A magyar és a lengyel vétó nem öncélú, és a Fidesz vagy Deutsch Tamás kizárása vajmi keveset változtat rajta.
Uniós vezető politikusok Magyarországot pénzmegvonással fenyegetik, az Európai Néppárt elnöke pedig a vezető kormánypártot, a Fideszt, újból kizárással. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő is célkeresztbe került. Aligha lehet külön kezelni ezeket az ügyeket. Ha az erőszak győzedelmeskedik a kompromisszum helyett, akkor az európai projekt egy visszafordíthatatlan erőszakspirálba kerül.
A verbális inzultusok és pénzügyi fenyegetések Magyarország és a Fidesz irányába nem új keletűek. Az Európai Néppárt elnöke azt állítja, hogy ha tehetné, kizárná a Fideszt, és állítása szerint csak a koronavírus-járvány miatt nem tudja megszervezni a szavazást.
Az aktuális indok a magyar kormány vétója. Korábban más volt az indok. A junckeres plakát, a CEU, az MTA és még sorolhatnánk. Igazából mindig ugyanazok követelik a Fidesz kizárását, és bármilyen aktuális vélt vagy valós sérelem elegendő nekik, hogy felmelegítsék a témát. Most éppen a vétó. Mivel azt megkerülni körülményes és teljes mértékben ellentétes az európai együttműködés szellemével, inkább Deutsch Tamásra, a néppárti magyar delegációvezetőre fenik a fogukat.
A magyar és a lengyel vétó nem öncélú, és a Fidesz vagy Deutsch Tamás kizárása vajmi keveset változtat rajta. A vétót kikényszerítették. Korábban az EU költségvetésében soha nem volt jogállamisági feltétel. Egy jogállamisági feltételrendszernek nevezett ködös eszköz beágyazása az új uniós költségvetésbe az erőszakpolitika része, és semmi köze nincs a jogállamisághoz vagy az alapvető értékekhez. Elég visszanézni vezető politikusok nyilatkozatait 2016-tól. Balos miniszterelnökök, európai parlamenti képviselők, más vezetők és civil szervezeteknek álcázott lobbicsoportok nyíltan kimondták: aki nem fogadja el a bevándorlási kvótákat, attól vonják meg az uniós forrásokat.
Évek óta próbálkoznak ennek megvalósításával. A költségvetési tárgyalásoknak csak azért vált részévé, mert eddigi kísérleteik kudarcot vallottak. Ha megvonhatták volna az uniós forrásokat Magyarországtól, már megtették volna. Törekvésük sosem volt burkolt, hanem teljesen leplezetlen. Nem véletlenül üzente Orbán Viktor, hogy ne nézzék Magyarországot balfácánnak. A napnál is világosabb, hogy Magyarország és Lengyelország előtt két út áll: tart ameddig tart és kerül, amibe kerül, megpróbálja elkerülni az uniós pénzek politikai feltételekhez kötését vagy felkészülhet az azonnali pénzmegvonásra.
A politikai erőszakot nem a vétó vagy Magyarország bevándorlásellenes álláspontja váltotta ki. Gyökereit megtaláljuk már az európai alkotmányozási folyamat elutasításakor a kétezres évek közepén, amikor a francia és holland népszavazáson elbuktak a föderális törekvések.
Ezt a demokratikus tiltakozást volt hivatott felülírni a lisszaboni szerződés, amelyet első körben az írek elutasítottak, és amit megismételt népszavazás követett. Nem sokkal később következtek a 2008-as gazdasági válságra felírt megszégyenítő trojka programok, amelyekkel gyámság alá vontak egyes országokat.
Az erőszak politikája nem a jobboldal politikája, mégis egyre gyakrabban gyakorolja az Európai Néppárt. A néppárt mai vezetői még egy-két éve is úgy nyilatkoztak, hogy nem támogatják, hogy az uniós költségvetést politikai feltételekkel kössék össze. Azonban az elhúzódó hatalmi vákuum a német kormányzó CDU élén, valamint a Donald Tusk néppárti elnökké választásával behozott lengyel belpolitikai megfontolások megbénították az Európai Néppártot. Világos iránytű nélkül a párt sodródik, a legnagyobb párt sodródásával pedig a baloldal egyre erősebben tudja megragadni az európai kormánykereket. Az Európai Néppártnak szakítania kell az erőszak politikájával. És ezzel nem várhatjuk meg a jövő szeptemberi német kancellárválasztást.
Aminek most tanúi vagyunk, az az európai együttműködés szétverése, és beláthatatlan következményekkel járhat.
László András
A szerző nemzetközi kapcsolatok szakértő, a Fidesz Külügyi Titkárságának munkatársa
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
