Medve eredt a tilosban síelõ turista nyomába

Medve eredt a tilosban síelõ turista nyomába

Predealon eredt a síelő nyomába a medve, akit a felvonón lévő turisták figyelmeztettek, hogy vigyázzon, mert váratlan vendég lohol a nyomában.„Gyorsabban, gyorsabban! Medve üldöz! Gyorsabban! Haladj, ne nézz vissza! ” – kiabálták a felvonóban ülő emberek, akik észrevették, hogy a síelőt kitartóan követi medve.

Szerencsére a fiatalember biztonságosan megmenekült az vadállattal való váratlan találkozás után. Ion Zaharia, a megyei csendőrség felügyeletének szóvivője a Digi24-nek elmondta, hogy a turista helyesen cselekedett, amikor egy ponton eldobta a hátizsákját, és a medve megállt a követésben, mert a vadat jobban foglalkoztatta ennek a tárgynak a vizsgálata, mint a síelő követése, ezért a közvetlen veszély elhárult.

Hírdetés

A hegyi csendőrök szerint napközben három hívás is érkezett a 112-es telefonszámra, amely medve jelenlétét jelezte. Két hívás esetében a Clăbucet lejtőjére kértek segítséget, a harmadik pedig arra a predeali pályára vonatkozott, amelyen a medve elől menekülő turista síelt. Fontos tisztázni, hogy az a pálya zárva volt, tehát az illető tilosban tartózkodott, amikor a váratlan találkozóra sor került.

A Clăbucet lejtőjén azonban nem először jelentik medve jelenlétét. A múlt héten medvebocsokról érkezett jelentés, és felvételek is készültek, amelyekn látszik, hogy a fiatal bocsok áthaladnak a libegő közelében egy olyan területen, ahol turisták vannak.

A szombaton érkező segélyhívásokra válaszolva a csendőrök lánctalpas ATV-vel mentek ki a terepre, és a medve, valószínűleg a zajtól megijedve, az erdőbe menekült. Ion Zaharia szerint az ilyen események nem szokatlanok, ráadásul ebben az évben kevesebb is volt, mint a korábbiakban. (digi24/hírszerk.)

Nyitókép: a videófelvételből rögzített képkocka


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »