alá megállapodást Palkovics László innovációs miniszter, ezt megelőzően Orbán Viktor miniszterelnök és Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke már 2014-ben megegyezett egy kínai-magyar egyetem létrehozásáról.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »