Minden birodalom akkor kerül hanyatló pályára, ha elitjei céltalan, unatkozó hedonista parazitává válnak, és a nyolcvanas évek végétől kezdve egyedüli globális hatalommá váló Amerikai Birodalom elitjeivel pontosan ez játszódott le.
Trump kijelentette: „az erőszakos csőcselék lerombolt vagy tönkretett legalább huszonöt üzletet, porig égetett középületeket és kövekkel dobált meg rendőröket”, majd leszögezte, hogy „ez nem a békés tüntetés megnyilvánulása, hanem igazi belföldi terrorizmus”. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház.
– Professzor úr, a földkerekség valószínűleg legnagyobb hatalmú embere egyfajta segélykiáltást hallatott, noha ő maga személyes biztonságban van, legalábbis egy ideig. Az a fajta „amerikai demokrácia”, amelyről mi sokáig azt hittük, nagyon is életképes, háborús állapotokban omlott össze. A jelképes „zenekar” azonban a süllyedő Titanicon is zavartalanul tovább muzsikál. Milyen kifejletre számíthatunk?
– Az amerikai elnök formálisan valóban a földkerekség legnagyobb hatalmú embere, azonban ez csupán látszat. Valahogy úgy kell ezt elképzelnünk, ahogy a szellemesem önironikus magyar mondás tartja, miszerint szabad ember vagyok, szabadon azt csinálhatom, amit szabad. Hát nagyjából így a világ legnagyobb hatalmú embere az amerikai elnök. Addig a „legnagyobb” a hatalma, amíg pontosan azt és úgy hajtja végre, amire az őt „üzemeltető” láthatatlan szuperstruktúra utasítja. Ha nem engedelmes, akkor előbb a „pedagógia” eszközeivel próbálják mégis csak engedelmességre szorítani a világ valóban legnagyobb hatalmú „nem létező” urai, és ha ez sem működik, akkor egyszerűen „eldobják” vagy rosszabbik esetben az életét is kioltják. Hogy a kérdésével kezdjem, senki nincs és nem is lehet ma, aki képes lenne választ adni arra az amúgy teljesen jogos kérdésre, hogy milyen kifejletre számíthatunk. Ilyenkor szokták idézni azt a közhellyé koptatott kínai közmondást, amelyet Niels Bohr a világhírű fizikus tett ismertté, miszerint jósolni nehéz, pláne, ami jövőt illeti. Arra azonban képesek lehetünk, hogy megpróbáljuk a kérdést egy olyan értelmezési keretbe helyezni, és olyan fogalomkészletet megválaszolni, hogy ezek együtt egy kicsit érthetőbbé tegyék a mostani kaotikus örvényléseket. Az elemzések többsége általában megragad a lejátszás-technikai felszínen, és pusztán egy politikai játszmaként értelmezi a történéseket, ám ezzel a megközelítéssel éppen a lényegét nem érthetjük meg ezeknek a történéseknek.
ibtimes.com
Az amerikai elnökválasztás az elmúlt évszázad során inkább egy show-műsor volt, ahol a spektakularizáció (látványosítás) egyre fantasztikusabb tűzijátékaival szórakoztatták a nagyérdemű közönséget, aki a lelke mélyén pontosan tudta, hogy választóként valójában nincs választása a választásokon, hisz mindkét jelölt úgyis ugyanannak a globális szuperstruktúrának a készséges bábfigurájaként ugyanazt fogja végrehajtani. Az elnökválasztás kampányköltségei azért is emelkednek exponenciálisan, mert csak az egyre drágább vásári mutatványokkal lehet elkápráztatni az alapértelmezett szinten inkább egyszerűen csak unatkozó nagyérdeműt. Azt viszont talán már mindenki érzi, hogy most azért egy kicsit más a helyzet, vizsgálnunk tehát leginkább azt kellene, hogy miért más, és hogyan más a helyzet, és hogy mindennek alapján, bár roppant nagy bizonytalanság mellett, de mégis mit gondoljunk a jövőről. A most kibontakozó dráma ugyanis Amerika számára történetének legsúlyosabb kihívása, és akár olyan összeomlás is végbemehet, ami egyúttal a világ egésze számára is végzetes következményekkel járhat. Amerika sorstragédiája, mint a sorstragédiák általában, csak a genezis felől válik érthetővé, Amerika fogantatásában „genetikai” értelemben, emberi társadalomról lévén szó, mondjuk úgy „kulturálisan” már kódolva volt mindaz, ami ma lejátszódik, és alighanem az is, ami Amerikára és a világra vár. A genezis ugyanis olyan felfoghatatlan brutalitással véghezvitt lét-erőszakra épült, amelyről a kezdetektől sejthető volt, hogy mindez egy történelmi időzített szerkezet, és kikerülhetetlenül elérkezik az idő, amikor a mesterséges konstrukcióként erőszakkal összetákolt „amerikai nemzetet” a szó szoros értelmében szétrobban. A genezissel kapcsolatban máig is hazug önámító mítoszok tartották össze az úgynevezett „amerikai nemzetet”, ami sohasem létezett, és most már egészen biztosan nem is fog. Ám az agresszió, bűntudat, hazugság, elfojtás három évszázada ismétlődő mintázatai nyomán olyan tektonikus energiájú indulatok kavarognak már, amelyeknek nem hogy a megoldására, de lassan a kezelésére sincs remény. Amerika mint mesterséges konstrukció csak azért tarthatta fenn a kezelhetőség, sőt a rendkívüli történelmi sikeresség látszatát, mert a világ nem létező urai a XIX. század végétől egyre inkább úgy vélték, hogy Portugália, Spanyolország, Hollandia, Franciaország, Nagy Britannia után a hatodik „világbirodalom” nem lehet Németország. A biztonság kedvéért a német birodalom ez irányú törekvéseit egy két világháborúnak látszó harmincéves háború kirobbantásával igyekeztek megakadályozni. Az új favorit az óceán túlpartján összetákolt hamis konstrukció, az Amerikai Egyesült Államok lett, az 1894 és 1944 közötti fél évszázad során a világtörténelem legnagyobb hatalmú világbirodalmává építették a világ nem létező urai. Az ezt követő évtizedek során a birodalmi Amerika számára döntő fontosságú volt, hogy a nemzetállami talapzata látvány-technikailag irigylésre méltóan gazdag és elégedett legyen, ám ez az amerikai álom csak addig tartott, amíg a birodalmi Amerika múlhatatlanul szükségesnek látta. A nyolcvanas évek óta a birodalmi hatalomgazdaság egyre inkább sorsára hagyja a számára most már legfeljebb kifosztható erőforrásmezőként értelmezhető nemzetállam Amerikát. Minden birodalom akkor kerül hanyatló pályára, ha elitjei céltalan, unatkozó hedonista parazitává válnak, és a nyolcvanas évek végétől kezdve egyedüli globális hatalommá váló Amerikai Birodalom elitjeivel pontosan ez játszódott le. Ez vezetett el ahhoz a most már reménytelennek látszó helyzethez, amelynek lényege egy három szinten zajló globális háború, amely, lévén láthatatlan, és a szereplők számára értelmezhetetlen, így egyre súlyosabb káoszba sodorja a világot. A háború első szintjén az Amerikai Birodalom háborúzik a világ ellen, amelynek fő oka, hogy a világ egyre kevésbé hajlandó hozzájárulni a birodalom üzemeltetési költségeihez, lévén hogy a birodalom nemcsak hogy a világ számára külső externáliaként tételeződő globális rendet nem tartja fenn, hanem ő maga fokozza a káoszt, ettől remélve egyre súlyosabb deficitjeinek finanszírozhatóságát.
cbsnews.com
Ez a háborús szint egyre gyorsabban közeledik ahhoz a kritikus ponthoz, ahol a birodalmi elitek akár nyílt totális háború kirobbantására is készek lennének. Bár egyre több jel utal arra, hogy ez a totális háború valójában máris zajlik, csak olyan fegyverekkel, amelyek eddig ismeretlenek, sőt értelmezhetetlenek voltak. Az elektronika, informatika, nanotechnológia, géntechnika a „hibrid” fegyverek olyan arzenálját teszik lehetővé, amelyek a hétköznapi lét során anélkül vihetnek végbe végzetes pusztítást, hogy a megsemmisíteni szánt „objektumok” ezt egyáltalán észlelni lennének képesek. A második szinten a birodalom a saját nemzetállami talapzata ellen visel egyre kegyetlenebb háborút, amelynek oka, hogy a birodalom üzemeltetési költségeit megfizetni egyre kevésbé hajlandó külső világ miatt, a birodalom a külső gyarmatok helyett belső gyarmatainak egyre brutálisabb kifosztásával próbálja lassítani a rohamosan növekvő deficit- és adósság-halmazt. Amely adóssághalmaz eddig értelmezhetetlen szintre emelkedett, lévén hogy az államadósságnak az egyévi nemzeti termékhez való aránya 136%-on áll, amire az amerikai történelemben még a nagyháborúk idején sem volt példa. Ennél is abszurdabb, hogy a nagy egészségügyi és nyugdíjrendszerek összes fedezetlen követelésének összege, a „nagy bruttó adósság” ma már harmincezer milliárd dollárral nagyobb, mint Amerika teljes anyagi vagyona. Vagyis, ha elárvereznék egész Amerikát, miután minden vagyonát elvesztette az amerikai társadalom, még mindig maradna harmincezer milliárd dollárnyi törlesztendő kötelezettsége. Ezek a történelmi képtelenségek azért jöhettek létre, mert a birodalom, és annak rejtett belső állama, a deep state továbbra is rohamosan növeli kiadásait, ám ezt megfinanszírozni a világ egyre kevésbé hajlandó, a már így is teljesen kifosztott nemzetállam Amerika pedig egyre kevésbé képes. Ez utóbbi összefüggés a fő oka annak, hogy a birodalmi Amerika, és annak végrehajtó apparátusa, a deep state tudatosan provokál polgárháborút, ami a totális háború harmadik szintje, ahol a nemzetállam Amerika háborúzik önmagával. Ez a háború ugyan Amerika genezise óta meglévő és kezeletlen tektonikai feszültségekre épül, de attól olyan brutális és reménytelen, hogy a birodalom és a deep state hamis törésvonalakat konstruálva tudatosan gerjeszti a konfliktusok egész tömegét. A jobb sorsra érdemes szerencsétlen és egyre brutálisabban kifosztott amerikai nemzeti társadalom a birodalommal való szembeszállás helyett a birodalom által szított hamis törésvonalak mentén vívja háborúját önmaga totális elpusztítása érdekében. És Donald Trump elnöknek ezt a három dimenziójú háborút kellene elbeszélnie, ráadásul úgy, hogy érthető programja is legyen e lehetetlen történelmi zsákutcából való kiutat megalapozó átgondolt és összehangolt nemzetállami cselekvésre. Ez azonban értelemszerűen nemcsak az ő erejét haladja meg, de gyaníthatóan egyáltalán nem létezik olyan szellemi energia-központ, amely erre képes lenne. Márpedig amíg egy ilyen szellemi központ, és ennek intellektuális teljesítményére épülő szervezeti-intézményi komplexum nem tud létrejönni, addig marad ez a láthatólag egyre veszélyesebb széthullás.
– Amikor nálunk 2004. augusztus 17-én Medgyessy Péter miniszterelnök a Népszabadságban hallatta segélykiáltását, jelezve, hogy „az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel”, világossá vált, hogy a demokrácia itt is krimivé fajult. Ha tényfeltáró bizottság hallgatná meg e korrupciós ügy ma is élő szereplőit, hogyan segítené a magyar demokrácia fejlődését?
– Különös érzések kavarognak bennem, amikor ezt a szókapcsolatot hallom, látom, hogy „magyar demokrácia fejlődése”, mert bár mindhárom szó jelentése nyilvánvalónak látszik, de ez valójában csak a „látszat”, mert bármilyen fájdalmas is ezzel szembesülni, ma mindhárom szó definiálhatatlan. Pontosabban nagyon is definiálható, mindenki definiálja is, csak éppen káoszba fullad minden konszenzusra tett kísérlet. Hogy „mi a magyar most”, a körül éppen gyilkos verbális polgárháború dúl, hogy mi a demokrácia, az egy globális narratíva-háború tárgya, és hogy mi a fejlődés, az már nem is értelmezhető. Nem véletlen, hogy minden lexikon menekül a definíció elől, és egyre homályosabb, semmire sem alkalmas meghatározások ad. Beszélgetéseink során már többször érintettük ezeket a nagyon kényes kérdéseket, így most inkább csak újra összefoglalnám mindazt, amit néhányszor már volt alkalmam itt a Présházban elmondani. A magyarság a Hunyadiak óta folyamatos lelki, erkölcsi, szellemi süllyedésben van, ahogy azt az iménti kérdésével („Mi a magyar most?”) megidézett Berzsenyi Dániel is megfogalmazta 1800 körül. Reménykeltő jel viszont, hogy ez a süllyedés szerencsére nem lineáris, időnként szerencsés külső és belső körülmények nyomán voltak, és most is éppen zajlanak kísérletek a süllyedés megállítására. A rendszerváltás nevű történés-sor elvileg akár ilyen is lehetett volna, de nem ez lett, a vesztes többség 1980 és 2010 között relatíve egyre rosszabb helyzetbe került, anyagilag, fizikailag (népesség, egészség) és főként lelki, erkölcsi, szellemi értelemben egyaránt Az elmúlt évtized egy nagyszabású kísérlet arra, hogy tartósan visszaforduljunk erről az évszázadok óta tartó lejtőről, és vannak is biztató jelek, hogy ez akár sikerülhet is. Ám az is egyre nyilvánvalóbb, hogy a külső és belső destruktív energiák is egyre fenyegetőbbek, így ma elég nehéz megjósolni, hogy visszafordíthatatlanná tudjuk-e tenni e reménykeltő kísérletünket. A demokráciával kapcsolatban már szintén többször kifejthettem itt a véleményemet, kétezer ötszáz éve Platón korában és az óta is minden demokrácia kísérlet azt látszik bizonyítani, hogy ez egy hamis meta-fogalom. A szép elvek technikai felszíne alatt kivétel nélkül mindig degeneratív energiák munkálnak. A „nép” mint kulcsfogalom csak hivatkozási alap, arra szolgál, hogy az alatta meghúzódó uralmi csoportok rejtett és kíméletlen permanens „hideg-polgárháborúja” valamennyire azért legalább is látszólag szabályozott legyen. Ezt a permanens rejtett polgárháborút nem a nép kontrollálja, hogyan is tudná, mikor ehhez se tudása, se bátorsága nincs, és nem is lehet. Hanem az a bizonyos „nem létező” globális hatalmi szuperstruktúra, így tartós uralom csak akkor képzelhető el, ha létezik egy hosszútávú stratégiai egyezség ezzel a globális erővel. Ez persze komoly konfliktusokat feltételez, hisz a globális hatalomgazdaság a lokális társadalmak legfeljebb felső húsz százalékát hajlandó integrálni, ám aki tartósan akar uralkodni egy lokalitásban, az nem hagyhatja teljesen sorsára az örök történelmi vesztesek nyolcvan százaléknyi alsó társadalmát. Nem kizárólag emberségből, hanem józan uralomtechnikai megfontolásból, vagyis azért sem, mert a rivális uralmi csoportok így bármikor „neki vezethetik” a veszteseket az éppen uralkodó csoportnak. Vagyis mindig minden lokális uralmi struktúra satuban van, a neki diktáló globális hatalom és a vesztes többséget fellázítani képes riválisok között. A rendszerváltás egyik legtalányosabb történése ez a Medgyessy-ügy. Medgyessy Péter egész életét a globális hatalmi rendszer engedelmes ügynökeként töltötte, és mint ilyen sikert sikerre halmozott.
Medgyessy Péter – hirado.hu
Hogy miért lázadt fel mégis egy bizonyos ponton globális és lokális gazdái ellen, az elég nehezen megfejthető. Egész lázadását ugyanis olyan mértékben hatja át a már-már megható amatőrizmus és ügyefogyottság, hogy az ember elbizonytalanodik. A helyzete tudniillik annyira tökéletesen reménytelen volt, hogy az egész csak egy kissé zakkant amatőr szelíd öngyilkosságaként fogható fel. Ami meg egy ilyen „tényfeltáró” bizottság feltételezését illeti a „rendszerváltás” bármely mozzanatával kapcsolatban, ez maga az abszolút képtelenség. Sokszor idéztem már, de most is idekívánkozik Orbán Viktor híres bonmot-ja 2011-es évértékelő beszédének elején, miszerint „Kérdeztem otthon a feleségemet, miről beszéljek itt ma. Azt válaszolta: mondj el mindent. Na, abból baj lesz válaszoltam neki.” Nem sokkal később alkalmam volt egy rövid időre beszélgetni vele, és azt mondtam neki, hogy az igazi poén az lett volna, ha itt meghajol és azt mondja, köszönöm, csak ennyit akartam mondani, ennyi volt az évértékelő beszédem. A legfőbb „tény”, amit igazán érdemes lenne „feltárni”, az a legfőbb hatalmi tabu, vagyis, hogy a nép nem, hogy nem uralkodik, hanem legalább olyan reménytelenül vesztes, mint az elmúlt évszázadok során bármikor. És amíg ez a rejtett globális szuperstruktúra irányítja a világot, ez azért marad tabu, mert ennek leleplezése éppen e rejtettséget mint legfőbb létminőséget tárná fel. Erre csak azoknak nyílik módja, akik, mint ahogy a magunkfajtákat minősíti a „politikai korrektség” globális vélemény-terrorja, összeesküvés elméleteket gyártanak és/vagy gyűlöletbeszélnek.
– A „kapitalizmus” szó neves kitalálója valószínűleg fején találta a szöget, amikor kijelentette: „a történelem kerekét nem lehet visszaforgatni.” Miután az Ön által gyakran emlegetett szakrális rend a mammoniták által megbuktattatott, a szakralitás nélküli látszólagos rend pedig „belföldi terrorizmusba” roskadt, merre kereshetik az emberhez méltó jövőt a következő generációk?
– Valóban nem lehet visszaforgatni a történelem kerekét, de nem is kell, a múltat nem „végképp eltörölni” és nem „visszahozni” kell, hanem legelőször is türelemmel, szelídséggel, alázattal megérteni, vagy kicsit szerényebben fogalmazva, megpróbálni megérteni. Megérteni legfőképpen azt kellene, hogy miért bomlott fel a szakrális rend, hol és hogyan mutatkozott meg az emberi gyarlóság, hol rendült meg a hit, és miként veszett el a hitre épülő tudás, bátorság, becsület. Ez nagyon-nagyon nehéz és kényes feladat, mert szeretjük azt hinni, hogy mi jók vagyunk, csak a „világ” rossz, mármint a „rossz” uralkodik a világban, és ez dönti be a szép, emberséges, szakrális világunkat, ám ez csak az igazság egyik fele. A másik fele mi vagyunk, a bennünk is jelenlévő „rossz”, és az ezzel való szembenézés nélkül nincs emberhez méltó jövő. Erre az egyes személy csak önmagában képtelen, ezt a legfontosabb és legkényesebb lét-munkát csak megtartó szeretet-közösségekben tudja véghez vinni az egyes személy. Ezért a legfontosabb feladat a szeretet-közösségeink megtartó erejének a megőrzése, gyarapítása.
kaposvarmost.hu
Nem véletlen, hogy a világot irányító erő pusztító energiái legfőképpen ezekre a szeretet-közösségekre irányulnak, ezeket próbálják szétverni, gúny, nevetség és megvetés tárgyává tenni, nekünk meg ezt kell minden létező energiákkal megakadályozni. Ez legtöbbször nem valami látványos hősi tett, hanem egy simogatás, biztató szó, együttérzés, segítség akkor, amikor az a legjobban kell, egyszóval a megértő szeretet apró, de néha mégis lét-fontosságú megnyilvánulásai. Ebből az is kiderülni látszik, hogy ez a jövő először csak bennük épülhet fel.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
