Ukrajnában lassult valamelyest hétfőre a koronavírus-járvány terjedése, előző nap kevesebb mint ötezer új beteget jegyeztek fel, és az elmúlt napokhoz képest kevesebben kerültek kórházba.
A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 4288 új esettel 1 119 314-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 68 áldozattal 19 835-re – írja az MTI.
Eddig 796 417-en gyógyultak meg, közülük előző nap több mint 4800-an,
az aktív betegek száma így csaknem hatszázzal 303 062-re csökkent.
Előző nap az országban 1372 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús új beteg került kórházba, míg a korábbi napokban számuk kétezer fölötti volt.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján közölte, hogy az elmúlt héten csökkent az új betegek száma: 41 063 új fertőzéses esetet azonosítottak, míg a megelőző héten 47 877-et.
A múlt héten 15 110-en kerültek kórházba, miközben 15 882 gyógyult beteget engedtek haza.
Jelenleg 22 188 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget ápolnak kórházban az országban.
A tárcavezető elmondta még, hogy a múlt héten kevesebb mint 170 ezer PCR-tesztet végeztek el Ukrajnában.
A laboratóriumok leterheltsége mindössze 25-30 százalékos az országban.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a házi orvosoknak minden esetben kell koronavírus-tesztet végezniük, még akkor is, ha a hozzájuk forduló beteg tünetei nem hasonlítanak a Covid-19-betegségre, ezen felül le kell tesztelniük a koronavírussal megfertőződöttek hozzátartozóit és azokat is, akik kapcsolatba kerültek velük.
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »