Koronavírus: már kezünkben a kulcs az új mutációk elterjedése ellen

Koronavírus: már kezünkben a kulcs az új mutációk elterjedése ellen

Jók a tapasztalatok a koronavírus elleni oltóanyaggal, és biztató az is, hogy csökken az új fertőzöttek száma – foglalta össze a járványügyi helyzetet a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.

Szlávik János örömtelinek nevezte, hogy csökken a kórházban fekvő betegek száma, valamint azt, hogy egyre több gyógyult van, de figyelmeztetett: az eddigi tapasztalatok is mutattak hullámzó adatokat. A tendencia pozitív, de a szennyvízadatok alapján néhány városban még mindig stagnál vagy emelkedik a koronavírus koncentrációja – jelezte.

Kitért arra is, hogy úgy tűnik, a legújabban felismert vírusmutációk gyorsabban terjednek, viszont nem súlyosabbak, mint a korábbiak. A főorvos szerint minden országban el kell kezdeni a tömeges oltásokat, és

ez megakadályozza majd az új mutációk elterjedését.

Szlávik János kiemelte: a mutációkat észlelő országok tudósai azt mondják, hogy a jelenlegi oltások nagy valószínűséggel az újfajta mutációk ellen is hatékonyak lesznek. Az oltások ugyanis a vírus több pontja ellen irányulnak harcba, így ha csak egy-egy helyen történik változás a vírusban, az oltóanyagok hatékonyak a jelenleg ismert mutációk ellen is – magyarázta.

Hangsúlyozta: Magyarországon jók a tapasztalatok az oltóanyaggal, nem észlelnek semmilyen súlyos mellékhatást, lelkesek az egészségügyi dolgozók is. Hozzátette: a program az oltási rend szerint halad, ahogy egyre több és több oltás érkezik, még több oltópontot állítanak majd fel. Ha gyorsan be tudják oltani a magyarok 50-60 százalékát, akkor legyőzik a járványt – jelentette ki a főorvos.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */

Hírdetés

ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

Szlávik János az oltáshoz szükséges infrastruktúráról elmondta: a korszerű oltásoknál mínusz 20 vagy akár mínusz 70 fokos tárolás szükséges, de ha a vakcina kikerül ebből a környezetből, hűtőszekrényben is eltartható öt napig. Az új technológia komolyabb hűtést igényel, mint a korábbi oltóanyagok, viszont forradalmi újításnak számít, ami más fertőző vagy akár daganatos betegségek ellen is reményt jelent – tette hozzá.

A főorvos szerint ha megérkezik az a mennyiség, amelyet Magyarország több gyártónál is lekötött, akkor a lakosság 60-70 százaléka be tudja oltatni magát. Szlávik János úgy fogalmazott: bízik benne, hogy a jövőre kialakul a nyájimmunitás.

Megjegyezte azonban, hogy a vírus valószínűleg nem tűnik el azonnal, de sokkal kevesebb ember kerül majd kórházba, intenzív osztályra. Arról is beszélt: az influenzához hasonlóan az oltás ellenére is lehet olyan, hogy valaki elkapja a koronavírust, viszont nála nem jelentkeznek majd súlyos tünetek. Az arányuk pedig olyan csekély lesz, hogy még akkor sem nevezhető jelentős járványügyi tényezőnek, ha egy beoltott ember is képes lehet továbbadni a vírust – tette hozzá.

Nyitókép: Kovács Attila

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »