Most már Athénban is otthon érezhetik magukat az igazhitűek

Tizennégy év bürokratikus huzavona után megnyílt az első mecset a görög fővárosban, Athénban – erről számolt be kedden a helyi média.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások közepette megtartott első, hétfő reggeli ima szerény volt, mindössze maroknyi ember vett részt rajta. Nagyobb szertartást a világjárvány végét követően tartanak.

A mecset megnyitása "a demokrácia, a vallásszabadság és a tisztelet (…) egyértelmű üzenetét küldi" – idézte az I Kathimeriní című görög napilap Jórgosz Kalancísz görög vallásügyi államtitkárt.

Hírdetés

A görög ortodox egyház köreiből érkező ellenkezés miatt a mecset megnyitását 1979 óta késleltették. Még azután is évekbe telt, mire a kormány 2006-ban engedélyt adott rá.

Az első imám a marokkói születésű Zaki Mohamed, aki teológiát és matematikát tanult, és beszél arabul, görögül és franciául.

A görögök túlnyomó többsége (97 százaléka) ortodox keresztény. Mindazonáltal a Törökországgal közös határ mentén él egy muszlim kisebbség, illetve muszlim vendégmunkások és migránsok tízezrei élnek az országban.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »