A Magyar Közlönyben megjelent végre a bérletidíj-fizetési mentességről szóló kormányrendelet, ami alapján úgy tűnik, ez a döntés is inkább csak kommunikációs lépés, semmint mentőöv egy ágazat számára. Ha kicsit rosszindulatúak akarunk lenni, akár még azt is mondhatnánk, hogy
az egész egy újabb önkormányzati sarc.
A bérletidíj-fizetési mentességről szóló rendelet hatálya egyrészt nem terjed ki a munkahelyi étterem, illetve büfé, a szálláshelyen található étterem, illetve bár, a köznevelési intézmény, valamint a szakképző intézmény menzája, valamint büféje, az egészségügyi intézményben található étterem, illetve büfé üzemeltetőjére, másrészt a Magyar Nemzeti Bankra, illetve a jegybank többségi befolyása alatt álló gazdasági társaságra sem.
A rendelet szerint a bérbeadó a bérleti díj 2021. február, március, április, május és június hónapokra eső részét nem követelheti a bérlőtől az állam vagy a helyi önkormányzat, valamint az állam vagy a helyi önkormányzat többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság tulajdonában lévő helyiség tekintetében fennálló bérleti szerződés alapján, amennyiben az a rendelet hatálybalépését megelőzően létrejött, és amelyben a bérlő 2020. november 4. napján az alábbi tevékenységek közül valamelyiket végezte:
Jó kérdés, hogy a fenti szolgáltatásokat milyen arányban végezték cégek állami, vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokban.
Egyébiránt a moratóriumi időszakra már megfizetett bérleti díjat 2021. március 15. napjáig a bérbeadó köteles
a bérlőnek visszafizetni.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »