Két keréken érkeztek a tolvajok, akik 2020. augusztus 6-ára virradó éjjel egy templom mellett található adománygyűjtő helyhez mentek, ahová természetesen nem az áhítat vezette őket, sokkal inkább a könnyű pénzszerzés lehetősége.
Az adománygyűjtő perselyt célozták meg, ahhoz azonban nem volt könnyű hozzáférniük. Egyikük figyelt, a másik egy kővel hosszú perceken keresztül, kitartóan ütötte a falat, mire sikerült azt kibontani. Zsebre vágták az aprót, a perselyt feldobták a biciklire, amire ők maguk is felpattantak, és távoztak a szenthelyről.
A rendőrök a helyszínen szemlét tartottak és adatgyűjtést végeztek. Így azonosították és fogták el 2020. augusztus 18-án a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két "fiút". A 15 éves fiatalkorút gyanúsítottként kihallgatták, melynek során beismerő vallomást tett. Részletesen vallott, hogyan tettek szert kiskorú társával a zsákmányra, és önként megmutatta a rendőröknek a bokrot, ahová hazafelé menet a perselyt eldobták.
A Nagykőrösi Rendőrkapitányság lopás vétségének gyanúja miatt folytatja le a további eljárást – közölték honlapjukon.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »