Sulík szerint az SAS nem akar kilépni a koalícióból

Sulík szerint az SAS nem akar kilépni a koalícióból

Richard Sulík miniszterelnök-helyettes és egyben az SaS vezetője a TASR hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a koalícióban munkalégkör uralkodik, s bár vannak személyes ellentétek, pártja nem szándékozik felbontani a koalíciós szerződést.

Mint kifejtette, ha az SaS ki is lépne a koalícióból, ez a kormányt nem lehetetlenítené el, mivel akkor is többségben maradna. Hangsúlyozta, hogy pártja a koalíción kívül is támogatná az észszerű törvényeket. Nem akart fejtegetésekbe bocsátkozni arról, milyen körülmények között távozna az Sas a kormányból, továbbá hogy elképzelhetőnek tart-e a személycserét a kormányfői poszton. Hipotetikusnak minősítette a kormány rekonstrukciójának kérdését is.

Hírdetés

Sulík a koalíción belül uralkodó légkört munkalégkörként jellemezte, a személyes ellentétek dacára is. „Számtalan személyes támadásban, sértésben volt részem, melyek nemcsak ellenem, hanem kollégáim ellen is irányultak“ – jegyezte meg, hozzátéve, hogy bízik a helyzet rendeződésében.

Nem zárta ki, hogy egyes pártok a koalíción belül külön megállapodásokat kötnek, de mint kifejtette, az SaS kitart saját politikájának megvalósítása mellett, s igyekezetüket, járványügyi és a gazdaság mentésére irányuló javaslataikat a felmérések szerint értékelik a választók, ami arra ösztönzi őket, hogy a megkezdett úton haladjanak tovább“ – mondta.

(Felvidék.ma/TASR)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »