Megveszett a világ

2024-től – a polkorrektség jegyében – csak a kisebbségeket bemutató filmek nyerhetnek Oscar-díjat…

Az út idáig

2015. január 15-én, a 87. Oscar-gála évében mind a húsz, színészeket érintő jelölést fehér ember kapta. A filmeket bíráló szerv, vagyis az Akadémia akkori állása szerint a tagok 92 százaléka fehér, 75 százaléka férfi volt. E döbbenetes számok láttán indította útjára kampányát April Reign, egy fekete ügyvéd/író/szerkesztőnő, ám hiába folyt a csapból is az #OscarsSoWhite, a 2016-os jelölések is kísértetiesen hasonlóra sikerültek.

Reign akkor úgy vélekedett, hogy ez csakis szándékos lehet.  2020 januárjára javult ugyan a helyzet, az akadémiai tagok 84 százaléka maradt fehér és 68 százaléka férfi, de ez még mindig távol állt attól, amit az emberiség valós arányai mutatnak.

Egészen keddig, ekkor jelentették be ugyanis a pár év múlva életbe lépő új bírálási kritériumokat. A korábbi sémát, a döntően fehér férfiakból álló filmipart „színesíteni” kívánó változtatások sokaknál kiverték a biztosítékot, ám rengetegen látják mindezt elengedhetetlen reformnak, már-már forradalomnak. Reign szerint hosszú még az egyenlő mértékű reprezentációig vezető út, de ez is egy lépés a cél felé.

Lássuk az újításokat részletesen

Az Akadémia új rendelkezései a Legjobb film kategóriájával kapcsolatban a következők:

Az A kategória kifejezetten a színészekhez szól, és legalább az egyik pontot érinteni kell

• Legalább egy, a fő-, vagy kiemelt szerepet játszó színésznek faji/etnikai kisebbség tagjának kell lennie

• A további szereplők legalább 30%-a színes bőrű, nő, testi vagy szellemi fogyatékos, vagy LMBTQ tag kell, hogy legyen

• A fő-, vagy kiemelt szerepet játszó személy történetének is ezen kisebbségek egyikére kell fókuszálni

A B kategória a kreatív vezetőkhöz és a projektet készítő csapathoz szól, az egyik pontot érinteni kell

• Színes bőrűnek, nőnek, fogyatékosnak vagy LMBTQ irányultságúnak kell lenni legalább kettőnek a következő pozíciókat betöltő személyek közül: szereposztó rendező (casting director), operatőr, zeneszerző, jelmeztervező, rendező, szerkesztő, fodrász, sminkes, producer, látványtervező, dekoratőr, hangmérnök, vizuális effektek tervezője, szerző/író

• Legalább 6 másik stábtagnak (a felvételező gyakornokokat kivéve) valamely alulreprezentált csoporthoz kell tartoznia

• A stáb legalább 30 százalékának valamely alulreprezentált csoport képviselőjének kell lennie

•  

A C kategória a lehetőségekhez való hozzáférésre vonatkozik, mindkét pontot érinteni kell

• Az alulreprezentált kisebbség tagjainak fizetett gyakornoki státusz

• A nagy stúdiókban a gyakornoki producer, gyártásvezető, utómunka, zenei és vizuális effektek, pénzügyi és üzleti szektor, reklám és marketing pozícióban dolgozók

• A kis stúdiókban a legalább két kisebbségi gyakornok ezen pozíciókra

• Továbbképzési lehetőségek és készségfejlesztés biztosítása a kisebbségi dolgozók számára

•  

A D kategória a közönségfejlesztésre vonatkozik

• Képviselet a marketing, a nyilvánosság és a terjesztés területén

• A stúdió- és/vagy filmvállalatnak több belső vezetője legyen az alábbi alulreprezentált csoportok tagjai közül (marketing- és reklámszektor)

Nos, ez lenne az új szabályzat. Elsőre erősnek tűnhet, sokaknak másodszorra is az. Ebből a négy fő kategóriából legalább kettőt biztosan ki kell pipálnia annak a játékfilmnek, amelyik jelölésben, sőt, díjban reménykedik.

Az első kategória a 90 évre visszamenő adatok szerint a legnehezebb, de egyben a legkönnyebben kivitelezhető is. Ott van például a 2017-os győztes, a Holdfény (Moonlight) című film. Az első, kizárólag feketékből álló szereposztáson kívül a homoszexualitást filmvászonra vivő alkotás könnyen átmenne az új szűrőn. Csakúgy, mint az idei éllovas, a dél-koreai Élősködők (Parasite), ami a legelső nem angol nyelvű győztes lett a Legjobb film kategóriában.

Felmerül így a kérdés tehát: ha ezek a filmek a regulációk előtt is nyerni tudtak, akkor mi szükség az új szabályokra? Nos, a reprezentáció. Lehet, hogy egy fehér, egészséges ember számára nehéz, sőt lehetetlen elképzelni egy tolószékes vagy egy indián ember életét, de az érintett kisebbség tagjai sem tudnak rengeteg mindenben azonosulni a Hollywoodban előszeretettel mutogatott „mintaréteggel″. Lehet, hogy egy kis emberség szorul majd néhány nézőbe ezután.

Az első kategória harmadik pontját érintő rendelkezés – a történet kisebbségi vonatkozását taglaló pont – vajon eltörölné például az 1915-ös történelmi filmeposz, az Egy nemzet születése érvényességét? Igaz, hogy Oscar-gála ekkor még nem volt, ám mai szemmel nézve borzasztóan bizarr jeleneteket rögzítettek, amelyek igencsak megnehezítenék a 2024-től életbe lépő döntéseket elbírálók munkáját. A filmben a feketéket ábrázoló részt például „blackface”, azaz színesbőrűre festett fehér emberek játsszák ugyanis.

És akkor ott a második kategória, vagyis a képernyőn kívül dolgozók. Elég két pozíció, például egy női fodrász és sminkes (ami manapság is szinte kizárólag női hatáskör), és máris ki van pipálva a képzeletbeli kocka, hiába van tele a film fehér férfi szereplőkkel és alkotókkal. Hol akkor az egyenlő képviselet? Hát, körülbelül sehol. 

A filmiparban dolgozók véleményének sem maradunk híján. A Star Trek 2, vagy a Nicsak, ki beszél sztárja, Kirstie Alley színésznő például máris tiltakozott:

„Negyven éve dolgozom a filmművészetben, és 50 éve vagyok az emberi jogok aktivistája. Az ilyen és ehhez hasonló szabályok, melyek egyes filmeket és alkotókat eleve kizárnak a versenyből, diktátorokhoz, és nem művészekhez méltók. Olyan, mintha Picassónak meghatározták volna, hogy miről festhet.”

Véleményével nincs egyedül. A 73 éves, korábban kétszer, legjobb főszereplőként és legjobb mellékszereplőként is Oscar díjra jelölt James Woods nem volt ilyen bőbeszédű. Twitteren mindössze ennyit reagált az új szabályokra: ŐRÜLTSÉG.

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »