A vallási jelképek gyalázása ellen nyújtott be törvényjavaslatot a Jobbik

Mint ahogyan már korábban beszámoltunk róla, a Nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli ülését követő sajtótájékoztatón a testület jobbikos elnöke, Stummer János elégedetten nyilatkozott arról, hogy a zárt ülésen jelen voltak az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat és a Terrorelhárítási Központ munkatársai és igazgatói is.

A bizottság elnöke ismertette, arra kérték az illetékes szolgálatok vezetőit, fokozott figyelemmel legyenek a következő napokban is arra, hogy Magyarországon a november másodikai, bécsi cselekményhez hasonló ne fordulhasson elő.

Hírdetés

Stummer továbbá a Nemzetbiztonsági bizottság elnökeként benyújtott egy úgynevezett terrormegelőzési törvényjavaslatot is, mely már a parlament honlapjára is felkerült.

A javaslat tartalma alapján az Országgyűlés felkéri a Kormányt, egyrészről teremtse meg annak jogszabályi feltételeit, hogy Magyarországon tilos legyen a vallási gyűlölet szítására alkalmas karikatúrák készítése és terjesztése; továbbá az előzőekben foglaltakkal kapcsolatos szabályozást a lehető legrövidebb időn belül alkossa meg, és nyújtsa be az Országgyűlésnek.

Mindennek indoklása, miszerint egy biztonságos demokráciában nem engedhető meg, hogy akár a muszlim, akár a keresztény, akár bármely más vallás jelképeit képi ábrázolással gúny tárgyává tegyék.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »