Az LMP utolsó esélye

Véglegessé vált az arcvonal. A magát baloldali demokratikus ellenzéknek nevező szedett-vedett posztkommunista csürhe végül az egymás hímtagjának három éven át tartó ráncigálása után mégiscsak összegyűlt a legkevésbé kókadtnak látszó köré. Felköptek és aláálltak becsülettel, a végén pedig már meg sem próbáltak arrébb mászni alóla. Nem volt hely merre menni, mert ott volt már Gyurcsány, Kuncze meg Fodor.

A másik oldalon a magát nemzeti oldalnak hívó posztkommunista rablóbanda legalább ettől a miniszterelnök jelölési bohózattól megkíméli a választópolgárokat. Ott már régóta nincsen kérdés irányítási kérdésekben.

A választás lehetőségének illúziója ugyan csempészhet némi reménytől csillogó bájt a választási procedúra egyébként tragikomikus folyamatába, de aki csak egy kicsit is nyitott a világra és némi energiát rászánva megpróbálja megérteni a magyar politikai dágvány működését, annak a napnál is világosabb, hogy az valójában csak hitbeli kérdés, hogy a fideszre vagy a szocikra szavaz. „A te kommunistáid a jobbak?” – hangzik el a kérdés. A fidesz nincs szocik nélkül és szocik sincsenek fidesz nélkül. Az elmúlt 25 év módszeres hazaárulása, a magyar politikai és közélet parcellázása a szoci és fideszes lövészárkokkal; az oszd meg és uralkodj elvének gyakorlati alkalmazása a magyar választópolgárokon. Mondhatjuk persze, minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel.

Ugyanakkor, az elmúlt pár év egyik biztató elmozdulása, hogy láthatóan kezd kialakulni egy olyan választói réteg, amelyik kezdi tudatosan és határozottan elutasítani ezt a fajta politikai provincionalizmust. Megjelent egy olyan igény, amely már nem a kádári elvek mentén szocializálódott sekélyes populizmusra fogékony, hanem tudomásul veszi a piac- és információgazdaság realitásait, ingerküszöbét pedig már nem viszik át az ostoba demagóg politikai lózungok. 

Hírdetés

Ez a réteg ma a magyar politikai élet árvaháza. Választásokon a fideszmszp szóba sem jöhet, a buzi-cigány-zsidó radikális szentháromságon alapuló (bár újabban szívecskés szdsz-esedő) jobbik pedig említésre sem méltó. Az egyetlen látható politikai entitás ebben a szegmensben a Schiffer féle LMP. Jelen formájában ez az alakulat is azonban gyenge, erőtlen, politikusai jellegtelenek és karakter nélküliek, ráadásul a pártot átszövi valami elmaradott és homályos zöld romantika is. A magyar politikai közeg szánalmasságát jelenti azonban az a tény, hogy még egy ilyen alakulat is kiemelkedik a többi közül azzal az egyszerű ténnyel, hogy az LMP az egyetlen pártnak tekinthető amelyik legalább konzekvens maradt az elmúlt négy évben az elveit tekintve, valamint napirenden tartanak olyan témákat, mint például az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának ügye, ami ugye a többi kommunista utódpártnak (minden bizonnyal az érintettség okán) nem érdeke.

A bohócozással kezdődő kampány minden bizonnyal a Zuzu Petals-al való beszélgetésre fog hasonlítani. A ValóVilág közönsége, a rezsiharcosok és a mazochisták pedig minden bizonnyal jól fognak rajta szórakozni, egyéb szempontból viszont teljesen érdektelen lesz. Az egyetlen nyitott kérdés, hogy az LMP képes lesz-e végre túllépni saját töketlenségén és a többiekkel szemben megmaradt csekélyke erényüket csillogtatva képesek lesznek-e az elmúlt 25 év politikai útonállásától megcsömörlötteket megszólítani. Ez a választás az LMP utolsó esélye erre. Egyébként jön a jól megérdemelt süllyesztő.

Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:


Forrás:kard.blog.hu
Tovább a cikkre »