A WHO célja, hogy a világ lakosságának 20 százalékát beoltsák év végére

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) célja, hogy 2021 végére a világ lakosságának 20 százalékát beoltsák koronavírus elleni vakcinával – mondta a nemzetközi szervezet magyar vezérigazgató-helyettese csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorában.

Jakab Zsuzsanna közölte, hogy már kidolgozták e folyamat globális megvalósíthatósági programját (Covax Facility), amely februárban elindul.

A kormányok, a gyógyszergyártók és a civil szervezetek együttműködésében létrejövő program első körében 18 országot választottak ki, ahol a magas rizikójú csoportokat – az egészségügyi dolgozókat, krónikus betegeket, időseket – részesítik oltásban.

"Ez egy teszt lesz, hogyan működik ez a program a legszegényebb és közepes jövedelmű országokban" – mondta, hozzátéve: az oltásokat a Pfizer oltóanyagával, tehát a tárolását tekintve "legnehezebben kezelhető" vakcinával kezdik. Ezt követi az AstraZenecával való együttműködés, amely szintén februárban indul, és célja, hogy az első félév végére a világ lakosságának 3,5 százaléka oltva legyen.

A szakember kiemelte: sok vakcinagyártóval folytat tárgyalást a WHO, az európaiakon kívül orosz, kínai és indiai cégekkel is. Azt mondta, a szervezet számára nincs különbség abban, hogy az oltóanyag honnan származik, csak biztonságos és hatékony legyen.

Hírdetés

Azt remélik, hogy az év végére elérik a világ lakosságának 20 százalékos átoltottságát. A Covax Facility programra 27 milliárd dollárt fordítanak – tette hozzá.

Jakab Zsuzsanna szerint nehéz kérdés, hogy az összes államban azonos elvek szerint történjék a vakcináció, hiszen egyelőre nincs elég oltóanyag. Fontos lépés kell legyen az oltóanyaggyártás felgyorsítása, a kapacitások növelése. "Ezen még dolgozni kell" – fogalmazott. Úgy vélte, ha ez sikerül, akkor jövő év végére elérhető a "nyájimmunitás".

Kiemelte, mindenképpen meg kell akadályozni a vírus terjedését, hiszen ezzel elejét lehet venni a különböző vírusmutációk kialakulásának is. Az úgynevezett vakcinanacionalizmust önpusztítónak tartja, ami nem segíti az oltóanyagok globális terítését, mert így nem lehet közösen túl lenni a járványon.

Az oltások elindulásával is mindenképpen be kell tartani a járvány- és közegészségügyi intézkedéseket, tehát a távolságtartást, a maszkhasználatot és a kézmosás, -fertőtlenítés szabályait – mondta Jakab Zsuzsanna.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »