Az amerikai konzervatívok számára Magyarország és Lengyelország fontos szövetségese az Egyesült Államoknak egy dekadens globális liberalizmus ellen.„Egy múlt hét végén Philadelphiában tartott városházi rendezvényen Joe Biden volt alelnököt arról kérdezték, hogy mit gondol Amerika külpolitikájáról a Trump-kormányzás alatt. „»Látja, mi történt – kesergett – Fehéroroszországtól kezdve Lengyelországon át Magyarországig, és a totalitárius rendszerek térnyerését illetően a világon, ráadásul ez az elnök felkarolja a világ összes gengszterét.« Ezzel a félig sértő, félig ostoba megjegyzéssel – Magyarországot és Lengyelországot a »világ totalitárius rendszerei közé« sorolva – Biden elindított egy kis diplomáciai tűzvihart.Vagy indított volna, ha normális időket élnénk, és ha a magyarokkal és lengyelekkel szembeni sértéseket a legfontosabb médiumok figyelemreméltónak ítélnék.A lengyelek és a magyar külügyminiszter tiltakozását leszámítva azonban nem tört ki tűzvihar az angol nyelvű médiában – és ennek nagyon egyszerű oka van. A médiaosztály számára Magyarország és Lengyelország kategorizálása »totalitárius rezsimként« egyáltalán nem számít tapintatlan megjegyzésnek. Ez persze nem vezetett tényellenőrzéshez vagy elhamarkodott elhatárolódáshoz. (Nevezetesen, egyetlen uniós diplomata sem védte meg tagállamait.)Ehelyett inkább az amerikai külpolitikai gondolkodás új szintű lustaságára mutat, ahol a »totalitárius« (értsd: nacionalista, kulturálisan hagyományos) uralom homályos benyomásai elégségesek arra, hogy olyan országokat dobjanak félre, amelyek generációk óta szövetségesei az Egyesült Államoknak. A globális liberalizmus ezen alkirályainak ez az új ellenségesség teljesen szándékos.Magyarország és Lengyelország azonban nem pusztán tétlen résztvevője a globális ügyeknek. Mindketten a NATO tagjai és megbízható amerikai szövetségesek. Mindketten amerikai katonák mellett vettek részt Afganisztán és Irak inváziójában. Különösen Lengyelország mondott igent több amerikai katonai támaszpontra. A Pew Research Center adatai szerint a lengyelek 79 százaléka kedvezően tekintett az Egyesült Államokra 2019-ben, a magyarok 66 százaléka tette ugyanezt. Ahogy Dan Gouré, a Lexington Intézetből az év elején megfogalmazta: »Lengyelország több mint jó befogadó az amerikai erők számára. Dollármilliárdok elköltésére vállalta azért, hogy olyan infrastruktúrát hozzon létre, amely alkalmas a további amerikai bevetések támogatására.« Az elmúlt években azonban a liberális elit megsínylette Lengyelországot és Magyarországot, a főbb amerikai és nyugat-európai sajtóorgánumok rendszeresen arra utaltak, hogy Lengyelország és Magyarország egyszerűen totalitárius rezsimekké váltak.Ironikus módon az elmúlt négy évben nemzetbiztonsági szakértők azt állították, hogy a Trump-adminisztráció jelenti a legsúlyosabb veszélyt a NATO-ra. Trump 2016-os hozzászólásai után, amelyek szövetségeseink részéről a NATO-hoz való nagyobb hozzájáruláshoz ragaszkodtak, az Atlantic azt találta ki, hogy »Amerika NATO-szövetségesei november után csak önmagukra számíthatnak, ha Oroszország megtámadja őket«. A Washington Post egyik rovatvezetője meglovagolta a médiahangulat hullámait a 2018. évi brüsszeli NATO-csúcstalálkozó körül az »Elpusztítja-e Trump a NATO-t és minden más amerikai szövetséget?« című rovattal. A média üzenete egyértelmű volt: Az Egyesült Államok csak a globális liberalizmus és a demokrácia előmozdításának szokásos képletéhez való visszatéréssel nyerheti vissza a világ színpadán elveszett termetét.De a külpolitikai szférában a »normális visszatérés« egészen más lesz, mint abban, amit otthagytunk. Különösen a hatalomba való visszatérésre váró külpolitikai »establishment«, ha Biden megjegyzései erre utalnak, tekint hűvösen azokra a NATO-szövetségesekre, akiknek a szavazói merészkednek ellentmondani az amerikai elit kulturális preferenciáinak – egészen addig megy ez, amíg »totalitáriusnak« bélyegzik őket. ”Az ilyen bánásmód Magyarország és Lengyelország irányába természetesen nem valószínű, hogy azonnali ellenségeskedést jelent. Inkább azt sugallják, hogy az amerikai támogatás a kulturális liberalizmus befogadásától és a »demokratikus« normák betartásától függ, amely önmagától is méltó partnerekké teszi őket.Valójában az egykori alelnök felvetése, miszerint Magyarország és Lengyelország példázza »a totalitárius rendszerek térnyerését a világon«, nem csupán egy újabb »Biden-féle tapintatlanság«. Ezeket az országokat – amelyek az élő emlékezetben szovjet elnyomás alatt szenvedtek, és amelyeket nem sokkal ezelőtt a demokráciába való átmenet mintáiként ünnepeltek – rendszeresen hasonló sértéseknek vetik alá az amerikai média visszhangkamrájában, ami valószínűleg inspirálta Biden megjegyzését. Ahogy Jonathan Chait szeptemberben írta a New York magazinban: »Putyin, Orbán, Duda és Trump … közös projekthez csatlakoztak, hogy hiteltelenítsék a liberális demokráciát«.Ennek a kritikának az alapja több mint ironikus. Lengyelországban – amelynek Jog- és Igazságosság kormányát 2019-ben a szavazatok 43,6 százalékával újraválasztották (arányos rendszerben, öt fő pártlistával) – a kormány 2015-től kezdve igyekezett orvosolni az ország igazságügyi ágának korábbi megszállását a kommunista bíráktól és későbbi kinevezettjeiktől. Most Lengyelországot egy olyan elnökjelölt kritizálja, aki szándékosan nyitva hagyta azt a lehetőséget, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság létszámát növeljék, és saját emberekkel pakolják tele (az egyik rovatvezető szavaival) az amerikai igazságszolgáltatás »sokszínűsítésére«.Magyarországgal és Lengyelországgal azonban nem az a valódi probléma, hogy Orbán Viktor és Andrzej Duda feltehetőleg tekintélyelvű politikai irányba kormányozza a hajót. Valóban a Legfelsőbb Bíróság feletti politikai ellenőrzés elvesztésével szembesülve a Demokrata Párt több mint hajlandó olyan taktikát alkalmazni, amelyet bármely más összefüggésben »tekintélyelvűként« állítana pellengérre. Inkább arról van szó, hogy Magyarország és Lengyelország sikeres országok. Ragaszkodnak nemzeti identitásuk és hagyományos értékeik megőrzéséhez – és ezt demokratikusan megszerzett politikai hatalom felhasználásával teszik. A liberálisok régen felhagytak a »demokratikus« aggodalmakkal, hiszen megvédték az Európai Uniót, az érdemben demokratikus eredmények elérése érdekében; még akkor is, ha az országok közvéleménye ellenezte ezt.A volt alelnök észrevételeit az angol nyelvű médiában nem tették közzé azon egyszerű ok miatt, hogy ma ezek ma már a liberális külpolitikai »establishment« szemében érdektelenek. A Magyarországtól és Lengyelországtól való rettenetük valódi okai azonban hamar furcsa csapdába vezetik az amerikai külpolitikát. Ha Oroszország az a nagy stratégiai ellenség, amelyről azt mondták az elmúlt négy évben, akkor az Amerikai Szövetség erősítése különösen Lengyelországgal – amely a hagyományos amerikai kulturális törekvéseket, valamint a keleti szomszéddal történelmi aggodalmakat osztja –, természetes választás lenne. Éppen ezért hívta Andrzej Duda lengyel elnök Trump elnököt Varsóba 2017 júliusában, amikor beszédet mondott, amelyben elismerte a lengyelek hősies erőfeszítéseit országuk védelmében a 20. század kaotikus eseményei során. Hasonlóképpen, 2019 májusában Orbán meglátogatta a Fehér Házat, és Trump megdicsérte, mert »óriási munkát végzett«.(…)A Facebook és a Twitter ugyanis rendkívüli lépéseket tett az elmúlt hónapokban annak érdekében, hogy megvalósítsa azt, amit a Twitter »polgári integritás projektnek« nevez – magyarul, hogy a kommunikációs platformok vezetésének olyan feladatot adjon, ami megvalósítja a »polgári integritást«, bármit is értsenek ezen. A Twitter nemrégiben felfüggesztette a Fehér Ház szóvivőjének az oldalát, a New York Post esete pedig egyértelműen jelzi, hogy a közösségi média óriásai hogyan fogják az elkövetkező években politikailag fitogtatni az erejüket. A leendő Biden-adminisztráció bármilyen hivatalos nyomásgyakorlása mellett Magyarország és Lengyelország hamarosan az újonnan felhatalmazott cenzorok célkeresztjébe is kerülhet a Facebookon, a Google-ön és a Twitteren.Magyarországon és Lengyelországban is a legkiemelkedőbb közösségi média platform a Facebook; a Twitter elhanyagolható szerepet játszik a politikai életben. Mind Magyarországnak, mind Lengyelországnak alternatív közösségi médiahálózatokat és kommunikációs technológiákat kell megvizsgálnia (…)Az biztos, hogy Törökországnak (egy NATO-tag) és más szövetségeseknek, például Szaúd-Arábiának, kritikákkal és szankciókkal is szembesülniük kellett az Egyesült Államok részéről – de semmi olyan nem történt, mint a nap 24 órájában zajló hangulatkeltés, amelyet látszólag Lengyelországnak és Magyarországnak tartottak fenn.Az igazi ok, amiért Magyarországot és Lengyelországot démonizálták az Egyesült Államokban,az, hogy sikeres alternatíváját jelentik az ipari és a családi összeomlás kudarcos amerikai kombinációjának.Az elmúlt években Lengyelország szerény hazai újraiparosítási politikát folytatott, miközben közvetlen kormányzati támogatással támogatta a lengyel családokat is. Magyarország ugyanezt tette, többek között kinevezett egy családügyi minisztert (Novák Katalin), akinek feladata a magyar családok boldogulásának elősegítése volt.Az amerikai konzervatívok számára Magyarország és Lengyelország fontos szövetségese az Egyesült Államoknak egy dekadens globális liberalizmus ellen, amely a nyugati országokat egykori önmaguk árnyékában hagyta. Katonai és kereskedelmi partnerek is. Ráadásul az Egyesült Államok egy olyan hely, amelyet sok magyar és lengyel emigráns hív otthonának. Az elmúlt négy év külpolitikai inkoherenciájával kapcsolatos összes panasz ellenére lélegzetelállító látni a kulcsfontosságú közép-európai szövetségeseink elutasítását. A transzatlanti szövetség minden elemében egyértelműen fontosabb, mint valaha. Az új liberális külpolitika prioritásai azonban gyorsan felfedhetik, hogy Biden szavait nem ok nélkül mondta.”Gladden Pappin ([email protected], Twitter: @gjpappin) adjunktus a Dallasi Egyetemen, ahol politikatudományt oktat. Helyettes szerkesztője és társalapítója az American Affairs magazinnak.Tovább a cikkhez
Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »
