Pozsonyban robbanásszerűen terjed a koronavírus a hajléktalanok között

Pozsonyban robbanásszerűen terjed a koronavírus a hajléktalanok között

Pozsonyban a koronavírus-járvány új gócpontját fedezték fel a hajléktalanok körében. A rendszeres tesztelések során kimutatták, hogy ebben a közösségben a vírus elkezdett veszélyesen terjedni – informált közösségi oldalán Pozsony főpolgármestere, Matúš Vallo.

Pozsonyban még tavaly egy karanténvárost hoztak létre a hajléktalanok számára Vereknye (Vrakuňa) városrészében, a Hradská utcában. Ennek kapacitását az utóbbi három napban már másodszor kellett megnövelni. Jelenleg száz személy befogadására alkalmas.

Ugyanakkor a Depaul szervezet, a magisztrátus támogatásával, egy másik karanténzóna működtetését indította el hétfőn egyik éjjeli szállóhelyén, amely 44 férőhellyel rendelkezik.

Jelenleg a vereknyei karanténvárosban 70 személy van karanténban.

Valószínű ugyanakkor, hogy a héten zajló koronavírus-tesztelések során újabb fertőzötteket identifikálnak a hajléktalanok körében, őket azonban már akár probléma is lehet elhelyezni, mivel hiányában van az egyészségügyi személyzet és a férőhelyek.

Hírdetés

A magisztrátus ezért felhívást intézet a potenciális önkéntesekhez és egészségügyi személyzethez, mivel a karanténvárosban lévő hajléktalanokról napi 24 órában kell gondoskodni.

Matúš Vallo egyben kérte az államot,

segítsen Pozsonynak az újabb koronavírus-fertőzöttek elhelyezésében, mégpedig oly módon, hogy rendelkezésükre bocsátja azokat az objektumokat, amelyek a járvány első hullámában is karanténhelyként működtek a hajléktalanok számára.

A hajléktalan emberek maguk sebezhető csoport, ugyanakkor a koronavírus terjesztésnek potencionális kockázatát is jelentik, mondta a főpolgármester.

Pozsonyban jelenleg minden emberi és anyagi kapacitást a hétvégi országos tesztelésre összpontosítanak, illetve új mobil mintavételi állomások létesítésére. Ha a hajléktalanok körében tovább fokozódik egy új járvány-gócpont kitörése, Pozsony már csak a kormánnyal együttműködve tudja ezt a helyzetet megoldani – jelentette ki a főpolgármester.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »