Elemző: van egy nagy hiányossága az ellenzéki egyezségnek

Elemző: van egy nagy hiányossága az ellenzéki egyezségnek

Közös egyéni jelöltekkel és közös miniszterelnök-jelölttel vág neki a 2022-es országgyűlési választásoknak hat ellenzéki párt, de Pulai András politikai elemző szerint közös lista nélkül nincs esélyük a győzelemre, márpedig erről látványosan hallgat a múlt héten bejelentett megegyezés.

Az ellenzéki pártok mind a 106 egyéni választókerületben közös jelölt állítására készülnek a 2022-es országgyűlési választáson. Győzelem esetén a közösen elfogadott program és elvek alapján együtt kívánnak kormányozni Magyarország érdekében – írta közleményében a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt.

A pártelnökök abban is megállapodtak, hogy a jelölteket tárgyalásos úton választják ki, de

ha így nem sikerül, akkor előválasztásokat rendeznek.

Az ellenzéki pártok várhatóan közös miniszterelnök-jelöltet is keresnek. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke azt mondta, Gyurcsány Ferenc nem kap kormányzati szerepet, tehát nem ő lesz a kormányfőjelölt és miniszteri tárcát sem adnak neki, a DK elnöke ugyanis ígéretet tett arra, hogy nem vállal közjogi tisztséget.

Erre reagálva Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője azt írta a Facebook-oldalán, hogy Gyurcsánynak igenis vezető szerepe lesz egy új Magyarország megteremtésében.

„Aki Gyurcsány ellen van, az a DK ellen van, az ellenzéki együttműködés ellen van, az a Fidesz mellett van”

– üzente Vadai Ágnes Fekete-Győr Andrásnak.

Közös ellenzéki országos listáról egyelőre szó sincs, pedig az MSZP-s Kunhalmi Ágnes szerint arra nagy szükség lenne, ha tényleg győzni akarnak. Úgy látja, hogy három kétharmados vereség után felesleges az identitásra hivatkozva lemondani a közös listáról.

Az ellenzéki összefogás próbája október 11-én

a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választókerület időközi országgyűlési szavazásán lesz, ahol egy jobbikos, Bíró László lesz az összellenzéki jelölt. A tiszaújvárosi körzetben azét kell voksolást tartani, mert a térség fideszes képviselője, Koncz Ferenc júliusban motorbalesetben meghalt. A Fidesz-KDNP az elhunyt politikus lányát, Koncz Zsófiát indítja.

A közös lista még nyitott kérdés

Hírdetés

Ilyen széles körű összefogás az Orbán-kormányok idején még nem volt, főleg nem két évvel az országgyűlési választás előtt – mondta Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezető igazgatója. Szerinte így időben el tudják kezdeni az egyéni képviselőjelöltek kiválasztását.

A közös jelöltek kiválasztása sok vitát hozhat, de ezekre az előválasztás szerinte jó megoldás lehet. A közös miniszterelnök-jelölt kiválasztása sem lesz könnyű, mert olyan embert kell felkutatni, aki megfelel három követelménynek:

  1. mindegyik párt szavazói elfogadják,
  2. alkalmas rá, és
  3. vállalja a küzdelmet Orbán Viktorral.

A totális összefogás kockázata, hogy végképp megkülönböztethetetlenné teszi az ellenzék elvileg más identitású, sőt korábban egymással szemben álló pártjait, és ennek

némelyik párt áldozatul fog esni

– véli az elemző.

„A folyamat végén el fogunk oda jutni, hogy valószínűleg kevesebb párt lesz az ellenzéki térfélen, azt sem zárom ki, hogy sokkal kevesebb, mint most. Nem gondolom, hogy ezeket a DK fogja bekebelezni, hanem együvé olvadnak, de azt nem tudni, hogy a DK lesz-e benne a meghatározó szereplő” – mondta Pulai András.

A közös országos lista feltűnően hiányzik a megegyezésből az elemző szerint. A Publicus utóbbi években végzett valamennyi ilyen kutatásából az derült ki, hogy a közös listára is vágynak az ellenzéki szavazók, sőt a bizonytalanok többsége is.

„Ez a kérdés még nyitva van, de változhat” – mondta Pulai András, és úgy látja, az ellenzéki együttműködés a most bejelentett formájában szükséges, de nem elégséges feltétele az ellenzék 2022-es választási győzelmének.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »