A járvány ellenére az elkövetkező napokban tovább drágul a tankolás

A járvány ellenére az elkövetkező napokban tovább drágul a tankolás

A járvány második hulláma miatt ugyan kevesebb üzemanyag fogy, a tankolás ennek ellenére nem lett olcsóbb. Épp ellenkezőleg: Szlovákiában és Magyarországon is nőnek az árak.

A koronavírus-járvány második hulláma teljes erővel csapott le a fejlett országokra, amelyek emiatt jelentős megszorításokat foganatosítottak, ami az üzemanyagok iránti keresletet is csökkentette. Az üzemanyagárakon azonban ez egyelőre nem látszott meg. Míg október végén 37 dollár körül mozgott a Szlovákia számára is mérvadó északi-tengeri Brent típusú olaj hordónkénti (159 liter) ára, tegnap már több mint 51 dollárt adtak érte. Az új koronavírus-mutáció felbukkanását követően a hordónkénti ár ugyan enyhén visszaesett, azonban az olyan pozitív híreknek köszönhetően, mint például a járvány elleni oltás megkezdése és a brexittel kapcsolatos megállapodás, mostanra újra növekedési pályára állt.

Mindez a szlovákiai töltőállomások árain is érezteti majd a hatását. A benzin.sk szakportál elemzése szerint a 95-ös benzin literjét az elmúlt napokban átlagosan 1,20 euróért tankolhattuk a szlovákiai kutakon, míg a gázolaj literjéért átlagosan 1,07 eurót kértek.

Az autobild.pluska.sk előrejelzése szerint a benzin és a gázolaj ára is emelkedhet az elkövetkező időszakban.

Hírdetés

„Várakozásaink szerint a benzin és a gázolaj literje az elkövetkező két-három hétben 1-3 centtel drágulhat az elmúlt napok átlagárához képest”

– nyilatkozta Lukáš Lipovský, az X-Trade Brokers elemzője, aki szerint sok függ attól is, milyen irányt vesz a járvány, és hogy milyen gyorsan halad majd a lakosság beoltása. A drágulás miatt egy 60 literes üzemanyagtartály teletöltése Lipovský szerint a gázolajt tankolók számára nagyjából 40 centtel, a benzint tankolók számára pedig csaknem 1 euróval kerül majd többe.

A magyarországi töltőállomásokon az előzetes hírek szerint már mától változnak az árak. A magyar árszintet figyelő holtankoljak.hu szakportál előrejelzése szerint a gázolaj literenkénti átlagára 2 forinttal nő, míg a benzin ára ezúttal változatlan marad. A 95-ös benzin literenkénti átlagára ezzel 366 forint marad, a gázolaj literenkénti átlagára pedig 391 forintra nő. Magyarországon legutóbb december 23-án változtak az üzemanyagárak, akkor a benzin literenkénti ára 2, a gázolaj literenkénti átlagára pedig 4 forinttal emelkedett.

(mi, TASR)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »