Jobbik IT: a 21. század Európájában ilyen és ehhez hasonló jogellenes fellépéseknek helye nincs!

A Jobbik ifjúsági Tagozata (IT) Facebook-oldalán szólalt fel az ellen, miszerint az elmúlt napokban az ukrán biztonsági szolgálat (SzBU) büntetőeljárást indított a kárpátaljai magyar többségű Szürte település képviselői ellen, mivel esküjük letételét követően elénekelték a magyar himnuszt is.

Az SzBU hazaárulással vádolta a képviselőket annak ellenére, hogy nemzeti himnuszunk az ukrán himnuszt követően hangzott el, s mely vádpontra hivatkozva – fogalmaz az IT – példátlan razziát tartottak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSz) elnökének családi otthonában.

Az IT bejegyzésében felidézi, nem ez az első alkalom, hogy az ukrán állam, illetve ukrán soviniszta szervezetek negatív diszkriminációval, vagy egyenesen agresszióval lépnek fel a legalább 150 000 lelket számláló kárpátaljai magyar közösséggel szemben. A KMKSz adatai alapján 2014 és 2018 között 426 eset történt, melynél a fellépés indítéka kimerült a helyi magyar lakosság szisztematikus elnyomásában, megfélemlítésében, nemzeti kulturális örökségük meggyalázásában vagy megsemmisítésében.

Hírdetés

A Jobbik Ifjúsági Tagozat nyomatékosan elítéli ezt a fajta példátlan sovinizmust, és ezúton kéri fel a magyar társadalmat az össznemzeti szolidaritásra! Habár sajnos az elmúlt évtizedek politikai klímája megosztóvá tette a határon túli magyar közösségekkel fenntartott kapcsolatok témáját, minden állampolgárnak be kell látni – oldaltól függetlenül –, hogy a 21. század Európájában ilyen és ehhez hasonló jogellenes fellépéseknek helye nincs!

– fogalmaznak.

Álláspontjuk szerint minden nemzetiséget megillet a saját kultúrája ápolásának joga, melyet – vélekednek – szomszédaink számos esetben akadályoznak a magyar ajkú lakossággal szemben.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »