Emberibbé tette a háborúk embertelenségét, mégis egy szegényházban élte le utolsó évtizedeit

Emberibbé tette a háborúk embertelenségét, mégis egy szegényházban élte le utolsó évtizedeit

Jean Henri Dunant az 1859-es solferinói csata sebesültjeinek borzalmas állapotát látva kezdeményezte megsegítésükre a széleskörű összefogást. 1910. október 30-án bekövetkezett halála miatt azt már nem élte meg, hogyan állították az első világháborúban harcoló hatalmak a Nemzetközi Vöröskeresztet mindaddiginál nagyobb feladat elé. A segélyszervezet alapítója élete végét elfeledetten, egy szegényházban töltötte.

Jean Henri Dunant (1828–1910) svájci üzletembert eredetileg a III. Napóleon francia császárral való találkozás vágya hajtotta a harctérre. Ugyan korábban is részt vett különböző jótékonysági akciókban, de a solferinói csatamezőn való megjelenése teljesen véletlenszerű volt.

1859. június 24-én engedélyt kért a francia parancsnokságtól, hogy megtekinthesse a solferinói ütközet színhelyét. Ekkor sebesült osztrák katonákra talált rá, akiket a város lakossága ütlegelések közepette űzött ki éppen menedékhelyükről. Ez a jelenet indította el benne a segélynyújtást és a sebesültek ápolását végző szervezet létrehozásának gondolatát.

A háborúk, katasztrófák és természeti csapások áldozatai hosszú évszázadokon át semmiféle intézményes védelmet nem élveztek. Az egyházi és polgári szervezetek alkalmankénti segélynyújtása az adott közösség összefogásán és akaratán múlott.

Hírdetés

A csatatéren maradt sebesültek sorsa a környező lakosság kezében volt. A 16. századtól vált gyakorlattá, hogy a harcoló felek előzetesen megegyeztek a hadifoglyok cseréjéről, kiváltásuk módjáról, a beteg és sebesült katonák védelméről. Ezen alkalmi szerződések azonban nem váltották ki az intézményes rendezést.

Az egyének és közösség segítő akciói esetiek és elszigeteltek maradtak, nem váltak nemzetközi, még csak országos szintűvé sem. Ahogyan Kapronczay Károly rámutat tanulmányában, ez Dunant érdeme volt.

Dunant Solferino lakosaiból saját pénzen önkéntes mentőcsapatokat szervezett és a sebesültek számára szükségállomásokat létesített. A terepmunkával párhuzamosan hozzálátott az ügy mögé befolyásos támogatókat szerezni, arisztokratákkal levelezett és hazatérése után könyvet írt tapasztalatairól, valamint az összefogás fontosságáról.

Beszámolója Európa-szerte nagy visszhangra talált, amire talán ő maga sem számított. Dunant a sikerén felbuzdulva európai lobbikörútra indult, hogy a politikai döntéshozókat megnyerje nemzeti, majd egy nemzetközi segélyszervezet létrehozásának.  


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »