Több mint 3 millióan vettek részt az országos tesztelésen

Több mint 3 millióan vettek részt az országos tesztelésen

Vasárnap már jóval kevesebben vettek részt az országos koronavírus-tesztelésen, mint szombaton, így a sorok is rövidültek.

Mint ismeretes, szombaton a 2 581 113 tesztből 25 850 lett pozitív, azaz a teszteltek 1%-a. Ha az ország egész lakosságára vetítjük, akkor eszerint Szlovákiában mintegy 55 ezren lehetnek fertőzöttek. A vasárnapi tesztekkel együtt Igor Matovič kormányfő szerint több mint hárommillió emberen végezték el a vizsgálatot. Ezt az eredményt Zuzana Čaputová köztársasági elnök is sikeresnek minősítette.

Hírdetés

A pontos eredményeket – állítólag – ma teszik közzé. Az előzetes tájékoztatások szerint több magyarok által lakott járásban – köztük vannak a Dunaszerdahelyi és Galántai járások is – az országos átlag feletti volt a “részvétel”.

Mint ismeretes, országos az ún. antigéntesztekkel dolgoztak, emellett párhuzamosan végezték az ún. PCR-teszteket is, itt vasárnap a 22 ezer tesztből 2 282 embernél mutatták ki a koronavírus jelenlétét.

 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »