Szentkirályi azt jelentette be, hogy a vírus szenteste is fertőz, Szlávik pedig azt, hogy bízni kell az oltásokban

December 24-én, szenteste napján is ugyanúgy fertőz a koronavírus, mint más napon, ezért ekkor is figyelni kell egymásra, az idősekre és a krónikus betegekre – hangsúlyozta a kormányszóvivő az M1 kedd esti műsorában.

Szentkirályi Alexandra hozzátette: december 24-én is érvényes, hogy a rendezvényen maximum tízen lehetnek jelen, ebbe azonban a 14 éven aluliakat nem kell beleszámítani.

Elmondta: a kormány hétfőn áttekintette a jelenlegi járványhelyzetet és döntött a szentestére vonatkozó szabályokról. Úgy határoztak, hogy erre az estére felfüggesztik a kijárási tilalmat, nem kell este 8 órára hazaérni. Úgy értékeltek, ennek a legkisebb a járványügyi kockázata, mivel általában 25-én és 26-án szokott lenni nagyobb jövés-menés, családi látogatás. Ebben az időszakban a korábbi korlátozások lesznek érvényesek – mondta a kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra elmondta: a kormány több mint 17 millió adag vakcinát kötött le szerződéssel. A Pfizer/BioNTech vakcinából 5500 érkezik a két ünnep között. Ebből a Dél-pesti Centrumkórházban kezdik meg a koronavírusos betegeket kezelők oltását. A tömeges oltások jövőre kezdődnek. A kormányszóvivő felhívta a figyelmet: aki szeretné beoltatni magát, regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon. Eddig már több mint 300 ezren regisztráltak.

A kormány gazdaságvédelmi akciótervével kapcsolatos kérdésre válaszolva kitért arra, hogy az iparűzési adó felére csökkentése nyomán a pénz nem a kormányzathoz kerül, hanem ott marad a vállalkozásoknál, azoknál, akik a legtöbb embert foglalkoztatják Magyarországon. A kormány fog támogatást adni az önkormányzatoknak – hangsúlyozta a kormányszóvivő, hozzátéve: a 25 ezer lakosnál kisebb településeknek automatikusan, míg a nagyobb, mint például a "leggazdagabb önkormányzat" a fővárosi önkormányzat esetében, a kormány le fog ülni tárgyalni az önkormányzattal – közölte Szentkirályi Alexandra.

Szlávik: az emberek bízzanak a védőoltásokban!

Az emberek "bízzanak a védőoltásokban", mert az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek – kérte a lakosságot a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa az M1 kedd esti műsorában.

Hírdetés

Szlávik János azt mondta: nem zárható ki, hogy a koronavírus még jövőre is egész évben is velünk marad.

A főorvos hozzátette: "szerencsés esetben nyáron fellélegezhetünk", de

ősszel még szankciókra lehet szükség, hogy ne alakuljanak ki kisebb járványok.

Egyes vélemények szerint a koronavírus a következő években és évtizedekben is velünk marad, de nem fog az ideihez hasonló súlyos eseteket és halálozásokat okozni, mert több hatékony védőoltás áll majd rendelkezésre – jegyezte meg.

Kérdésre válaszolva Szlávik János azt mondta: ő azt a vakcinát választaná, amely "legelőször itt lesz". Ugyanis nap mint nap halnak meg emberek és kerülnek kórházba, intenzív osztályra a koronavírus-fertőzés következtében. Ezt pedig a védőoltással meg lehet akadályozni – szögezte le.

A szakembert kérdezték a Nagy-Britanniában terjedő mutálódott vírusról is. Szlávik János azt mondta: az biztos, hogy a vírus terjedési sebessége megsokszorozódott. Dél-Angliában 4-5-szörös sebességgel terjed a fertőzés, elsősorban a 60 évesnél fiatalabbak körében. Azt viszont, hogy súlyosabb-e, illetve hogy a leendő védőoltásokkal szemben rezisztens lenne, még vizsgálják – közölte a főorvos.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »