80 ezren több mint egy éve állástalanok

80 ezren több mint egy éve állástalanok

Szlovákiában csak az elmúlt hónapban több mint 5 ezerrel nőtt az állástalanok száma – derül ki a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) legfrissebb felméréséből. Eszerint decemberben 207 ezer olyan állástalan volt a munkaügyi hivatalok nyilvántartásában, akik egy kedvező állásajánlat esetén azonnal képesek lettek volna munkába állni.

Hírdetés

Míg 2019 decemberében 4,9 százalékos munkanélküliséget mértek Szlovákiában, mára ez elérte a 7,6 százalékot. Az elemzők szerint ennél is nagyobb probléma, hogy a munkaügyi hivatalok nyilvántartásában csaknem 80 ezer olyan állástalan is található, akik több mint egy éve képtelenek munkát találni. „A decemberi adatokra már erősen rányomta bélyegét a járvány második hulláma és az ezzel kapcsolatos megszorítások. A legtöbb embert az iparvállalatoktól, a szolgáltatásokból és a kereskedelemből bocsátottak el” – nyilatkozta lapunknak Matej Horňák, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Szerinte az elkövetkező hónapokban tovább nőhet az állástalanok száma, és javulásra csak a tömeges oltásokat követő gazdasági fellendülés során számíthatunk. (mi)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »