Alfa és ómega – Emlékezzünk Csurka Istvánra!

Alfa és ómega – Emlékezzünk Csurka Istvánra!

Kilenc esztendeje, február 4-én hunyt el Csurka István (1934-2012) író és politikus, akit nyugodtan tekinthetünk a második világháború utáni generáció kevés, igazán jelentős drámaírói egyik legnagyobbikának – ha nem az egyedül legnagyobbiknak. Úgy is mondhatjuk: ő volt az igazán jelentős.

Csurka István utóbb politikusként aktív részese lett a rendszerváltozást levezénylő elitnek – s az elsők között ismerte fel a Antall József hamisságát. Ennek szót is adott, ezért MDF-elnökhelyettesi rangja ellenére el is csapták. Új pártjával, a MIÉP-pel bejutott az Országházba is, így érdemei még inkább elévülhetetlenek abban, hogy az agymosott ifjabb generációt hozzásegítette a tisztánlátáshoz. Sajnos nem mindenkit…

Külön érdeme, hogy a direkt politizálás mellett a Bocskai Szabadegyetemmel, a Bocskai Színpaddal, a Heti és havi Magyar Fórummal, illetve a Pannon Rádió támogatásával a magyarok szellemét támogatta, egyedüli pártvezetőként figyelmet fordított a nemzeti kultúrára is.

Miképp korábban, Csurka Istvánt újólag is sikerült kigolyózni a közéletből anélkül, hogy a rendszerváltozás után írott legfontosabb drámájának bemutatóját megérhette volna. A hatodik koporsó című színműve még ma, a szerző holtában is rettegett írás – sokak számára. Amit korábban a vele ellenséges politika tett vele, azt éveken át folytatják gyermekei is: műveit nem engedték bemutatni. Az általuk kezdeményezett per azóta lezajlott, a Csurka-művek ismét játszhatóak lettek. Az Újszínház rövid, addig négyesztendős története során A döglött aknák és a Deficit című műveit vitte színre – majd ezeket le is vette műsoráról. A tiltás épp a Házmestersirató című Csurka-mű próbáinak megkezdése előtt érkezett.

Hírdetés

Az emlékezés fintora, hogy a köztelevízió azóta többször is műsorra tűzte a Hét tonna dollár című művéből készült, több mint negyvenéves alkotást.

Újraolvasva hajdani próféciáit, egyre inkább láthatjuk, hogy Csurka István nemcsak legendabeli, de valóságos vátesz volt.

Emlékezzünk jó szívvel a néhai alkotóra – mind az íróra, mind a politikusra!

Mészáro Sunyó Sándor – Hunhír.info (Archív)


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »