Évtizedeken át titokban tartotta féltve őrzött kincsét a képek alkotója és tulajdonosa. Senkinek sem mutatta meg, vagy beszélt róla. A családját sem avatta be titkába. Halála előtt adta át gondozónőjének azzal a kéréssel, hogy soha ne hozza nevével nyilvánosságra. Félt a családja meg nem értésétől, és féltette gyűjteményét az enyészettől. Tartott attól, hogy kárba vész fiatalságának emlékei, a szabadság pillanatainak megélt mozzanatai, és mindezt felvételekkel dokumentált valóság töredékei. 2004. év után az album részletei nyilvánosságra kerültek. A titokra fény derült. Az album további gondoskodásra lelt, és féltő kezek óvták továbbra is. A kérés ezen része teljesült.
„…Csak azok a pillanatok az örökkévalók,
amiket nem lehet elmondani.
Ezek a kis meztelen pillanatok
szemérmesen elbújnak a szívben,
így élik magányos életüket.”
Zilahy Lajos
Fontosak az emlékek. Mindenki más módon őrzi őket. Van, aki leírja, hogy feledésbe ne merüljenek a fontos pillanatok. Olyan is akad, aki elmeséli, és megelégszik azzal, hogy a jelenben megosztja élményét másokkal. Rajzzal is életet lehelhetünk az emlékeinkből. És megörökíthetjük életünk meghatározó állomásait fotókkal. Tesszük ez utóbbit a mai kor fejlett technikáival nap mint nap. Akár többször is! Sőt, mozdulatokra bontva! Saját magunk szórakoztatására. Már nem is a pillanat a lényeges, hanem a tökéletes minőség. Az én történetemben is a fotóké lesz a főszerep. Régi, megsárgult fotóké. És a készítőjéről, Ilonáról. Ilona néniről és féltve őrzött titkáról.
Fotók, titkok, emlékek… A múlt tükörképei. Visszatekintenek újra és újra. Valóságot vetítenek, és tűpontos korképet adnak. Vizuális lények vagyunk. Az emberi természet már csak olyan, hogy a szemünkkel befogadott dolgok meggyőzőbbek számunkra. A látottak nagyobb hatással vannak ránk. Azonnal reakcióba lép az összes érzékszervünk vele együtt.
Azt gondolom, valahogy így működhetett Ilona is. Az a fiatal lány, aki 1956-ban mindössze 23 éves volt. Kispesten lakott, és egy helyi gyárban dolgozott. Mit tud kezdeni egy ilyen ifjú teremtés azzal a rengeteg ingerrel, ami éri? Mire készteti a látott kavalkád sokszínűsége? A határtalan szabadság iránti vágy lehetséges megélése milyen reakciókat generál benne? Mindaz, amit lát, aminek részese, hogy tudja ezt másokkal is megosztani? Hajtotta vajon a kíváncsiság, a fiatalok hevülete az események részvételére?
Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tesz fel magában önkéntelenül az ember, ha a forradalom ifjúságára gondol. Ilona a fotóival felelt az utókor számára. Igen, hatással volt rá a forradalom minden pillanata. A szabadság megszületésének illata. A mozgalmas, lendületes, felpörgött események kíváncsivá tették. Részese akart lenni ennek a számára új, de szép változásnak, és igen, fontosnak tartotta, hogy megörökítse ezeket a pillanatokat. A borzalmakat is. Fotózott. A fotókat saját gépével készítette. Minden érdekelte a pillanatból. Az október 23. után történtek is. A főváros több helyszínét bejárta gyalog, hiszen a villamosok nem közlekedtek. Kispestről a belvárosba naponta bejárt barátaival, s közben sűrűn kattogtatta gépét. A legtöbb képet A Corvin-köz környékén, a forradalmi ellenállás egyik legfontosabb központjánál, a Kálvin téren, a Múzeum körúton, a Rákóczi úton, a Blaha Lujza tér környékén, a Duna parton, a Vigadó téren készített. Minden érdekelte, amit akkor látott, érzett. Arcok, tömeg, szétlőtt harckocsik, épületek tátongó lyukkal a homlokzatán, feliratok, egy-egy mozzanat, vagy esemény.
65 fekete-fehér megsárgult fotó 1956-ból 23 oldalon keresztül. Ennyi szerepel az albumban. Az elrendezés szempontja valószínűleg a helytakarékosság volt: Ilona minden oldalra két vízszintes és egy függőleges képet ragasztott. A fotók elrendezése sok esetben követi az időrendet és a helyszínt. Ilona képeinek hátoldalán „M” betű olvasható. Valószínű ezt a jelzést adta a film előhívója.
48 éven keresztül az album csak egy kezet ismert. Csak egy kéz tartotta. Csak egy kéz óvta. Az alkotója. A tulajdonosa. Kezdetben 23 éves fiatal lány keze lapozgatta lázasan, magányba burkolózva. Majd az idő előrehaladtával érett gondolatokkal telt tekintetek tapadtak az idő megörökített pillanataira csendes kettesben. Később, mikor már az idő vasfoga eljárt felettük, nyugalom, béke járta át őket, hiszen ez az összefonódás a szabadság vágyának édes ízével kezdődött, és a szabad érzés valóságos megérzésének, megélésének beteljesedésével zárult. 48 éven át meséltek egymásnak 1956 együtt megélt pillanatairól. Így kerek a történet. Ilona néni 71 évesen hunyt el.
De nézzük mi lett Ilona néni több évtizeden át féltve őrzött kincsével? Hogyan folytatódott élete immár egyedül, magára maradva hűséges gazdája nélkül? Értékét, jelentőségét és méltóságát tovább őrizte. A titkos, féltve őrzött ereklye nemcsak megőrizte eredeti formáját, hanem az értékes anyag alapját szolgálta egy új köntösbe öltözött fotóalbum megszületésének. Ez az új album az eredeti, Ilona néni által készített megsárgult fotói mellett, tartalmazza az egykori történések helyszíneinek pontos, mai állapotát. Címnek akár ezt is adhatnánk: „Akkor és most”. Az új album megalkotásának több fontos szereplője van. A résztvevők tevékenysége fogaskerékként kapcsolódott egymáshoz a produktum létrejöttének sikerében. Véletlenek műve? Biztosan nem. Rendeltetett küldetése volt az album megszületésének.
Varga-Nagy Zsuzsanna Klára egy pécsi 56-os megemlékezésen egyetemi hallgatóként mutatta be az említett albumot. A megemlékezésen részt vett Wolf és Gudrun Brzoska német házaspár is. Brzoska anyai ágon ősi székely családból származik. Férje, Wolf 18 éves diákként a „néprádión” kísérte figyelemmel a magyarországi eseményeket. Döbbenten, bénultan hallgatta november 4-én éjszaka Nagy Imre utolsó segélyhívó szavait. Ez az esemény hosszú évtizedekre meghatározta Magyarországhoz fűződő viszonyait. Természetes módon felkeltette érdeklődésüket a bemutatott történet. Már ekkor érezték, hogy valamit tenniük kell. Évekkel később az ötlet megszületett, és cselekvésre ösztönözte őket. Tervük az volt, hogy az albumban szereplő helyszíneket felkeresik, és azokat jelenlegi állapotában lefotózzák. Elképzelésük megvalósításában partnerre találtak K. Lengyel Zsolt személyében, aki a Müncheni Magyar Intézet Egyesület elnöke és a Regensburgi Egyetem Magyar Intézetének a vezetője. Társult hozzájuk a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (BUOD), valamint néhány magánember is.
A terv megvalósult, az elképzelés sikerrel járt. Ilona néni kérése meghallgatásra talált. Fotóin megörökített emléke érintetlenül megmaradt. A múltbéli szabadság iránti vágya megvalósult, és társainak küzdelme értelmet kapott. Bizonyítják ezt azok a képek, amelyek már az áhított és megvalósult szabad világban készültek. Pontosan azokon a helyszíneken, pontosan azokról az épületekről, amelyek a jelenben, a mában állnak büszkén, új ruhában pompázva békés környezetben, mosolygós emberek lépéseit figyelve.
A Brzoska házaspár kitartó munkájának és támogatói elszántságának köszönhetően az évtizedekig őrzött személyes és titkos dokumentum – tudatosan két nyelven – immár nyilvánosan is hozzáférhető azok számára, akik részt szeretnének venni egy olyan időutazáson, amelynek filmkockái a múltban fogantak, és a jelenben teljesednek ki.
Orcskai Marianna
The post AKKOR ÉS MOST – Évtizedeken át féltve őrzött fotóalbum 1956-ból appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »
