A Ghánából Kanadába emigrált családból származó, Calgaryban született és tanult, most negyvenkét éves írónő, Esi Edugyan az utóbbi évtized egyik legsikeresebb, elismerésekkel méltán elhalmozott alkotója.
Az igazi áttörést Félvér blues című második regényével érte el, amelynek főhőse egy afronémet jazz-zenész, Hieronymus Falk. A mű számtalan díjat és jelölést kapott, sikere nyomán a szerzőt – a Giller Prize elnyerése után – Alice Munro méltó örököseként kezdték emlegetni. Ugyanezt az elismerést kapta meg a rangos Man Booker-díjra ugyancsak jelölt, 2018-ban publikált harmadik regénye, a Washington Black is.
A regény sokunk számára nagyon távoli és egzotikus, egyszerre vonzó és félelmetes helyszíne Barbados szigete, ahol – brit gyarmat lévén – 1807-ben betiltották a rabszolga-kereskedelmet.1816-ban pedig kitört a sziget történetének legnagyobb rabszolgalázadása, amely hozzájárult ahhoz, hogy 1834-ben a Brit Birodalomban végleg betiltották a rabszolgatartást. Ám a méltatlan állapotban szenvedők teljes felszabadításáig, 1838-ig hosszú volt még az út.
Mindezek a történelmi események és tények is ott lappanganak a Tamás bátya kunyhójához képest sokkal gyötrelmesebb szenvedés- és felemelkedéskrónika izgalmas lapjain. A regény főhőse egy 1818-ban, tehát mindössze két évvel a barbadosi rabszolgalázadás után született kisfiú, aki a gazda gyilkos iróniájának köszönhetően a Washington Black nevet kapja, George Washington, Amerika első elnöke nyomán. A cselekmény 1830-ban kezdődik, amikor a tizenkét éves fiúcska már évek óta egy fekete „óriásasszony”, Nagy Kit kunyhójában és oltalma alatt él. Csak sokkal később tudja meg róla, hogy valójában ő a szülőanyja. Kit életmódja, szavai és tettei a latin-amerikai mágikus realizmus hangulatát idézik fel a mai olvasóban, de nem erőltetett másolatként, hanem e nagy irodalmi boom természetes folytatásaként. A kis Wash így foglalja össze kalandos életútját:
Ez persze még azelőtt volt, hogy megégett az arcom. Azelőtt, hogy felvitorláztam egy szerkezettel az éjszakai égbe, és megszöktem Barbadosról, akkor, amikor még nem tudtam, milyen az, ha fejvadászok járnak az ember nyomában. Azelőtt, hogy a lábam előtt meghalt egy fehér ember. Azelőtt, hogy megismertem Picurt.”
Picur pedig nem más, mint a kegyetlen gazda sokat álmodozó, tudományok között csapongó öccse, a kísértetiesen sápadt Christopher, aki a mezőn dolgozó fiúcskát egyszerűen azért kéri el a bátyjától, mert megfelelő ballasztnak tartja találmánya, a hidrogéngázzal működő, Felhőcsónak nevű léghajó működtetéshez. Ám időközben kiderül, hogy a fekete kiskamasz nem mindennapi tehetség, sokkal inkább egy második Leonardo da Vinci, semmint egyszerű homokzsák. Lenyűgözően rajzol, találékony, intelligens, a memóriája és a természettudományos érzékenysége rendkívüli. Igaz, ez majdnem a vesztét okozza. Picur (Christopher) mindenáron be akarja mutatni a Felhőcsónak működését a falánk, tompa és gonosz unokatestvérének, Mr. Philipnek. Ő lesz az oka annak, hogy a léghajó bemutatójának napján Wash fél arca leég, végleg eltorzul, és majdnem elveszíti a szeme világát is. Lassú gyógyulása után ugyanez az ember furcsa módon mutatja ki megbánását és az őt mardosó önvádat. Más szemtanúk nélkül, a fiú szeme láttára főbe lövi magát. A gazda természetesen halált kiált az ártatlan ifjúra, aki azonban a rabszolgaságot ellenző Picurral együtt elmenekül, és számtalan kalandot él át. Vándorlásai közben Angliában látnia kell a plakátot, amely arról tájékoztat, hogy vérdíjat tűztek ki a fejére. Eljut a jeges Új-Skóciába is, majd – immár déltengeri környezetben – egy neves angol természettudós lánya, Tanna jóvoltából megismeri a szerelmet és a repülőhalak titokzatos világát.
Ez a nem mindennapi erejű könyv nem egyszerűen kalandregény, nem egy bestseller a sok közül. Mérhetetlenül több annál:
Washington Black jellemének, szellemi, lelki megerősödésének stációit finoman érzékelteti Gy. Horváth László páratlanul szép fordítása. Érdemes odafigyelnünk Joe Wilson beszédes, filmjelenetszerű címlaptervére is.
Esi Edugyan, Washington Black, XXI. Század Kiadó, Budapest, 2020.
Szöveg: Petrőczi Éva
Fotó: XXI. Század Kiadó
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. január 17-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
