Itt az SZFE-lázadók pályázata – valakik hosszú távra elegendő pénzzel tömték ki őket

Itt az SZFE-lázadók pályázata – valakik hosszú távra elegendő pénzzel tömték ki őket

Céljaik között a társadalmi változások elősegítése is szerepel. Amit mifelénk janicsárképzésként szoktak emlegetni.

„Ha megnézi a pályázati kiírást, akkor látja, hogy közművelődési, oktatási célokra, művészeti tevékenységre volt kiírva és ők egy nagyon komplex, egy nagyon jó pályázatot készítettek és megnyerték” – így kommentálta a VII. kerület gyurcsányista polgármestere, Niedermüller Péter Bohár Dániel kollégánknak, hogy miért az SZFE-lázadók kapták meg azt az Damjanich 4. szám alatt található épületet, amit a Molnár Antal Zeneiskola számára újított fel a korábbi városvezetés. Most a PestiSrácok.hu birtokába került az alapítvány pályázata, ami több érdekességet is tartalmaz, mint például az, hogy „a Damjanich utcai épülettel nem csak egy új kulturális és oktatási intézmény nyílhat meg, hanem az aktívan zajló társadalmi változások új irányba terelése is megindulhat.” Jelentsen ez bármit. A pályázatból az is kiderül: valahonnan rengeteg pénzt kaphattak a DK által pátyolgatott diákaktivisták és tanáraik. Ahogy írják, “ezek a jelentős összegek lehetővé teszik, hogy hosszabb távra gondolkodjunk”. Ráadásul az egész pályázat a polgármester állításával ellentétben nagyon “nem komplex”, inkább egy előre eltökélt döntéshez fércelt ideológiai kiskáté, amely – az alaprajzokkal együtt is – mindössze tíz oldal.

Egy tízoldalas pályázatot nyújtott be a VII. kerületi önkormányzathoz a Várkonyi Zoltán Alapítvány, hogy megszerezze azt a Damjanich utca 4. szám alatt található ingatlant. Mint ismert, az épületet eredetileg a Molnár Antal Zeneiskola számára újították fel. A PestiSrácok.hu birtokába került a híres pályázat, amely Niedermüller Péter A riporterben kifejtett álláspontja szerint a legjobbnak bizonyult – ez nem csoda, hiszen csak ők indultak rajta. Mint, ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a pályázatra egy szűk időintervallumban – január 13-től 28-ig – lehetett jelentkezni. Ezt az alapítvány meg is tette, és mit ad Isten, a pályázat határidejéhez közeledve – január 26-án – meg is alapították a FreeSzFE Egyesületet, ami részt vesz az oktatási intézmény újraszervezésében. Véletlen lenne vagy tudták az eredményt előre? A városrész fideszes választókerületi elnöke, Bajkai István országgyűlési képviselő szerint aki ezen a pályázaton indult és nyert, már előre tudta, hogy ezt az épületet neki szánják. Mindezt a Pesti Srácok korábbi cikkéből, illetve a PestiTV oknyomozó műsorából már megtudhatták.

Most azonban érdemes egy pillantást vetni a “nagyon komplex, nagyon jó pályázatra”, amelynek bevezetőjében az egyetemfoglaló aktivisták elszólják magukat. Kiderül ugyanis, hogy támogatóiktól annyi pénzt (ha rákérdezünk, nyilván “mikroadományt”) kaptak nemrég, ami lehetővé teszi, hogy egy magánfőiskolai színművészeti- és filmes képzést is beindítsanak, amely ráadásul – most először a hasonszőrű tanodák közül – nyíltan vállalja is, hogy céljaik között a társadalmi változások elősegítése is szerepel. Amit mifelénk janicsárképzésként szoktak emlegetni.

Támogatói adományokból… Fotó: PESTISRACOK.HU

Az alapítvány távlati céljai között szerepel, hogy olyan kreditalapú képzést hozzanak létre, amely a bolognai rendszerbe is beilleszthető. De ez a jövő. Ezért több külföldi egyetemmel is tárgyalnak, addig viszont kurzusok, felnőttképzések lesznek. Ebben partnerük lesz az SZFE-ből távozó tanárok fele, akik ingyen vállalják az oktatást. A tanárok másik felét viszont valamiből fizetni kellene. Az alapítvány ezt támogató adományokból, jegyeladásból, felnőttképzésből és kisebb terek bérbeadásából és büfé üzemeltetésből remél. Hogy ebből összejön-e a több mint kétmilliós havi bérleti díj és a személyzet kifizetése, majd elválik.

A több mint kétmilliós havi bérleti díj és a személyzet kifizetése a pályázat alapján „három pilléren” nyugszik Fotó: PESTISRACOK.HU

Hírdetés

A napi szintű üzemeltetésre is van tervük. Mint írják, takarításban, őrzésben, portaszolgálatban és büféüzemeltetésben a tanároknak és a diákoknak a korábbi egyetem székhelyén folytatott blokád miatt van tapasztalatuk, ezért ezt kezdetben ők maguk végeznék. A belső adminisztrációt, karbantartást, árubeszerzést viszont a velük szoros együttműködésben lévő FreeSZFE intézné. Arról is beszámolnak, hogy a Várkonyi Zoltán Alapítványnak véges ideig állnak rendelkezésre a forrásai ezért a hallhatók ösztöndíját, kollégiumi elhelyezését szintén a FreeSZFE-nek kell megoldania. A külföldi egyetemekkel való együttműködés egyébként azért is céljuk, mert külföldi pályázatokon is indulni kívánnak, valamint nemzetközi kapcsolataikat használnák fel arra, hogy idővel magánegyetemmé alakuljanak át.

A napi szintű üzemeltetésre is van tervük Fotó: PESTISRACOK.HU

Várhatóan külföldi pályázatokon is indulni kívánnak, valamint nemzetközi kapcsolataikat használnák fel arra, hogy idővel magánegyetemmé alakuljanak át
Fotó: PESTISRACOK.HU

A pályázatból kiderül, nem titkolt szándékuk, hogy milyen ideológia szerint fognak a továbbiakban is működni. Mint írják: A freeSZFE egyesület célja nemcsak a 156 évet élt Színház- és Filmművészeti Egyetem szellemi örökségének továbbvitele, hanem annak megújítása is.

Később pedig azt írják, hogy az épületet nem csak oktatási és művészeti célra szeretnék használni, hanem közösségi élet formálására is, hiszen a modellváltáson kívül számos más társadalmi ügyben, és különböző csoportosulásokkal vállaltak közösséget. Ezt pedig különböző nyitott és korosztály-specifikus közösségi programokon keresztül szeretnék megvalósítani, amelyekkel megszólítanák a környezetben élő lakosságot is. Majd hozzáteszik azt is, hogy:

„Az aktívan zajló társadalmi változások új irányba terelése is megindulhat” Fotó: PESTISRACOK.HU

Természetesen igyekszünk utánajárni, ki vagy kik lehetnek a bőkezű támogatók, akik jóvoltából elindulhat Budapesten a “CEU kulturális tagozata”, bár sokat ne várjanak a kíváncsiskodástól. Bár a civiltörvény 2017-es elfogadása óta, a választások tisztaságának és országunk szuverenitásának a megóvása érdekében ugyanis kötelező (lenne) feltüntetni a külföldi mecánásokat, ám a legtöbb, korábban Soros György alapítványai által pénzelt aktivistaszervezet hirtelen szponzort váltott és a nagy alapítványok helyett büdzséjük döntő részét a nem nyilvános “mikroadományokból” szedik össze. A PestiSrácok korábbi cikkeiben arról is írtak, hogy a nagy szponzorációk mikroadományokra osztását többféle szoftver- és banki szolgáltatás is segíti külföldön.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Címlapfotó: botost/444.hu


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »