Hajnal Róbert mesterkanonok, pápai káplán, a Regnum Marianum tagja életének 86., áldozópapságának 63. évében, 2021. február 9-én elhunyt. Erdő Péter bíboros, prímás főcelebrálásával február 19-én szentmisét mutattak be az elhunyt lelki üdvéért a budapest-angyalföldi Szent László-plébániatemplomban, ahol Hajnal Róbert 1990 után plébánosként szolgált.
A Hajnal Róbert atya lelki üdvéért bemutatott mise előtt a hívek a rózsafűzért imádkozták. A gyászmisét Erdő Péter bíboros, prímás mutatta be; számos pap koncelebrált köztük Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök. A közel harminc ministráns jelenléte arról árulkodott, hogy Hajnal Róbert atya nagy odaadással vett részt a ministránsok képzésében, a szolgálata ezen a téren különösen is gyümölcsöző volt.
A mise elején Erdő Péter bíboros Hajnal Róbert atyával kapcsolatos személyes emlékeit felidézve azt mondta: „Szeretettel emlékezem rá úgy is, mint hajdani Bakáts téri káplánra, aki a ministráns korunkban olyan nagy szeretettel és hozzáértéssel foglalkozott velünk, ahogy azután ezt egész életében tette a fiatalokkal.”
A gyászmise homíliáját Horváth Zoltán protonotárius kanonok, a budapest-terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplom plébánosa mondta. Hajnal Róbert nyugalmazott plébánosként heti rendszerességgel vállalt kisegítő szolgálatot a terézvárosi templomban.
Horváth Zoltán beszédében elmondta: Mindannyian szívünkben őrizzük a vele kapcsolatos kedves emlékeket, nem véletlen (merthogy nincsenek is véletlenek), hogy
Olyan atyától búcsúzunk, és engedjük át őt teljesen Istennek, aki szeretett bennünket, és akit mi is szerettünk. Nem csupán azért, mert lelkivezetőnk, ministránsvezetőnk volt, hanem azért, mert szeretetreméltó ember volt, olyasvalaki, aki szerethető. Találkozhattunk a szelídségével, az olykor huncut, de mindenkori mosolyával, az alázatával, az egyszerűségével; tudott gyermeki lélekkel rácsodálkozni egy-egy eseményre, személyre –
Amikor pappá szentelték a Regnum Marianum közöségnek lett a tagja. Szívesen foglalkozott, már csak belső indíttatásból is a fiatalokal, ministránsokkal, gyerekekkel. Az akkori időkben ezt nem nézték jó szemmel az állami hatóságok, kilenc év alatt tíz lelkipásztori helyen volt káplán, míg azután elkerült a Városmajorba, ahol tizenhárom éven át lehetett káplán. Olyan szépen mondta: „minden helyemet szerettem, mindenhol szerettem az embereket, a fiatalokat”.
Tanúsíthatom, hogy amikor a terézvárosi templomban nyugdijas kisegítőként dolgozott, folyton
– mondta Horváth Zoltán.
A Városmajorban akkoriban Csepregi Ignác kanonok volt a plébános, akiről így nyilatkozott: az állam felé tartotta a hátát, mi pedig dolgozhattunk, és ő örült, hogy mi dolgozunk. Amikor a kanonok megkérdezte Róbert atyát, hogy ugye, nem viszed a fiatalokat kirándulni, ő azt válaszolta: „nem viszem őket kirándulni, csak véletlenül találkozunk majd a Normafánál”. Nehéz helyzeteken is túl tudott lendíteni bennünket a humorával.
A városmajori időkben alakította ki a ministránsképzés menetét, kiválóan tudott együttműködni a világiakkal. Amikor az angyalföldi Szent László-templomban plébánossá lehetett, boldogan kezdett hozzá ugyanehez a munkához.
A lakótelepen élő embereket a munkatársai segítségével felkereste, meghívta őket az Isten házába, és ezt mindig szelíd hangon, egyszerűen, tisztán tette, s ez vonzó volt az emberek számára. „Azt hiszem nem is nekem kell vonzani az embereket, hanem Krisztusnak, őt kell nyújtanom számukra” – vallotta.
Horváth Zoltán a homíliában arról is beszélt, hogy Róber atya élete sok gyümölcsöt termett, ami abból is kitűnt, hogy amikor megjelent a halálhíre az interneten, számtalan visszaemlékezés, vele kapcsolatos történet került fel a világhálóra. Mindenki a magáénak érezhette a papot, a gyóntatót.
Imádsággal, mély teológiai tudással és irodalmi műveltséggel élte papi életét, prédikációiban rendszeresen idézett versekből, irodalmi esteket szervezett, sokan rajta kereztül ismerték, szerették meg a költészetet.
Amikor már testében elgyengült, a legfontosabb olvasmánya a zsolozsma volt. Családja szeretettel vette őt körül a zuglói Hajnal-házban, s amikor elérkezett az idő és Kálmán Antal, az angyalföldi Szent László-templom mostani plébánosa elvitte számára Krisztus szentségeit, s megkapta a feloldozást, megkérdezte: „Most már tiszta vagyok?” Egy tiszta ember azt kérdezi: tisztává lettem? Ezután
A homília végén Horváth Zoltán ismét emlékeztetett Hajnal Róbert versek iránti vonzalmára egy költeménnyel, ami Sík Sándortól való, attól a költőtől, akit Róbert atya is szeretett. A költeményt az utolsó jegyzetlapok egyikén találta meg, amelyet az atya éppen a Avilai Nagy Szent Teréz-templomban felejtett. Horváth Zoltán ebből a versből olvasott fel a beszéde végén – búcsúképpen.
A legszebb művészet
A legszebb művészet tudod mi,
Derült szívvel megöregedni.
Pihenni, hol tenni vágyol,
Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.
Nem lenni bús, reménye vesztett,
Csendben viselni el a keresztet,
Irigység nélkül nézni végig
Mások erős, tevékeny éltit.
Kezed letenni ölbe
S hagyni, hogy gondod más viselje.
Ahol segíteni tudtál régen,
Bevallani nyugodtan, szépen,
Hogy erre most már nincs erőd.
Nem vagy olyan, mint azelőtt.
S járni amellett szép vidáman,
Istentől rád szabott igában.
De ezt a békét honnan vesszük?
Onnan, ha ezt erősen hisszük,
Hogy teher, amit vinni kell,
Az égi honra készít fel.
Ez csak a végső simítás
A régi szíven, semmi más.
Ez old fel minden köteléket,
Ha a világ még fogna téged.
Az Úr nem szűnik meg tanítani,
Ezért kell sok harcot vívni,
Idősen is, míg csendesen a szív
az Úrban megpihen és kész vagy
az Ő kezéből venni, hogy minden Ő
S te sem vagy semmi…
*
A gyászmise végén Szolnoki László a budapest-angyalföldi Szent László-plébánia képviselő-testületének elnöke búcsúzott az elhunyttól. Beszédében így fohászkodott: „Úr Jézus, tanúként állunk előtted Róbert atya ügyében mennyei ítélőszéked előtt. Róbert atya nyomot hagyott sokunkban a hiteles papi életével. Hittünk a szavainak, láttuk a cselekedeteit és igaznak találtuk őt”
A képviselő-testületi elnök többek közt azt is elmondta, hogy „amikor éheztük és szomjaztuk az igazságot, Róbert atya minden lelki jóval elhalmozva enni és inni adott nekünk, betegségünkben vigasztalt, a szívébe befogadott, mezítelen lelkünket imáival felruházta, bűneink börtönéből a szentgyónás kegyelmei által kiszabadított. Urunk, kérünk ismerd őt el igazak, hiszen azt mondtad, amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.”
Mi is számadással tartozunk – folytatta azután Szolnoki László –, számot kell adnunk arról, hogy amit e szentéletű pap méltósággal és gyöngédséggel tanított nekünk, azt mennyire sikerült tettekre váltanunk? Életünknek akkor van értelme, ha kiengesztelődve egymással megtisztul a lelkünk, ahogy Róbert atyáé is megtisztult, amikor az Úrhoz távozott.
A beszéd végén a képviselő-testületi elnök egy versrészlettel kedveskedett az örökkévalóságba lépett elhunytnak. Róbert atya egyik kedves tanítványa olvasott fel részletet Gárdonyi Géza Útra-készülés című verséből.
Beteg vagyok. Talán meg is halok.
Künn csöndes téli éj van. A kályha morog.
Jégfátyol fehérlik az ablakomon.
Imádkozom.
Miatyánk Isten, Mindeneknek Atyja,
kihez hajlunk, mint fű a Nap felé,
az én szívem kétség nem szorongatja,
midőn indulok végórám elé:
a halál nékem nem fekete börtön,
nem fázlaló, nem is rút semmiképpen:
egy ajtó bezárul itt lenn a földön,
s egy ajtó kinyílik ott fenn az égen…
Fülöp Ákos budapest-nagytétényi plébános a Regnum Marianum közössége nevében búcsúzott. Többek között megemlékezett az elhunyt lelki, teológiai igényességgel összeállított beszédeiről, amelyeket kiadásra is ajánlott.
Róbert atya a Regnum egyik oszlopa volt, a szelídség és a kiegyensúlyozottság mintaképe, mindazé, ami az Egyházat vonzóvá teszi. Adja Isten, hogy tudjunk erőt meríteni példás életéből – fogalmazott Fülöp Ákos.
A templomi kórus Kodály Zoltán Stabat Materével búcsúzott Hajnal Róbert atyától.
A gyászmise után az elhunyt földi maradványait – végakaratának megfelelően – a budapest-angyalföldi Szent László-plébánia altemplomában helyezték örök nyugalomra, szűk családi körben. A templomban összegyűlt hívők az angyalföldi espereskerületi összefogás eredményeként létrejött Angelus Communication videóközvetítése segítségével kapcsolódhattak be a temetési szertartásba.
Fotó: Merényi Zita
Körössy László/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
