Ő volt a legendásan szép Nofertiti férje és a titokzatos Tutanhamon apja, új fővárost építtetett, az Amarna-reformmal az egyistenhit bevezetésére törekedett, s korának egyik legnagyobb gondolkodójának tartották, mégis sokszor őrültnek nevezték. Ki is volt valójában Ehnaton?
Leszámolás a múlttal
El-Amarna. A Kairótól több mint 300 kilométerre délre fekvő város egykori pompájára ma szinte semmi nem utal. Közismert neve, a Tell el-Amarna félrevezető, mert tell, azaz régészeti jelentőségű domb nincs a sivár, barátságtalan, lapos területen és környékén. Pedig mintegy 33 évszázaddal ezelőtt El-Amarna, azaz Ahet-Aton még több tízezer egyiptominak adott otthont, s egy rövid ideig a birodalom fővárosa volt. „Aton fényhegyének” gyors felemelkedését legalább olyan gyors hanyatlás követte, a város alig két évtized múltán teljesen elnéptelenedett.
El-Amarna alapítója, az ókori egyiptomi XVIII. dinasztia tizedik fáraója, Ehnatonnak az egyiptomi hitvilágra és a szokásokra gyakorolt hatása még évszázadokkal az i.e. 1336-ban bekövetkező halálát követően is élénkén élt az emberek emlékezetében. Az eretnekként megbélyegzett, a világ legkorábbi monoteista vallásának bevezetésén fáradozó vallásreformer fáraóval nem bántak kesztyűs kézzel kortársai: nevét és családtagjaiét eltüntették, kivakarták a falfeliratokból, szobrainak arcát pedig összetörték. A rebellisnek és zsarnoknak kikiáltott Ehnaton emiatt is válhatott Egyiptom történetének egyik legérdekesebb, ugyanakkor legvitatottabb szereplőjévé.
Pedig kevesen múlt, hogy nevét elfelejti az utókor. A trónörökös ugyanis Thotmesz nevű bátyja volt, aki azonban váratlanul fiatalon meghalt, így mikor apjuk, III. Amenhotep i.e. 1353-ban eltávozott az élők sorából, Ehnaton foglalhatta el a trónt IV. Amenhotep néven. Hivatalosan az egyik legrégebbi isten, Ámon koronázta meg, s hamarosan megkezdte kultuszának központjában, a karnaki templomban felépített új, még díszítetlen kapu képeinek és feliratainak kialakítását. Azonban már uralkodásának legelején megjelenik Aton, akinek tiszteletére a templom tőszomszédságában – nem kevés bosszúságot okozva a „régi” hit követőinek – megépítette Gempaatont.
IV. Amenhotep uralkodásának elején több kísérletet is tett a többi egyiptomi isten kultuszának háttérbe szorítására, ám a napkorong imádatának kizárólagossá tételét csak trónra kerülésének ötödik évében rendelte el. Ehnaton – aki Aton tiszteletére ekkor hagyta el az Amenhotep nevet – az ötödik évben kezdte építtetni új, kizárólag Atonnak szentelt fővárosát Thébától északra, a Nílus partján: ez volt Ahet-Aton. Ehnaton felismerte, hogy hiábavaló lenne küzdeni Ámon és Ámon papsága ellen, ezért egy új, a már létező vallási kapcsolatoktól mentes települést alapított, leszámolva kétezer év vallási hagyományaival.
A monstre építkezés szélsebesen folyt, az uralkodócsalád már két évvel az építkezések megkezdése után beköltözhetett a város északi részébe. Maga a város nagyrészt tudatos tervezés eredménye volt; határait határkősztélék jelölik ki, amelyeken Ehnaton városalapító nyilatkozata olvasható. De a sztélékről megtudjuk Ahet-Aton alapításának pontos dátumát is: az 5. uralkodási év 8. hónapjának 13. napja. A település 15 év alatt készült el, s mintegy 50 ezer ember – főleg hivatalnokok, katonák, kétkezi munkások és az Ehnaton udvartartásával érkező szolgák – lakta.
Az Aton-kultusz otthonának megteremtése mellett egyéb, sokkal praktikusabb motivációk is meghúzódhattak az uralkodói elhatározás mögött: Ehnaton arra törekedett, hogy a hozzá lojális tisztviselőkkel vegye körbe magát és távol tartsa belső ellenzékét. A múlttal való radikális szakítás másik szembetűnő terepe az építészet volt. Ehnaton a templomok teljes szerkezetét megfordította, ugyanis míg korábban a világosság néhány kis ablakra és lámpára korlátozódott, egyre hangsúlyosabbá váltak a nyitott tetejű, kőoltárokkal teli belsők, a szentélyek, ahova a templomok árnyékos bejáratától lehetett eljutni.
Reform mindenhol
A reform természetesen szorosan összekapcsolódott a művészetekkel. Bár Aton legismertebb ábrázolása, a kezekkel ellátott napkorong már II. Amenhotep uralkodása alatt is megjelent, igazán Ehnaton uralkodása alatt terjedt el; a nagy Aton-templomban például 1700 kőből és sártéglából készült oltár és pad hirdette Aton kultuszát. Az Amarna-reform forradalmat hozott az uralkodócsalád addigi kizárólagos ábrázolásmódjában is, ugyanis míg a korábbi évszázadokban a fáraót és családját jellemzően profilból, mereven, szinte „megfagyasztva” ábrázolták, uralkodása alatt egyre több olyan dombormű született, amelyen Ehnaton és családtagjai sokkal természetesebb formában, mindennapi tevékenységeik közepette jelenik meg.
S hogy mi lehetett ezzel Ehnaton célja? Részben az, hogy megerősítse hatalmát: a természetes, már-már spontaneitást tükröző vizuális reprezentációval az Aton és a nép közötti közvetítői szerepét kívánta hangsúlyozni. Talán ezt a célt szolgálta egyik palotájának erkélye is, ahol – mintegy példát „mutatva” a Buckingham-palota királyi lakóinak – rendre megjelent, s bőrkesztyűket, arany nyakéket és pecsétgyűrűt ajándékozott hű alattvalóinak.
Az amarnai régészeti kutatások azonban arról árulkodnak, hogy Ehnaton nagyívű vallási reformja kudarcos volt. Az Amarna Project régészei az eltelt nyolc év alatt a feltárt sírokban talált csontelemzésekből arra a következtetésre jutottak, hogy az amarnaiak élete közel sem volt annyira idilli, mint amit a sírok falain látható képek sugároznak – sőt még az általában a nagyobb birodalmak fővárosaira jellemző életszínvonalat sem érte el. A legtöbb embernek csak a kemény fizikai munka jutott, élelmezésük sok kívánnivalót hagyott maga után, a lakosság kétharmada pedig 35 éves kora előtt elhunyt.
Sokatmondó és meglepő a sírmellékletek hiányosságai. Eddig számos amulettet és fogadalmi tárgyat találtak a kisebb, népszerűnek számító istenségek – mint amilyen a törpeként ábrázolt Bész – képeivel, ám egyetlen olyan sírt sem tártak fel, amelyben a napkorong ábrázolása valamilyen formában jelen lett volna. Ez arra utal, hogy az elsöprő erejűnek hitt reform nem tudott meggyökeresedni a nép körében, ami persze illúzió lett volna, ismerve Egyiptom gazdag, évezredekre visszatekintő hitvilágát és szokásait.
A nép támogatásának hiányában Ehnaton reformjának napjai meg voltak számlálva. Jellemző, hogy még a fáraóban is komoly kétségek merültek fel az Aton-kultusz továbbélésével kapcsolatban: sírjában például festett agyagszobrocskákat, ún. shabti-figurákat találtak, ami eretnekségnek számított a monoteista vallásfelfogásban. Halála után négy évvel, mikor fia, Tutanhamon elfoglalta a trónt, a konzervatív erők kerekedtek felül; főműve, Ahet-Aton alig néhány esztendő múlva elnéptelenedett, az udvart Memphiszbe költöztették, a vallásreform emlékét pedig gyakorlatilag kitörölték.
Az ókori egyiptomiak számára Ehnaton őrült, megalomán álmodozó, despota volt, ugyanakkor egy bátor reformer, aki egyedül próbálta meg Egyiptom évezredes szokásait lecserélni valami új, egy addig elképzelhetetlen eszmére. Szerencsétlenségére az Aton-kultusz kevés fogódzót nyújtott azok számára, akik egy mindenki számára elérhető, közeli istenségre vágytak, üzenete pedig túlontúl merev volt ahhoz, hogy nagyobb támogatásra leljen a nép között.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
