Johnson: ha jóváhagyják a Pfizer-BioNTech oltást, Nagy-Britannia megkezdi alkalmazását

Ha a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság jóváhagyja a Pfizer és a BioNTech gyógyszeripari cégek által kifejlesztett koronavírus-vakcinát, Nagy-Britannia megkezdi az oltóanyag alkalmazását – mondta hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.

A két vállalat nem sokkal korábban bejelentette, hogy oltóanyaguk az előzetes vizsgálatok eredményei alapján a beoltottak több mint 90 százalékánál megakadályozza a koronavírus okozta Covid-19 betegség kialakulását.

Johnson a Downing Streeten tartott hétfő esti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta azonban, hogy jóllehet a bejelentéssel "egy jelentős akadály elhárult" a vakcina alkalmazása elől, de még továbbiakon is túl kell jutni. Hozzátette: ez az egy hír önmagában még nem jelenti a megoldást, és a lehető legnagyobb hiba lenne a készenlét lazítása a jelenlegi kritikus helyzetben.

Johnson közölte ugyanakkor, hogy a brit kormány már korábban 40 millió adagot rendelt a Pfizer-BioNTech oltóanyagból, és ez – mivel fejenként két oltásra lesz szükség – az első menetben hozzávetőleg a brit lakosság egyharmadának lesz elegendő.

A kormányfő szerint Nagy-Britannia ezzel a nemzetközi mezőny első vonalában lesz az egy főre jutó oltóanyag-mennyiséget tekintve, és ha a Pfizer-BioNTech vakcina az összes szigorú biztonsági ellenőrzésen túljut, a brit kormány az állami egészségügyi szolgálat (NHS) vezetésével elkezdi az oltóanyag országos terjesztését.

Boris Johnson részletek említése nélkül hozzátette, hogy a kormány további 300 millió adagot rendelt öt más, fejlesztés alatt álló vakcinából.

Jonathan Van-Tam angliai tisztifőorvos-helyettes a hétfő esti sajtótájékoztatón szintén az új vakcina biztonságosságának ellenőrzését nevezte a legfontosabb feladatnak, kijelentve: ez fontosabb tényező, mint az, hogy az oltóanyag mennyire hatékony.

Van-Tam professzor is hangsúlyozta, hogy több lépés van még hátra az vakcina alkalmazásáig. Közölte ugyanakkor: reméli, bár nem teljesen biztos benne, hogy bizonyos mennyiségű oltóanyag még karácsony előtt hozzáférhetővé válik.

Elmondta: a Pfizer-BioNTech oltóanyag az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) S proteinjét célozza, és a vakcina magas hatékonysági szintjéről szóló bejelentés azért nagyon jó hír, mivel a fejlesztés alatt álló többi oltóanyag nagy többsége is e vírusproteinre hat. Szavai szerint a jelenlegi helyzet ahhoz hasonlítható, mint amikor egy kupadöntő tizenegyesekkel dől el, és az első játékosnak sikerül gólt rúgnia.

"Ezzel még nem nyertük meg a kupát, de azt már tudjuk, hogy a kapus megverhető" – fogalmazott az angliai tisztifőorvos-helyettes. Jonathan Van-Tam kijelentette: mivel Nagy-Britannia a koronavírus-járvány második hullámának kellős közepén jár, nem valószínű, hogy az új vakcina ennek a járványhullámnak a lefutására bármilyen hatást gyakorolna. Hozzátette ugyanakkor: reményteli kilátás van arra, hogy az oltóanyag a további járványhullámoknak útját tudja állni.

Hírdetés

A brit egészségügyi minisztérium adatai szerint a hétfő estével zárult 24 órában az Egyesült Királyság egészében 21 350 koronavírus-fertőzést szűrtek ki. Országszerte eddig 33,9 millió koronavírus-tesztet végeztek, és ezek közül 1 213 363 lett pozitív. A brit kormány számítási módszertana szerint – amely a koronavírus-fertőzés megállapításától számított 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe – a hétfő este véget ért 24 órában 194-en haltak meg Covid-19 betegségben. Az Egyesült Királyságban eddig 49 236 halálos áldozata van a koronavírus-járványnak.

Trump és Biden is üdvözölte az új kísérleti vakcinát

Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök és Joe Biden megválasztott elnök is üdvözölte hétfőn az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszergyártó által kifejlesztett kísérleti vakcinát.

A Pfizer New York-i székhelyű multinacionális gyógyszergyár, míg a BioNTech egy német vállalat, amely korábban nem foglalkozott oltóanyag-gyártással. Mindkét gyógyszergyártó hétfőn jelentette be, hogy oltóanyaga kísérleteinek harmadik szakasza is megkezdődött, és sikeres.

Donald Trump "elégedettségét" fejezte ki a remélhetően sikeres vakcina miatt. Az elnök a Twitteren "nagyszerű hírnek" nevezte a két gyógyszergyártó bejelentését. Azt írta: "a tőzsde megugrott. Hamarosan érkezik a vakcina. A hatékonysága 90 százalékos!".

Biden közleményt adott ki. "Gratulálok azoknak a tehetséges nőknek és férfiaknak, akik hozzájárultak ehhez, és reménységet adnak nekünk" – fogalmazott, hozzátéve, hogy "fontos megjegyezni, hogy még hónapokba telik, mire a Covid-19 elleni küzdelem véget ér".

A közlemény kiadása után nem sokkal Wilmingtonban Biden rövid beszédet is mondott. Ebben arra kérte az amerikaiakat, hogy hordjanak maszkot a vírus visszaszorítása érdekében.

"Országunk veszélyben van" – tette hozzá, megismételve korábban többször hangoztatott álláspontját, miszerint "hosszú, sötét tél vár" az Egyesült Államokra.

Joe Biden úgy vélekedett: további 200 ezer amerikai halhat meg a vírus okozta betegségben és szövődményeiben, mielőtt a vakcina széles körben elérhető lesz.

Biden ígéretéhez híven hétfő reggel nyilvánosságra hozta tervezett 12 tagú "koronavírus-csoportja" névsorát. A tanácsadó csoportot Vivek Murthy volt tisztifőorvos, David Kessler, az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) volt vezetője és Marcella Nunez-Smith, a Yale Egyetem kutatója és professzora vezeti.

Tagjai között biológusok, onkológusok, fertőző betegségekkel foglalkozó és járványügyi szakértők, valamint gyermekorvosok vannak. Nem tagja a tanácsadó testületnek Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) vezetője.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »