Nem tartotta a szociális távolságot két gorilla a San Diego-i állatkertben

Nem tartotta a szociális távolságot két gorilla a San Diego-i állatkertben

Kimutatták két gorilla szervezetében a koronavírust a San Diego-i állatkertben, miután a majmoknál a fertőzésre jellemző tüneteket vettek észre – közölte Gavin Newsom, Kalifornia kormányzója hétfőn. Ez lehet az első ismert esete a vírus átterjedésének majmokra.

Newsom szerint még vizsgálják a gorillák fertőzésének eredetét, vagyis azt, hogy más állatoktól vagy embertől kaphatták-e el a vírust.

Az egyébként december óta zárva tartó állatkert ugyanakkor honlapján közölte, hogy feltételezéseik szerint egy tünetmentes dolgozó adhatta tovább a vírust, dacára a bevezetett járványügyi óvintézkedéseknek.

Hírdetés

Az állatkerti hatóságok azt követően vettek mintákat a majmok ürülékéből, hogy két gorilla köhögni kezdett a múlt héten. A pozitív teszteredményeket hétfőn erősítette meg az amerikai földművelésügyi minisztérium országos állatorvosi szolgálatának laboratóriuma.

Lisa Peterson, az állatkert igazgatója szerint a fertőzött állatok a köhögés és némi vérbőség ellenére jól vannak. Hozzátette: a gorillákat elkülönítették, és reménykednek mielőbbi gyógyulásukban.

A koronavírust eddig több – fogságban tartott – vadállat szervezetében is kimutatták, így például a bronxi állatkert több oroszlánjánál és tigrisénél, valamint a barcelónai állatkert négy oroszlánjánál is. A vírussal fertőzött kutyák és macskák esetei is ismertek.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »