Az utóbbi hét egyik slágertémája a legjobb filmért járó Oscar-díjat illetően bejelentett diverzitáskódex (később más kategóriákra is kiterjedhet). Széles körben foglalkozott vele úgy a nemzetközi, mint a hazai sajtó, és természetesen portálunk hasábjain is született írás róla. De még mindig érdemes róla beszélni.
Valóban? Ahogy a Facebook jelentősége esetében gyakran felmerül, hogy "én nem vagyok fenn rajta, lehet nélküle élni", úgy itt is fel lehetne vetni, hogy kit érdekel a politikailag korrekt filmek világa, alternatíva kell, vagy efféle úri huncutságok nélküli élet. Ebben is lenne igazság, mint az előbbi felvetésben, de ahogy a Facebook és más közösségi oldalak sajnos megkerülhetetlenek a marketing minden, így a politikai marketing területén, úgy a filmek lélekmérgezése is. Legyen szó fiatalról vagy idősről, jobboldaliról vagy baloldaliról, reneszánsz műveltségűről vagy bunkóról, LMBTQ-emberekről vagy… Ajjaj, már érződik a filmakadémiai szövegből is terjengő nyelvi ragály. Foglalkozni tehát komoly okunk vele, több szempontból is, itt most csak néhányat veszünk sorra.
Először is már maga a felvetés is bizarr, hiszen éppen a liberalizmus és a PC nevében jutunk el oda, hogy a származás számít, osztályozni kell az alkotókat, marketingeseket, gyakornokokat, és erről jelentést készíteni. Ami a szabad identitásválasztás korában (én például egy alulreprezentált genderfluid teknősbéka vagyok, legalábbis addig!) elég különös lehet szexuális orientáció mentén. Esetleg házi készítésű pornóvideókkal és pornóvideókon is lehet bizonyítani, de úgy, hogy az éjjeli szekrényen látszódjon egy megfelelő dátumú The New York Times vagy legalább egy HVG. Vagy színészeknek a szó szoros értelmében testhez álló lehet fellépni színházban meztelenül, de tettekben rálicitálva a Sárosdi Lillára.
Másodszor érdemes foglalkoznunk a várható hatásaival is. Ha csak a szöveget követnénk, ki lehetne lyukadni oda, hogy úgyis egyre színesednek a társadalmak és a szakmák, sőt mivel az emberiség hozzávetőlegesen fele nő, várhatóan sok film megugorja nekifutásból lécet, látványosabb változás nélkül is. És tényleg, az eddigi mániának "köszönhetően" már jó ideje erősödött enélkül is az "alulreprezentált csoportok" részvétele, nemkülönben a díjazottsága. Persze lehetett 2015-ben siránkozni, hogy mennyire fehér az Oscar. Ez ellen azóta is folyamatosan tesznek, már 2016-ban nyert a mezőny legnégerebb filmje, 2018-ban pedig a győztes mellett még két további "feketügyi" szempontból megfelelően fekvő alkotás kapott jelölést, egyikük a képregényfilmnek is a pocsékabbak közül való Fekete Párduc. (Zárójelben említsük meg, hogy a nagyon progresszív Disney tulajdonában álló ABC szokta közvetíteni a gálát, övék a Marvel és végső soron a film is. A saját kutyájuk kölykei felülreprezentáltak is szoktak lenni a jelöltek között.) A változás folyamatos és szemmel látható, az elvárások kőtáblába vésése amennyire elképesztő, annyira menetrend szerint érkezett. Egyszerű beismerésként mégsem lehet elintézni, ahogy a nemzetközi PC-helyzet fokozódik, minden egyes hasonló manifesztum túlteljesítésre ösztökélhet. És azt sem tudjuk, hogy hová finomodik mindez az elképzelt még progresszívabb jövőben. Ha a nők már nem lesznek elég elnyomottak, akkor talán ki is lehet őket venni belőle, megnehezítve a teljesíthetőséget. Ha már elég lesz a néger, akkor érhetnek több pontot a félvérek vagy a vegyes házasságok bemutatása. Ha már egyszerű buzinak lenni "snassz" lesz, jöhetnek az extrémebb fogások, a szerelem úgyis (kor)határtalan. Potenciál van ezen a csúszós lejtőn, mert lejjebb mindig van, még akkor is lesz, amikor már a ma és a holnap újjakobinus gyermekeit is felfalta az aktuális forradalom. A(z újabb) precedens adott.
Harmadszor érdemes nézni a filmkészítők eddigi (?) származása szempontjából. Köztudomású, hogy eddig a kultúra többi területéhez hasonlóan a más területeken elnyomottként bemutatott zsidók éppenséggel felülreprezentáltak. Persze nem Bollywoodra vagy Csád legjelesebb alkotóira gondolok, hanem Hollywoodra és az európai filmiparra. Már ez is komikus, hogy az uralkodó, mindenkit, a zsidókat is elnyomó fehér férfiak milyen sok esetben takarnak zsidókat, de innentől kezdve még érdekesebb lehet a helyzet. Ha alapvetően kevesebb lesz a fehér a filmekben, és ez a zsidókat is érinti (persze egy kis fentebb már említett buzulással bárki javíthat a pozícióján), akkor tulajdonképpen pontosan ott tartunk, mint a numerus claususnál vagy az első zsidótörvényél: egy felülreprezentált csoport rovására helyzetbe hozni a többit. Sokan, akik az említetteket nácizzák vagy náciznák, a mostanit üdvözlik. Egy tisztességes szélsőjobboldali legalább beismeri a faji-nemzeti nézőpontot (ha a numerus clausus esetében a törvény szövege maga óvatosabb is volt, hiába), napjaink felforgatói közül a többség mindezt próbálja széplelkűséggel elkenni. De persze az is lehet, hogy a maradék fehér között (?) kevesebb – és alulreprezentált – lesz a nem zsidó.
További kérdések is felmerülnek: elnyomottnak számíthat-e egy dél-afrikai néger filmes a globális arányok miatt, ha ott mostanság a fehéreket öldösik? Egy ázsiai film, ha már a legutóbbi győztes első külföldi filmként dél-koreai, alapból kóser, mert náluk a stáb természetszerűleg tele volt ázsiaival? Hány alulreprezentált csoportba tartozó nagyszülő kell ahhoz, ahogy egy színész ne legyen a filmakadémiának túl fehér? Egy Hunyadi-filmbe kiket kellene beletennünk? Steiner Kristóf címszerepre jó lesz, vagy maradjunk az elnyomott román hősös narratívánál? Azt persze az egyszeri fasiszta is felfogja, hogy ettől várják alulreprezentálték helyzetbe hozását, illetve a filmfogyasztó közönség "érzékenyítését", csak valahogy attól tartunk, hogy ezek a csoportok továbbra sem a kárpátaljai magyarok, a közel-keleti keresztények vagy a már említett dél-afrikai búr telepesek.
De a gyakorlati aggályokon és fonákságokon túl a legnyomósabb kérdés továbbra is az marad, hogy egy állítólagos művészeti díjnál, miért nem kizárólag művészi szempontok döntenek? Ugye, ha szerepet játszik az értékrend is, amennyiben az egy kicsit is jobboldali, máris megy az értéksemlegességet követelő lemez. Aki például kijelenti az SZFE-ribillió kapcsán (külföldi sztárok, társulatok is nagyon szolidárisak már), hogy a keresztény színház és az ideológiai színészképzés (eddig) fogalmilag kizárt (volt), az most bajba kerülhet, ha mindkét ügyben szeretne a progresszió bajnoka lenni. Egy efféle diverzitáskiáltványnál nem is kellene ébresztőbb pofon annak, aki eddig naivan hitt az izmusoktól független fősodratú művészetben.
Menyhért Ágoston – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
