Egymást marják a melegek

Egymást marják a melegek

Az “elnyomott kisebbségek” már egymást is marják, annyira belejöttek a a rasszistázásba. Állítólag diszkriminálják a fehér melegeket.

Az “elnyomott kisebbségek” már egymást is marják, annyira belejöttek a a rasszistázásba. Állítólag diszkriminálják a fehér melegeket.

Közleményt adott ki a London Pride-ért felelős Pride in London. Michael Salter-Church és Alison Camps, a szervezet társelnökei bejelentették, hogy velük együtt öt főszervező mond le tisztségéről.

Hírdetés

Az elmúlt időszakban egyre többször érte a vezetőséget a rasszizmus vádja nemcsak a média, de volt önkéntesek felől is, akik sérelmezték, hogy a szervezés nem elég befogadó a kisebbségekkel szemben, különös tekintettel a nem fehérbőrűekre, valamint nincsenek kellőképpen reprezentálva az LMBTQ-közösség más marginalizált csoportjai sem.

A döntés – amely legalábbis a Twitter kommentszekcióját igencsak megosztja – nem sokkal azután született, hogy a kommunikációért felelős igazgató, valamint a teljes tanácsadó testület lemondott.

A Pride in London 2012-ben jött létre és vette át a London Pride felvonulás és kísérőrendezvényeinek szervezését.

Hunhír.info – Humen


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »