Feljelentette a Jobbik a Magyar Hajnalt, a cionisták elfogadták!

Szasziék jelentették fel az anticionista pártot, így ugyan indulhatnak, de nem saját néven. Ha meg nem fellebbezik. A cionista NVB, amely minden devizahiteles népszavazási kezdeményezést elkaszál, így a Magyar Hajnal tucatnyi beadványát is lesöpörte, helyt adott az álnemzeti álradikális Jobbik kezdeményezésének! Milyen érdekes.

Lapunk úgy tudja, egy jobbikos feljelentette a Nemzeti Forradalmi Pártot, amiért Magyar Hajnal néven indulna a választásokon. Az évek óta bejegyzett NFP névváltoztatási kérelmét hat hónapja nem hagyja jóvá az egyesülési szabadságot korlátozó bíróság (korábban az MH önálló bejegyzési kérelmére is hatvan pontos hiánypótlást, majd újabb és újabb hiánypótlásokat kértek, ami azért jogtiprás, mert a Hajnal érvényes alapszabályokat használt fel mintának, értelemszerűen, vagyis a bíróság szerint más pártok alapszabálya nem jó), viszont a törvény lehetővé teszi, hogy bármely párt saját maga által választott fantázianéven méresse meg magát. Itt is ez történt, az MH-NFP január 27-én regisztrálta magát az ún. Nemzeti Választási Bizottságnál, NFP, illetve Magyar hajnal fantázianéven.

Majd ezt bírálta felül a cionista NVB jobbikos kérésre. Az MH, lapinformációk szerint fellebbez.

A jogtiprások sorozata nem csak arra mutat rá, hogy a cionista rezsim (és titkosszolgálata) összezár, hanem arra is, hogy a Jobbik aktív része már a rendszernek.

Ilyen körülmények közt még az is eredmény, ha a Hajnal bármely néven egyáltalán indulni tud, a kényszer névváltás persze csökkenti esélyeit.

A pártmozgalom illetékese lapunk kérdésére hozzátette, tisztában vannak azzal, milyen gépezettel kell szembeszállniuk anyagiak nélkül, de nem adják fel.

Hírdetés

Szórakozásképpen nézzük a cionbuzi 444 beszámolóját, kommentekkel:

Valójában a Magyar Hajnal Mozgalom Pártról van szó, amibe összegyűlt a szélsőjobbnál is radikálisabb, cigányozó, zsidózó, buzizó mozgalmak közül egy pár.

Csak néhány pont saját ismertetőjükből:

Igenis van cigánybűnözés! Amit közrendvédelmi táborokkal, a halálbüntetés visszaállításával kezelnénk többek közt.Igenis van zsidó gyarmatosítás. Vagy csak olasz maffia és ukrán bűnözés létezik?Nem tiltjuk le a buziparádé elleni tüntetést, hanem élére állunk. Nem mondjuk azt magyarnak és kereszténynek álcázott képviselőkről, hogy magyarok. (Mind szép és igaz – a szerk.)

A szavazólapon Magyar Hajnal néven nem lesznek megtalálhatók, mert akadt egy kis bökkenő (de talán még igen, mert fellebbeznek – a szerk.). A nem véletlenül a görög neonácikra utaló Magyar Hajnal ugyanis, hogy ne kelljen sokat bíbelődni a papírmunkával, egy 2009-ben bejegyzett párt, a Nemzeti Forradalmi Párt nevében indul el. Nem kellett sokat keresniük, az NFP is tagja a nagy mozgalomnak, ők szervezik februárban a neonácik rendes éves budapesti gyűlését, a kitörés napját.

A Nemzeti Választási Bizottság simán jóváhagyta a Nemzeti Forradalmi Párt választási regisztrációját, de a rövidített nevét, ami a Magyar Hajnal lett volna, azt nem. Az indoklás szerint azért tagadták meg a nevet, mert “a rövidített névnek vagy nyelvtani, vagy logikai kapcsolatban kell állnia a teljes névvel”. (Ez hazugság, ilyen a törvényben nincs a rövidített fantázianévvel kapcsolatban – a szerk.)

magyarhajnal.com


Forrás:magyarhajnal.com
Tovább a cikkre »