Csak "virtuálisan" iktatják be elnöknek Joe Bident

Csak "virtuálisan" iktatják be elnöknek Joe Bident

Joe Biden megválasztott amerikai elnök és Kamala Harris megválasztott alelnök január 20-án a törvényhozás épületének lépcsőjén fogja letenni a hivatali esküt, de a beiktatási ceremóniát nagyobb részben virtuálisan tartják meg a koronavírus-járvány miatt – közölte Tony Allen, az illetékes tervezési bizottság vezetője kedden.

Allen szerint a rendezvényt és a hagyományos felvonulást is korlátozott számú résztvevővel fogják megtartani, illetve a lebonyolítást a körülményeknek megfelelően átszabják. A tervezési bizottság felszólította az embereket, hogy ne utazzanak Washingtonba az elnöki beiktatásra. Az ilyen események ugyanis a múltban százezreket vonzottak.

– emelte ki Allen.

A bizottság vezetője szerint a beiktatás hasonló lesz a Demokrata Párt nyáron tartott elnökjelölt-állító konvenciójához, amelyen szintén többen csak virtuálisan vettek részt.

Hírdetés

A világjárvány szakértők szerint csak súlyosbodni fog a télen.

Az Egyesült Államok a járvány által legerősebben sújtott ország a világon. Eddig több mint 16,5 millió fertőzöttet azonosítottak, az elhunytak száma pedig mintegy 300 ezer.

Joe Biden bejelentette, hogy elnöksége első száz napjában százmillió amerikai állampolgárt akar beoltatni a koronavírus ellen.

Az elektori kollégiumban hétfőn 306-232 arányban voksoltak Joe Biden demokrata politikusra, megerősítve ezzel a november 3-i választás eredményét. Ennek ellenére nem világos, hogy a hivatalban lévő elnök, Donald Trump, aki eddig nem ismerte el választási vereségét és több államban is pert indított a választási eredmények megváltoztatására, részt fog-e venni Biden beiktatásán vagy találkozik-e vele a Fehér Házban, ahogy azt a hagyományok megkövetelik.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »