Beszélgetés Szabó Dávid József külpolitikai szakértővel a jogállamisági vitáról, a koronavírus kezeléséről, az Európai Unió bővítéspolitikájáról és a Brexitről is az elmúlt hetek történéseinek fényében.
A költségvetés és a helyreállítási alap nélkül a déli államok bedőlnének, amit nem engedhetett meg magának az Európai Unió. Merkel nemcsak a jogállamisági vitából vonul vissza, hanem lassan a közélettől is, ez is lehetett az egyik szempont, ami miatt végül engedett. Minderről és a koronavírus kezeléséről, az Európai Unió bővítéspolitikájáról és a Brexitről is beszélgetünk Szabó Dávid József külpolitikai szakértővel az elmúlt hetek történéseinek fényében.
– Orbán Viktor miniszterelnök és lengyel kollégája, Mateusz Morawiecki nagy sikert aratott múlt héten az uniós költségvetési vitában azzal, hogy a jogállamiság kérdését és az uniós pénzek és a helyreállítási alap kérdését sikerült szétválasztani. Melyek lehettek a miniszterelnök kezében tartogatott kártyalapok, amelyekkel sikerült megnyerni a politikai ultit?
– Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki kezében a legerősebb lap maga az eltökéltség volt. Ezt világosan demonstrálták, és hitelt érdemlően tudták képviselni azt az álláspontot, hogyha rajtuk múlik, akkor a jogállamisági kitétel akkori formájában nem lesz megállapodás, és akkor sem költségvetés, sem helyreállítási csomag nem lesz, mert ez nem a magyar és lengyel gazdaságnak fontos elsősorban. Ezt a fajta elszántságot érzékelte a német külpolitika is, hiszen ha megvétózzuk a tervezetet, az egész költségvetést, a csomagot újra kellett volna tárgyalniuk, és erre viszont nem lett volna elég a rendelkezésre álló idő. A jogállamisági feltételnél ugyanis sokkal nagyobb a jelentősége annak a ténynek, hogy a költségvetést és a helyreállítási alapot a nyáron egyszerre fogadták el, hiszen amelyik államot nem tudták a költségvetésben megfelelően kifizetni, azt az alapból kívánták kompenzálni és fordítva. Ez egy extra mozgásteret adott a német soros elnökségnek és az Európai Bizottságnak ahhoz, hogy össze tudják hangolni a tagállami érdekeket.
Orbán Viktor miniszterelnök és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő sajtótájékoztatója az Európai Unió állam- és kormányfőinek csúcsértekezletét követően Brüsszelben 2020. december 10-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)
A lengyel–magyar vétó mindezt veszélyeztette volna, ami beláthatatlan következményekkel járt volna. Ha nem sikerül a déli államokat gazdasági szempontból megmenteni záros határidőn belül, az az egész eurózónának a jövőjét sodorná veszélybe. Ezt a németek egyszerűen nem engedhetik, ezért a megállapodást egész egyszerűen lenyomták a fukaroknak nevezett tagállamok torkán. Ez a fejlemény egyben le is zárja a kérdést, hogy mekkora Németország valódi befolyása az unióban. Akkora, hogy ha akar, tud is.
Szabó Dávid József külpolitikai szakértő
– Megakaszthatja-e a megállapodás elfogadását az Európai Parlament?
– Az Európai Parlament sokkal kisebb súlyú, mint amekkorára fel tudja magát fújni, amikor nem német érdekeket kell érvényesíteni a különböző pártszínekben, hiszen ne feledjük el, hogy majd’ minden frakcióban jelentős számban vannak német képviselők, kezdve az Európai Néppárttól a szocialistákon és zöldeken át egészen az újkommunistákig. Amikor az Európai Parlament nem gömbhal-üzemmódban működik, akkor át lehet rajta vinni gyorsan a döntéseket. Az Európai Parlament szerepe túl van hangsúlyozva, ez ezen is látszik. Merkel egyet csettintett, és az EP túlmozgásos szörnyecskéi visszabújtak a kövek alá, ahol lakni szoktak. Ha Angela Merkelnek sikerül kiegyensúlyoznia az agresszív Benelux-, illetve északi nyomulást, például a kelet-közép-európai szuverenitással kapcsolatban, akkor az Európai Parlamentnek nem lesz további beleszólása a folyamatba, el kell fogadnia a megállapodást. Ez tehát az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb faktor.
Angela Merkel német kancellár, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és David Sassoli, az Európai Parlament elnöke az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnapos csúcsértekezletén Brüsszelben 2020. december 10-én, az esemény nyitónapján (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/EPA/Olivier Hoslet)
A másik az, hogy az elmúlt években némileg leszállóágba került német autógyártás számára, amit egyébként több oldalról is szorongatnak, nagyon fontos lesz a helyreállítási alap forrásainak mielőbbi szétosztása. Nem azért, mert mondjuk a győri Audi-gyárnak feltétlenül fel kellene ebből bármilyen forrást használnia, hanem azért, mert ha nem stabilizálják a déli országok gazdaságát, akkor a német autók eddig legfontosabb exportpiaca nagyon erős ütést szenved. Vagyis a német autóipar – és a Magyarországon, Lengyelországban is erős pozíciókkal rendelkező gépgyártás –, erős csapásokat szenvedett volna egy gyors megállapodás hiányában.
– Mennyiben játszhatott szerepet a lengyel–magyar–német megállapodás tető alá hozásában az, hogy Angela Merkel, német kancellár hamarosan visszavonul?
– Angela Merkel már a politikai örökségét gondozza, amellyel 16-17 éves kancellári tevékenysége végére tehet pontot. Azzal, hogy kompromisszumkésznek mutatkozott a lengyel–magyar ügyben, megmentette az Európai Uniót attól, hogy újabb kilépési kérdések merüljenek fel. Ezzel ugyanis megerősödhet a németek szövetsége a kelet-közép-európai országok felé, ami ellensúlyozni tudja az északi–német, déli–német, francia–német tengelyt az unión belül. Ha az egymás belügyeibe való beavatkozás helyett a megértés kerül előtérbe, akkor megmenthető az Európai Unió mint együttműködési forma. Ha viszont ismét a migráció vagy a jogállamisági feltételrendszer kérdése merül fel, mondjuk az alapszerződés módosítása nélkül, akkor nehéz lesz hosszú távon egyben tartani az EU-t.
– A híreket követőknek az lehetett a benyomása, hogy Magyarországra és Lengyelországra sosem látott politikai nyomás került pusztán azért, mert az alapszerződésben garantált jogukkal, a vétóval élni kívánnak. Mit üzen ez nekünk, európai választópolgároknak az Európai Unió belső működéséről?
– Az Európai Tanácsban, ahol az állam- és kormányfők ülnek össze, az egyhangúság követelménye a legfontosabb politikai kérdésekre vonatkozik, vagy olyan ügyekre, amiben magának az Európai Uniónak gyenge kompetenciái vannak, vagy egyáltalán nincsenek. Tehát abban az esetben, ha valaki él a vétójogával, akkor az azt jelenti, hogy az adott tagállam nem vesz részt a konszenzusos döntés kialakításában, vagyis nem jön létre konszenzus. Láttunk már korábban olyat, hogy külpolitikai kérdésekben, például amikor Magyarország megvétózott egy ügyet a tanácsban, akkor a finn soros elnökség az ENSZ-ben úgy prezentálta az Európai Unió álláspontját, hogy elmondta, ez és ez az EU álláspontja, amivel Magyarország nem ért egyet. Ez már egy nagyon veszélyes és intő jel volt a hazai döntéshozók számára is, ami azt mutatta, egyes európai uniós tagállamok nem szeretnének különvéleményekkel foglalkozni a legfontosabb politikai kérdésekben még annak ellenére sem, hogy nincsen szerződésmódosítás és nem változtak a konszenzusos döntéshozatal feltételei. Aki nem lép egyszerre, az nem is létezik.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke videókonferencia keretében beszél Görögország, Szlovákia, Lengyelország és Szlovénia miniszterelnökével a december 11-12-i EU-csúcstalálkozóval kapcsolatos kérdésekről Brüsszelben 2020. december 1-jén (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/EPA pool/Olivier Hoslet)
Az írott jog szerint továbbra is konszenzusos döntéseket kell hozni, ezt csak az alapszerződések módosításával lehetne elérni, amihez szintén konszenzusra lenne szükség. Ha az egyhangú döntéshozatal a követelmény, akkor paritásos alapon, minden állam egyetlen szavazattal vesz részt a döntéshozatalban, amelyben a kisebb államok, mint amilyen Magyarország és akármelyik másik kelet-közép-európai tagállam, erejükön felül tudják befolyásolni az uniós politikai folyamatokat. Ezért nem akarják a nagyok és régiek kinyitni a szerződéseket.
– Vagyis a vétó maximum megtűrt, de egyáltalán nem támogatott jogi eszköz az unió működésében?
– A lengyel–magyar vétóra politikai bűnként tekintettek, ami eltért az addigi bevett működéstől: ezt bizonyítják az európai sajtóban megjelent szélsőséges reakciók. Ez is azt bizonyítja, jogilag ugyan biztosított a vétó lehetősége, de politikailag egyébként kevés realitása lehet konkrét szituációkban. Ezért is dolgoznak a németek azon, miközben mi itt beszélgetünk, hogy kulcsterületeken bevezessék a minőségi többséggel való döntéshozatalt. Ez nagyon fontos kérdés lesz a hozzánk hasonló, kisebb tagállamoknak. Az egyhangúságtól a minősített többség felé mozdulni csak akkor érdemes, ha biztosított, hogy jelentősebb politikai kérdésekben egyes tagállamok saját preferenciáik, nemzeti érdekeik mentén ne tekintsék magukra nézve kötelezőnek az Európai Tanács minősített többséggel hozott döntéseit, mint ahogyan Nagy-Britannia is számos kérdésben tudott különalkut kötni a tagsága idején. Az ilyen vétó-shaming viszont azt mutatja, hogy az uniós politikai kultúrából kiveszett a tagállami kompetenciák tiszteletben tartása, nem érdemes tehát azzal számolni, hogy bárki, bármilyen íratlan szabályt, gentlemen’s agreementet betartana. Hiszen a jogállamiság kapcsán is éppen egy ilyet rúgtak fel.
Orbán Viktor miniszterelnök és Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök 2020. december 11-én az EU-csúcs után, Brüsszelben (Fotó: EPA/Francisco Seco)
Úgy látom ugyanakkor, hogy csak és kizárólag a belengetett lengyel–magyar vétóval kapcsolatban voltak ilyen intenzívek a reakciók, például Görögország korábbi, Macedónia csatlakozását akadályozó döntése esetén nem volt ilyen erőteljes fellépés. Ez azt gondolom, hogy nagyon erősen rombolja a bizalmat a tagállamok részéről. Minden országot arra tanít, hogy tíz körömmel kell kapaszkodni a jogi garanciákba, mert ha azok nincsenek, akkor a kutya nem lesz kíváncsi arra, hogy valójában mit is szeretnének, erőből le lesznek nyomva.
– Abból a szempontból is precedens lett volna, ha most Magyarországot és Lengyelországot egy mondvacsinált jogállamisági kritérium okán hurcolták volna meg, hogy más tagállamok számára is világossá vált volna: nem lehet eltérni az Európai Unió központi politikai fő csapásirányától. Nem az lett volna az érdeke más tagállamoknak is, hogy megőrizve szuverenitásukat, nyíltan kiálljanak a lengyel–magyar szövetség mellett – legalább az elvek szintjén?
– Azt szoktál mondani, hogy akarni is kell, nem elég csak gondolni rá. Láttuk, hogy a lehetséges vétó hírére először Janez Janša szlovén miniszterelnök, majd különböző intenzitással és szinteken, de a cseh kormány is amolyan tessék-lássék módon a magyar–lengyel kezdeményezés mellé állt. Fontos azonban jelezni, hogy a V4 másik két tagállamában, Csehországban és Szlovákiában nincs meg az egypárti vagy legalábbis azonos platformon lévőkből felállított kormánytöbbség, ami nagyban korlátozza a mozgásterüket. Ráadásul ezeknek az országoknak egészen máshol van a szuverenitással kapcsolatos toleranciaküszöbük, mint Magyarországnak vagy Lengyelországnak. Szlovákiának az eurózónába tartozó országként sokkal súlyosabb és azonnali veszélyeket rejtett magában a költségvetés elfogadásával és a helyreállítási alap létrehozatalával való csúszás, ezért inkább nem is helyezkedtek szembe a német állásponttal.
Andrej Babis cseh (b) és Janez Jansa szlovén miniszterelnök az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnapos csúcsértekezletén Brüsszelben 2020. december 10-én, az esemény nyitónapján (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/EPA/AP/Olivier Matthys)
Csehországban a Babiš-kormány eléggé szorongatott helyzetben van, koalíciós kormányának most egészen más érdekei vannak. De ez nem is baj, hiszen amióta a V4-ek együttműködésen nagyjából 2013-2014 óta újabb szinten mozog már, nem kell feltétlenül a négy országnak minden kérdésben egyetértenie, fel lehet osztani a szerepeket bizonyos kérdésekben. Ez ad lehetőséget arra, hogy mindenki különböző hangon szólaljon meg, ami bizonyos helyzetekben igen-igen jól tud jönni. A tagállamok egy része gazdaságilag teljesen kiszolgáltatott Berlinnel szemben. Sajnos ez igaz még a papíron nagy befolyásúnak számító alapító tagállamra, Olaszországra, de igaz Spanyolországra is, amelynek teljesen Berlin-konform, és a brüsszeli mainstreamnek megfelelő kormánya van. Bulgária is sok kérdésben van kitéve a német akaratnak, ami nem tette lehetővé, hogy mellénk álljon.
A nyakig eladósodott, eurózónába tartozó tagállamok gazdasági szuverenitása már elveszett, hiszen lényegében nem tudnak önálló gazdaságpolitikát folytatni.
Nemcsak az árfolyamot nem tudják befolyásolni vagy a kamatrátát, de még költségvetést sem képesek alkotni berlini, brüsszeli vagy frankfurti jóváhagyás nélkül. Vagyis az ő esetükben nehéz lenne arról beszélni, hogy meg kellene védeniük a szuverenitásukat, mert már nincs mit megvédeni. Manfred Weber rájuk gondol, amikor leszólja a szuverenitást.
– A hazai ellenzéki politikusok és a külföldi média nehezen emészti meg, hogy két tagállam érvényesítette az akaratát és nem hajtott fejet. Mi lehet ennek az oka?
– A magyar ellenzék egyértelműen arra játszik, hogy vagy Brüsszelből vagy Berlinből vagy Washingtonból állítsa meg valaki Orbán Viktort, és tegye fel őket a 2022-es választási térképre végre. Az ellenzék a saját maga részéről csak az összefogósdival foglalkozik, hogy legalább megteremtse Orbán Viktor remélt legyőzésének feltételeit. A Fidesz és a miniszterelnök viszont messze népszerűbb, és kompetensebb, mint az ellenzék. Ezért van szüksége az ellenzéknek valami külső erőre, ami Orbán Viktort illetve a Fideszt le tudja gyengíteni.
Az Európai Parlament brüsszeli ülésterme 2020. december 14-én (Fotó: EPA/Oiver Hoslet)
Ha a 2021. január 2-án elinduló EU-s pénzek kifizetése mellé odakapcsoltak volna valamilyen teljesen irreleváns szempontot, bevándorlásellenes vagy gender-egyenjogúsági kérdést, akkor a jogállam hiányára való hivatkozással fel lehetett volna függeszteni a kifizetéseket addig, amíg Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt. Ez nem fog így történni, nyilván emiatt nagyon-nagyon csalódottak most az ellenzéki erők.
A mainstream külföldi média gyakorlatilag teljes mértékben azon az állásponton van, mint a brüsszeli véleménybuborékban általában az emberek, akár az EP-ben, akár az Európai Bizottságban: kizárólag Európai Egyesült Államokban gondolkodnak.
Szerintük az Európai Unió megállíthatatlanul halad egy szövetségi államforma felé, amiben fokozatosan, de biztosan fel kell adni a nemzeti kompetenciákat és minden olyan lépés, ami ezt lassítja, azt értetlenség és frusztráció fogadja. Ezért van az is, hogy például a BBC riportere teljesen érthetetlen módon áll bele abba a narratívába, hogy Magyarország ajándékpénzt kap az Európai Uniótól, amiért semmit se tesz, bezzeg vétózni azt akar. A BBC szomorú sorsát mutatja ez a kritikán aluli színvonal. Nos, egy birodalmi fővárosból, Brüsszelből ilyennek látszik az, amit teszünk. Valahogy a kiegyezés előtti Bécsből is így láthatták a magyar végeket: követelőznek, ahelyett, hogy hálásak lennének a „megöntözésért”. Egyetlen helyen sem láttam felbukkanni a mainstream médiában egy kiegyensúlyozott narratívát, ami akár csak megemlítené, hogy az uniós források rendszere egy win-win játszma az összes tagállamnak, ahol a befizetések inkább beruházásokat jelentenek, amelyek megtérülnek. Aki többet fizet be, annak jobb a megtérülési rátája is, így Németország, mint a legnagyobb befizető egyben a legnagyobb nyertes is.
– Várható-e, hogy a Fidesz Európai Néppárton belüli státusza is rendeződik hamarosan?
– Azt jósolom, hogy 2021-ben rendeződni fog a Fidesz Európai Néppárton belüli helyzete. Nem látok lehetőséget arra, hogy a Fidesz a Néppárt struktúráján belül újra teljes jogú erőként lehessen jelen. Sokkal inkább azt látom valószínűnek, hogy a fideszes képviselők némelyikét, netán az összes fideszes képviselőt kizárják az EP-frakcióból, mert már feloldhatatlan ellentétek feszítik a néppártot. Ugyan a 2019-es európai parlamenti választás előtt is felmerült, hogy a Fidesz–KDNP politikusai esetleg más térségbeli, néppárti képviselőkkel összeállva egy jobboldali frakciószövetséget alkotnak, ami eseti és stratégiai megállapodásokat köthetnek más jobboldali alakulatokkal: az Európai Konzervatívokkal és Reformerekkel (ECR) és a néppárttal is. Így meg lehet találni bizonyos ügyekben az Európai Néppárttal is az együttműködési lehetőséget, főleg olyan ügyekben, ahol Magyarországnak és Németországnak közös érdekei vannak. Tehetnék ezt úgy a fideszes képviselők, hogy közben nem kellene vigyázniuk a szájukra, mit találnak mondani, mondjuk Manfred Weberről.
Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/EPA/Patrick Seeger)
– A koronavírus-járvány hatásainak kezelésére felvett közös hitel olyan, mintha egy pénzügyi szempontból sokkal inkább egymásra utalt, kvázi „föderatív” irányba tolná az Európai Uniót. Ugyanakkor Orbán Viktor hétfőn az Országgyűlésben azt mondta, nem jött el az a „hamiltoni pillanat”, ami alapján föderatív Európában kellene gondolkodnunk, a mostani hitelfelvétel csak egyszeri és megismételhetetlen lépés. Nem kaphatnak-e vérszemet a szorosabb egymásra utaltság miatt azok, akik például a meglévő intézményrendszer vagy a tagállamok szuverenitásának csorbításával is éppen az Európai Egyesült Államok irányába tolnák az uniót, mint például Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára?
– De igen, ők vérszemet kapnak, és innentől kezdve valóban mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy az Európai Unió kompetenciái minél szélesebb körben ki legyenek szélesítve. Tényleg választóvonalhoz érkeztünk, mert sok minden függ attól, hogy a mostani szituációt hogyan értelmezzük: egyszeri aktusként, vagy valami olyasmiként, amit időről időre meg lehet játszani. Kopogtathatnak majd a tagállamok ajtaján egyrészt a déli tagállamok, másrészt az éppen bajba került tagállamok, harmadrészt maga az Európai Bizottság is, hogy megint össze kéne fogni és közösen kellene felvenni hitelt. Ennek én látom a veszélyét, és ennek a leghatékonyabb ellenszere a konszenzusos döntéshozatal megtartása, vagyis a vétózhatóság lehet.
A mostani megegyezéssel tulajdonképpen sikerült megdönteni a német és az északi fukarnak nevezett tagállamokon belül azt a tabut, hogy nincs közös eladósodás, nincs adósság.
Az eurózóna tagállamai innentől kezdve sokkal könnyebben tudnak majd például közös kötvénykibocsátásba fogni, vagy egész más formátumokat találni a pénzügyi együttműködésre. Gyakorlatilag mostantól úgy viselkedhetnek, mint egy szuperállam. Magyar szempontból nagyon fontos, hogy ebbe a szuperállamba ne tagozódjunk be semmiképpen. Az ajtókat persze minden irányban meg kell próbálni nyitva tartani, mert a mozgástérre ebben az eléggé felkavart és bizonytalan nemzetközi környezetben nagyobb szükség van, mint valaha.
– A koronavírus-járvány tavaszi, első hullámában azt tapasztalhattuk, hogy az uniós tagállamok bezárkóznak és kevés kivételtől eltekintve nem is nyújtanak egymásnak segítséget, uniós szinten pedig nem várhatnak különösebb támogatást a járvány elleni védekezésben. Most várhatóan a vakcinákhoz való hozzájutás kapcsán is hasonlóra számíthatunk. Szabad-e és kell-e egyáltalán bármit várnunk az Európai Uniótól a járvány elleni védekezésben?
– A tavaszi nagy kapkodásban teljes joggal minden tagállam vezetése elsősorban a saját állampolgárainak a megvédésére és az életben tartására és az ő alapvető szükségleteik kielégítésére fókuszált. A tagállamok fokozatosan, ahogy egyre inkább a járvány vált a normál működési móddá, vettek vissza a túlzott korlátozásokból, például helyreállították az országok közötti áruszállítást és a határ menti ingázók kapcsán is több megállapodás született, amiket sikerül is betartatni. Nagyon fontos látni, hogy a tagállamok vezették ezt a folyamatot és nem az Európai Bizottság.
Rendőrök ellenőriznek a hegyeshalmi határátkelőnél (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/Krizsán Csaba)
Ismét bebizonyosodott, hogy az Európai Unió a tagállamok együttműködésén alapul, amit a nemzeti felhatalmazás ad meg. Ez a járvány megmutatta, hogy lehet és csak így lehet igazából nagy dolgokat elérni.
Ami a vakcinát illeti: nem gondolom, hogy lett volna más választása akármelyik tagállamnak, minthogy az Európai Bizottságot kérje meg, hogy egyfajta gyógyszerügynökként jelenjen meg a vakcinapiacon, hiszen a tagállamok egyenként jóval kisebb szereplők, mint együtt, és esélyük sincs az Egyesült Államokkal, Kínával vagy más nagyhatalmak mellett labdába rúgni.
Az volt az elképzelés, hogy ez a közös fellépés majd jobb esélyeket teremt a vakcina megszerzésében, ám a bürokratikus akadályokkal, a beszerzés nehézségeivel láthatóan nem számoltak. Ha sikerülne elérni az eredeti célt, akkor végre úgy tűnhetne, hogy Brüsszel valami érdemi hozzáadott értékkel bír a tagállamok között koordinációban – és nem a diktálásban –, vagyis nemcsak politikai missziót hajt végre, hanem tényleg tesz is valamit.
– Milyen buktatói lehetnek annak, hogy az Európai Unió osztja majd el a vakcinákat a tagállamok között?
– Látni kell, hogy vékony jégen táncol mindenki, nagyon oda kell figyelni, hogy a nagy kvótázáshoz szokott Brüsszel a vakcinák szétosztásánál ne találjon ki olyan extra feltételeket, ami megnehezíti, hogy egyes tagállamok vakcinához jussanak. Én azért ebben látok veszélyeket. Mindezzel együtt beszédes, hogy a britek saját hatáskörben gyorsabban tudták engedélyeztetni a vakcinát, és az amerikaiak is gyorsabban tudták engedélyeztetni, mint az Európai Unió, ami egyszerűen megerősíti azt a tényt, hogy az Európai Unió a globális piacon a globális gazdaságban egy nem első vonalbeli, hanem sokkal inkább másod- vagy egyenesen harmadvonalbeli szereplő. Pedig a nagyok között lenne a helye a gazdasági befolyás és súly alapján. Érdemes átgondolni, hogy hogyan lehetséges az, hogy a Pfizer és a BioNTech közös vakcinafejlesztésének egy részét, a németországi céget maga a német kormány is finanszírozta 375 millió euróval, ehhez képest később kerül Németországban és az Európai Unióban az ellátásba a készítmény, mint az Egyesült Államokban. Nem lennék Angela Merkel helyében, amikor ezt el kell magyaráznia a Bundestagban. El tudjuk képzelni, hogy ez az USA-ban vagy Kínában megtörténjen?
Angela Merkel német kancellár (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/AP/Pool/Hannibal Hanschke)
Közben úgy tűnik, Merkelnek is feltűnt a helyzet tarthatatlansága, és friss hírek szerint felgyorsíttatnák a vakcina európai engedélyezési folyamatát. De azért mégis nehéz eldönteni, hogy belső inkompetencia, rövidlátás vagy valami ideológiai megfontolások állnak az EU tendenciózus önérdekromboló történései mögött, a dízelautók rapid kivezetésétől kezdve az aszimmetrikusan az EU-s vállalkozásokat a külföldieknél jobban sújtó klímavédelmi vállalásokokig, de az biztos, hogy nagyon nem így kellene működnie az Európai Uniónak.
– Nemcsak a belengetett lengyel–magyar vétó volt az egyetlen esemény múlt héten: léket kapott az Európai Unió bővítéspolitikája azzal, hogy Bulgária megvétózta Észak-Macedónia csatlakozási tárgyalásainak megkezdését, Hollandia pedig Albániáét. Elérte már ezek szerint az Európai Unió a kritikus nagyságot vagy a Balkán annyira széttagolt, hogy lehetetlen olyan országot felvenni a klubba, amelyik minden tagállamnak megfelelne a saját politikai érdekei szerint?
– Nem gondolom, hogy ne lehetne a balkáni kérdéseket megoldani, ha lenne erre igazi politikai akarat, elsősorban Berlinben és Párizsban. Úgy látom, hogy Észak-Macedónia esetében az amerikai demokrata adminisztráció és konkrétan a Soros György szervezeti befolyása alatt lévő észak-macedón politikai élet elkövette azt a hibát, hogy Görögországnak alapvető nemzeti identitást és karaktert meghatározó kérdésekben engedett. Egy évtizedes harcot adott fel a külső nyomásnak engedve: megváltoztatták az ország nevét. Egy olyan nemzetről beszélünk, amely Jugoszlávia széteséséig nem bírt valódi szuverenitással. Az ilyen, szabadságát el- vagy visszanyert nemzetek különösen érzékenyek az identitás kikezdésére. Márpedig az ország neve adta a macedón nemzeti identitás alapját, szóval én úgy vélem, ennek megváltoztatása – az országban élő nagyszámú albán kisebbséget felhasználva – történelmi baklövés volt, nem pedig történelmi kompromisszum, ahogy a sikerkommunikáció beállította.
Zoran Zaev macedón miniszterelnök (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/EPA/Georgi Licovszki)
Szkopje a névváltoztatással feltárta a nagyvilág előtt, hogy a legelemibb identitást érintő kérdésekben is képes engedni, meghátrálni. Kiderült, hogy nagyhatalmi nyomásgyakorlással ki lehet kényszeríteni belőlük gyakorlatilag bármit. Mi gátolja meg mostantól Észak-Macedónia bármelyik szomszédját bármiben? Akkor miért hagynák, hogy csatlakozzanak az Európai Unióhoz, amíg el nem kérték a macedónoktól a „csatlakozási sarcot”? Az ország nevének feladása nem olyan, mint amilyen mondjuk a horvát–szlovén tengeri határvita, ahol egy nagyon is valós, lényegi érdekütközést kellett rendezni. Szimbolikus kérdésekben is a partvonalra lehet már állítani Észak-Macedóniát, mert ez az ország bemutatta, hogy képes meghajolni a legelemibb kérdésekben is különböző akaratoknak. Sajnálatos dolog ez, mert aligha ér majd véget. Ha Bulgáriát sikerül is meggyőzni, hogy adja fel a vétóját, akkor majd jön egy másik ország, aki majd megint előáll valamivel, mert a gyengéket csak akkor nem bántják a nemzetközi rendszerben, ha a sarkukra állnak, és ha szereznek maguknak barátot a nagyhatalmak között. Az USA-nak az albánok a barátai. Oroszországnak a szerbek. Az EU-ban pedig Magyarország és a magyar bővítési biztos – de ez kevés lesz. Én nagyon remélem, hogy mindennek nem strukturális okai vannak és meg lehet oldani a balkáni bővítés problémáit, mert Magyarországnak a bővítés lenne az érdeke. De úgy tűnik, Párizsnak, Berlinnek korántsem.
– Miért nem érdeke egy nagyobb és a jelenleginél több tagállammal bíró Európai Unió az EU-s nagyhatalmaknak?
– Többek között azért nem, mert látszik, hogy az újonnan csatlakozott országok már nem fogják elkövetni azokat a hibákat, amiket a 2004-es nagy bővítés után valamennyi csatlakozó elkövetett. Akkor még azt se tudtuk, hogy a paragrafusokon túl eszik-e vagy isszák az uniót. A befolyásosabb és az unióban otthonosabban mozgó tagállamok, míg a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok a szerződéseket bújták – és vették át hivatalos magyar fordítás nélkül –, addig ott vertek át minket egy sor kérdésben, ahol csak tudtak. Magyarország ebben segíthetné az újonnan csatlakozókat, például Szerbiát és Montenegrót is, egyfajta mentorálással. Lehet más a holland vétó mögött: amíg ezek az országok az Európai Unión kívül vannak, addig kiszolgáltatottak például egy ilyen járványhelyzet gazdasági következményeinek is, és szinte szabad prédát jelentenek az olyan spekulánsoknak, mint amilyen Soros György is, akinek a legjobb barátai éppen hollandok (Timmermans, in ’t Veld, Sargentini, Rutte), belgák (Verhofstadt), luxemburgiak (Juncker, Asselborn, Disselborn, sorolhatnám).
Mark Rutte holland miniszterelnök a nemzethez intézett beszéde közben Hágában 2020. december 14-én (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/EPA/ANP/Bart Maat)
Ifj. Lomnici Zoltántól hallottam ezt az eszmefuttatást, amit érdekesnek találok: eszerint Hollandia és Mark Rutte azért blokkolta az Albániával való csatlakozási tárgyalás megkezdését, mert a lengyel–magyar vétó túlságosan megviselte, és így akart kicsinyes politikai bosszút állni.
Rutte miniszterelnök túlságosan is bevonódott érzelmileg a költségvetési, a helyreállítási alap és a jogállamisági tárgyalásokba.
Ez már a 2020 nyári a tárgyalások során elhangzott reakciói kapcsán is látható volt, és mivel a holland társadalom nem különösebben lelkesedik a bővítéséért, kelet-közép-európai országok viszont igen, ezért ezzel a viszonylag olcsó eszközzel vágott vissza. Érdekes felvetés.
– Nemcsak az Európai Unióba való belépés nem egyszerű, a kilépés is láthatóan bonyolultabb, mint azt sokan hitték. Nagy-Britannia pengeélen táncol, és végleg a kemény Brexit felé kezd sodródni, ha nem sikerül megegyezni az Európai Unióval például halászati ügyekben. Boris Johnson és Von der Leyen megállapodott abban, hogy január elsejéig kitolják az egyezkedést, a Brexit-ügyi főtárgyaló, Michel Barnier pedig bizakodó, szerinte akár még a héten meglehet a megállapodás. A 2016-os, júliusi Brexit-népszavazás óta három és fél év telt el, de még mindig sok a bizonytalanság. Milyen tanulságokkal szolgál mindez az Európai Unió működésére nézve?
– Azt látjuk, hogy a 2004-es magyar csatlakozás óta eltelt 16 év során az Európai Unió belső működése a döntéshozatali egyensúly olyan szintjét érte el, hogy még egy Nagy-Britannia méretű állam sem képes egykönnyen szabadulni ettől a szorítástól. Alapvetően az Európai Unió vezető hatalmai azt az üzenetet akarják küldeni a tagállamoknak, hogy ebből a klubból élve nem lehet távozni. Ez olyan, mint egy drogkartell vagy a KGB: ha az ember egyszer már bent van, onnan a testi épségét megőrizve már nem fog távozni.
Boris Johnson brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/EPA pool/Olivier Hoslet)
Az Európai Unió viszont most nagy hibát követhet el: Nagy-Britannia kilépésével lehetett volna egy olyan szomszédunk, akivel különleges viszonyt ápolunk, közel tarthattuk volna magunkhoz, ami még ha egy kicsit megsebződik is a kilépéssel, a koronavírussal, mindennel, de továbbra is fontos partnere lehetne az Európai Uniónak.
Kicsit úgy bánik Nagy-Britanniával Európa, mint a vesztes hatalmakkal az első világháborút lezáró, Párizs környéki békék idején: ha már fáj a vesztesnek, fájjon még jobban.
De én azt gondolom, hogy nem lenne szabad érzelmileg megközelíteni ezt a kérdést. Nagyon szoros partnerséget kellene kialakítani. Persze a vitákat nehéz bizonyos kérdésekben megnyugtatóan rendezni a technikai részletek tekintetében is. A megegyezés határidejének folyamatos kitolása azt jelzi, hogy hajlandók a felek még annak ellenére is tárgyalni, hogy már elmentek a falig. Közben a brit külpolitikában egy nagyon erős elfordulást látok Európától, sokkal inkább a brit nemzetközösségi államok irányába, az Egyesült Államok és Kína irányába tájékozódnak, ami felgyorsíthatja a megállapodást. Ugyanakkor az új amerikai elnök, Joe Biden személyében egy olyan elnököt látok, aki nem érdekelt abban, hogy segítse az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közötti tárgyalások felgyorsítását, márpedig addig nem fog leülni az USA a britekkel, amíg nem rendezik a viszonyukat az EU-val.
Biden Brüsszelt segíti Londonnal szemben.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
