Be kell vallanom, hogy bár elbizakodottan úgy véltem, van kellő képzelőerőm ahhoz, hogy bármit valószínűnek tartsak az amerikai elnökválasztással és egyáltalán Amerikával kapcsolatban, de tévedtem, azt, ami most lezajlott, azt nem tudtam elképzelni.
Csekély vigasz, hogy feltehetőleg nem vagyok ezzel egyedül ma a világban. Azért nehéz most megszólalni, mert olyan erővel örvénylik a lejátszástechnikai felszín, hogy óhatatlanul ez vonja magára az ember tekintetét, de nem árt, ha tudjuk, hogy éppen ez a csapda lényege. Vagyis e nagy világcsapda üzemeltetői éppen azt akarják elérni, hogy a felszín felől közelítsük meg a történéseket, mert így biztos, hogy elveszünk. A jelenségvilág ugyanis ma már olyan professzionális valósággyártó gépezetek terméke, hogy ha innen közelítünk, végleg bele is ragadunk, és nemcsak hogy nem érünk el a jelenség mögötti lényeg megértéshez, de olyan tévutakra jutunk, amelyekről soha nem is találunk vissza a valóságos valóságba.
Hogy egy pillanatra a jelenségvilággal kapcsolatban is tegyünk néhány észrevételt, újra a legnagyobb elismeréssel kell adóznunk annak a „nem létező” világerőnek, amely megint végtelenül profi munkát végez/végzett. Ha ugyanis Kamerunban, Nigerben vagy Csádban három-négy napon át nincs semmilyen eredménye egy választásnak, és a választási csalások minden formája felsejlik, azt akár természetesnek is tekinthetnénk. Ám ha a világtörténelem legnagyobb gazdagságtömegét és benne a technoevolúció felfoghatatlan teljesítményű gépezetét magáénak tudó Amerikai Egyesült Államokban történik mindez, akkor az azért nem akármilyen érzelmeket és indulatokat képes kiváltani. Az Amerikai Egyesült Államok nem mellesleg a liberális demokrácia mintaországa, amely előszeretettel oktat ki és fegyelmez meg mindenkit, jelezvén, hogy miképpen is kell liberális demokrataként viselkedni egy, az amerikai birodalom által uralt világban. Mert miközben a világ most a választási gépezet összeomlásával, a választási csalás legkülönfélébb formáinak feltárásával vagy éppen feltárhatatlanságával van elfoglalva, a globális diskurzusban már mindenről esik szó, csak a lényegről nem, és éppen ez volt a cél. És az, hogy ebből az örvénylő káoszból végül is győztesen kikerülő Joe Biden demokrata párti jelölt diadala mint jelenség kerüljön és maradjon is a beszédtér centrumában. Annak a beszédtérnek a központjában, ami ettől a döntéstől záródik be végleg.
Biden győzelme azt jelenti ugyanis, hogy a világot irányító erők végleges döntést hoztak arról, hogy a dolgok néven nevezésére irányuló, az elmúlt négy évben zajló kísérletnek vége. Márpedig ahogy a sokszor hivatkozott Bibó István írja, ahol a dolgokat néven nevezni nem lehet és nem is szabad, ott elkerülhetetlen az általános értelmi és erkölcsi lezüllés. Ezzel a döntéssel a világ urai világossá tették, hogy megsemmisítik az utolsó esélyt arra, hogy a dolgok elbeszélhetőségével megnyíljon a lehetősége annak, hogy az egyre gyorsuló ütemben széthulló amerikai birodalom romjai alól a nemzetállam Amerika időben kimenekülhessen.
Az amerikai birodalom megmentésének már semmi esélye nincs, de arra talán lett volna mód, hogy a nemzetállam Amerika ne pusztuljon el a birodalom romjai alá szorulva. Most ez az esély szállt el végleg. Azzal, hogy egy már emberi roncsként fiziológiailag is alig funkcionáló, tehát a szó szoros értelmében bábfigurát helyeztek a formálisan legmagasabb szintű politikai döntési pozícióba, a világot irányító szuperstruktúra világossá tette, hogy az elbeszélhetőség narratívája végleg tabuvá vált.
Ma még persze nem tudhatjuk, legfeljebb sejthetjük, hogy milyen módon változik majd meg e döntéstől az a három dimenzióban zajló háború, amelynek kimenetele dönti el nemcsak a nemzetállam Amerika, hanem az egész világ jövőjét is. Az amerikai birodalom összeomlása azért elkerülhetetlen, mert a globális szuperstruktúra „kitartottjaként” üzemeltetett elitjei lelki, erkölcsi, szellemi értelemben az általános lezüllés nyomán használhatatlan állapotban vannak.
Az amerikai birodalom mint világbirodalom irányítása már régen „kifutott” a kezükből. Részben azért, mert a világ komplexitása már messze meghaladja azt a kritikus szintet, ami még bármilyen struktúra számára ellenőrizhető volna, részben pedig éppen az általános lezüllés csak tovább fokozza a káoszt, a teljes rendezetlenség felé vezető entropikus lejtőn való lecsúszást. A következő kritikus hónapok során talán közelebb kerülünk annak megértéséhez, hogy a globális szuperstruktúra miként képzeli a lehetetlent, e háromdimenziós világháború szintjeinek kezelését. Mit kezd azzal a globális háborúval, amit az egész világ ellen vív az összeomlóban lévő birodalom? Különös tekintettel arra, hogy a világ egyre nyilvánvalóbban tagadja meg az engedelmességet a birodalomnak, különösen erőforrásainak átengedését.
Kérdés, hogy mi történik a háború második szintjével, ahol a globális erőforrás deficitje következtében egyre gátlástalanabbul saját nemzetállami talapzatát fosztja ki a birodalom.
És végül, de nem utolsósorban, hogy mi fog most bekövetkezni a háború harmadik szintjén, ahol az egyre kifosztottabb, következésképp egyre frusztráltabb nemzetállam Amerika vívja vélt vagy valós törésvonalak mentén, egymással szembeállítva, sehonnan sehová sem tartó, pusztító, „csinált” polgárháborúját önmaga ellen. A tény, hogy Donald Trump gátlástalanfélresöprésével megszűnt az utolsó esély is e háromszintű háború elbeszélhetőségére és a birodalom békés úton történő leépítésére, nem túl sok jót ígér.
Isten óvja Amerikát!
Bogár László
(A szerző közgazdász)
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
