"A remények szerint nyáron újraindulhat a turizmus"

A vírus nem mindennapi helyzetet teremtett, nyáron újraindulhat a turizmus a remények szerint – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója hétfőn, a Facebookra feltöltött évindító videójában.

Rámutatott: a legjobb forgatókönyv szerint is legalább tíz hónap kell, hogy az ágazat el tudja érni a járvány előtti szintet. A jelenlegi helyzetben alapvető célnak nevezte, hogy az újrainduláskor felkészülten lehessen várni a turistákat, és minél többen folytathassák a tevékenységüket, a jövőben versenyképes szereplői lehessenek az újrainduló turizmusnak.

A tavalyi év drámai törést hozott a turizmusban az egész világon, így Magyarországon is. Százezrek megélhetését és a GDP több mint 13 százalékát biztosító ágazat 2020 márciusban hatvan nap alatt "teljesen a padlóra került" – mondta.

Guller Zoltán kiemelte, hogy a magyar kormány a helyzet súlyosságát azonnal felismerte, és az elsők között jelentette be a turizmus-vendéglátást segítő akciótervet, ami európai szinten is példaértékű volt. A gazdaságvédelmi intézkedések között szerepelt a hitelmoratórium, járulékkedvezmények, hitelprogramok, bértámogatás, vagy a SZÉP-kártya kedvezményes adózása, és megemelt keretösszege, továbbá a turisztikai fejlesztéseket támogató pályázatok. Az intézkedések elsődleges célja volt, és most is az közlése szerint, hogy a munkahelyeket megmentsék, és a vállalkozásokat életben tartsák – ismertette.

Hírdetés

Kitért arra, hogy a tavaszi óvatos újranyitást követően soha nem látott eredményt ért el a belföldi turizmus, "a belföld lett az új külföld", július-augusztus felülmúlta a 2019-es számokat.

A járvány második hullámában a kormány ismét azonnali lépéseket tett a szektor megsegítésére. A támogatás egyetlen feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra – sorolta. Hozzátette: az ideiglenesen bezárni kényszerült vállalkozásoktól átvállalták a bérköltségek felét, és járulékot sem kell fizetniük. Ezt a segítséget a vendéglátóhelyek, szálláshelyek, rendezvényszervezők mellett már a buszos vállalkozások, és az utazásszervezők is megkapták, és egészen addig meg fogják kapni, amíg újra nem nyitnak.

Kiemelte, hogy január elsejétől a veszélyhelyzet végéig továbbra sem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást és idegenforgalmi adót fizetni.
Guller Zoltán elmondta, hogy tavaly több tízezer sikeres pályázat több százmilliárd forinttal segítette a vállalkozások és a családok tízezreit, országszerte folytatódtak és most is zajlanak a szálláshelyek, vendéglátóhelyek, turisztikai infrastruktúra fejlesztései.

A kormány turizmust érintő támogatása eléri a 800 milliárd forintot, ami meghaladja a 2 milliárd eurót. Ez európai összehasonlításban is kiemelkedőnek számít – mondta.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »