Az elmúlt év mindenkinek megtörte az életét, nincs ez másképp a kulturális szférában dolgozókkal sem, akik a világot jelentő deszkák helyett most az élet színpadán kénytelenek rivaldafényhez jutni. Schruff Milán Soós Imre-díjas színész idézte fel a pandémiával átszőtt 365 napját, a tudatalatti szorongást, a felkínálkozó álláslehetőségeket és a pályaelhagyás gondolatát. Interjú.
Megterhelő egy év áll mögöttünk. Hogyan élted meg lelkileg ennek az időszaknak a korlátozásait, a bezártságot? A színészetet mennyire bolygatta meg a járvány?
Nagyon. Az első hullámot én még jól viseltem, akkor úgy éreztem az előttem álló pihenés jót fog tenni. Akkor anyagilag is jobban álltam, ráadásul abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az egyik barátom balatoni nyaralójában tölthettem ezt az időt, így kertészkedtem és horgásztam. Ez az időszak feltöltött lelkileg.
Tavaly nyáron is szerencsésebb volt a helyzet, májusban tudtam kicsit a színházban is dolgozni, így született egy elég jó előadás a Határátlépések címmel Dömötör András rendezésében. Novemberig még próbáltam, majd négy vagy öt nappal a bemutató előtt lemondták, ekkor kezdődött a második hullám, aminek az elején még bizakodó voltam, de a harmadik hullámra már az én optimizmusom is elfogyott.
Mi volt a legnehezebb pillanatod, az abszolút mélypont?
Még mindig nem értem el ezt a pontot, persze nem mondanám, hogy nincs baj. Az ember akarva-akaratlanul, tudat alatt szorong. Ezt mostanában kezdtem el érezni, hiszen nem tudom, hogy mi lesz holnap.
Az ígérgetések a nyitást illetően olyasfajta bizonytalanságot okoznak, ami miatt az ember fejében sokszor megkérdőjeleződik, hogy egyáltalán szükség lesz-e még arra a szakmára, amire én az életemet tettem fel.
Nyilván az is felmerült bennem, hogy szakmát váltsak, de jelenleg állást is nehezen lehet találni, arról nem is beszélve, hogy az önéletrajzomban a szerepek jól mutatnak, de más területen kinevetnének vele. Ez is egyfajta szorongás, hiszen közel a negyvenhez most újra ki kell találnom magam, meg kell határoznom a kiindulópontot.
Milyen szakmára váltanál, ha muszáj lenne?
Ha szakmát váltanék – amire szerintem már képtelen lennék -, akkor az biztosan a filmkészítéshez állna közel. A kétségbeesés során az embernek sok minden az eszébe jut: például egy barátom a tatabányai építőipari gépek javításával foglalkozó cégénél felajánlott egy állást, mondtam neki, hogy én színész vagyok, még nem láttam olyan gépet, amivel ti foglalkoztok. Nem, hogy külsőre, de belsőre sem.
Mi segített túllendülni ebben az időszakban?
Úgy próbálom felfogni a jelenlegi helyzetet, mint egy hosszú nyaralást. Nem szabad hagyni, hogy idegileg rámenjen az ember, meg kell próbálni lazán kezelni a helyzetet. Szerencsémre Orlai Tibor színházának tagja vagyok, akik azért segítenek anyagilag, ez is több mint a semmi, illetve különböző pályázatokon indulok, így onnan is jön valami segítség. Ezek minimális anyagi támogatást nyújtanak, de nem panaszkodom, nálam vannak sokkal rosszabb helyzetben lévő emberek.
Ha minden a bejelentések szerint alakul, akkor április második felétől jön a részleges nyitás. Mi lesz az első dolgod, amit biztosan megteszel majd? Hová fogsz elmenni?
Imádom a fürdőket, a szaunákat. Az lesz az első dolgom, hogy egész napra elmegyek a Lukács vagy a Király fürdőbe.
Az elmúlt egy év tanulságait leszűrve, a jövőben mi az, amit biztosan máshogy fogsz csinálni az életedben?
Mindig próbálok figyelni magamra. Sosem engedtem, hogy annyira tönkretegyen mind fizikálisan, mind mentálisan a munka, hogy kizsigereljem magam. Ebben az egy évben elkezdtem kerülni a közösségi oldalakat helyette pedig mindennap meditálni kezdtem. Ez az, ami rendszeres szinten beékelődött most az életembe, de próbálok heti három alkalommal a szabad levegőn sportolni is.
És mi az, amin másoknak kellene változtatniuk?
Azt vettem észre, hogy az emberek semmit sem tanultak a jelenlegi helyzetből. Ez az eszméletlen vásárlási láz, ami függőség vagy program az embernél nem változott.
Amire megtaníthatna bennünket a járvány, hogy sokkal jobban figyeljünk magunkra, a környezetünkre és a lelkiállapotunkra. Kicsit elszakadjunk ettől a káosztól, ami a médiában és a közösségi oldalakon is jelen van.
Vissza kellene találnunk a természetközeli dolgokhoz, abban újra megtalálni magunkat. Ilyenekre jó például egy kis kertészkedés. A jelenlegi életmódunkat ilyen formában nem lehet tovább folytatni.
Kevesebb internet, kevesebb közösségi oldal. Ne legyen az a napi rutin, hogy felkelünk és rögtön a telefonunkhoz nyúlunk. Azt tanácsolnám, mindenki kezdjen el meditálni. Az utcára lépve ne ugorjunk egymás torkának, én is tapasztalom, hogy az emberek borzalmas állapotban vannak, ezért is bántjuk egymást, de nem mások dolgaira kellene koncentrálnunk, hanem magunkra.
A sorozat korábbi részében visszaemlékezett Covid-évére:
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
