Levelet kapott az Opre Roma, rossz hír van benne

Levelet kapott az Opre Roma, rossz hír van benne

Korábban beszámoltunk róla, hogy az Opre Roma elnevezésű cigány szeparatista párt azon elképzelésének adott hangot, milyen jó lenne, ha az állam bevezetné a feltétel nélküli alapjövedelmet. Ez az egyik fő üzenetük, a másik pedig a már sokszor hallott „cigány autonómia”, ahol szintén igényt tartanának az alapjövedelemre, amit természetesen a maradék Magyarország biztosítana számukra. Egyelőre az alapjövedelem kérvényezéséért levelet is írtak a Belügyminisztériumnak, és választ is kaptak. Lássuk, mit is!

Alighanem fekete betűs volt számukra az elmúlt napok egyike, ugyanis e-mail formájában megérkezett a már-már gyászhírrel felérő válasz. Felháborító, nemhogy autonómia nincs, de még a jelenlegi Magyarországon sem jár nekik a feltétel nélküli alapjövedelem. Magyarán csak el kéne vonszolni magukat dolgozni.

A válaszlevélben olvasható, először a Belügyminisztériumnak címezték a levelet, akik továbbítottak az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális Ügyekért Államtitkárságára, akik néhány udvarias mondat kíséretében lényegében teljes nemleges választ adtak nekik.

Hírdetés

Ha eljátszik az ember a gondolattal, vajon mi haszna van ennek a társaságnak, akkor gyorsan rájön, hogy semmi. Viszont kedve lenne megkérdezni őket arról, miért nem a valós problémákkal foglalkoznak? Hát nem a cigányság képviseletére és sorsának jobbításáért jöttek létre? Biztos azt felelnék, dehogynem. Csakhogy ennek első feltétele az önreflexió volna. Eddig ez nem történt meg az elmúlt 30 évben, de mondjuk évszázadok alatt sem, tehát semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy a többségi társadalom úgy viszonyul hozzájuk, ahogy.

Tennivaló pedig lenne bőven, itt van például a legutóbbi tiszaföldvári eset. Ahol is egy helyi riport miatt, amiben egy kávézó hölgy tulajdonosa arról beszélt, drogos cigányok élhetetlenné teszik a várost, még őt fenyegetik halálosan és a Betyárseregnek kell védelmet biztosítani számára.

Vajon az Opre Roma, de az Országos Roma Önkormányzat ilyenkor miért hallgat? Miért nem fogják magukat, és utaznak el Tiszaföldvárra, hogy jobb belátásra bírják az övéiket? Mondván, gyerekek, ez így nem mehet tovább, ha így folytatjuk, még jobban megutálnak minket, ha kölcsönös tiszteletet akarunk kivívni és azt, hogy egyenrangú félként tekintsenek ránk, akkor azonnal fel kell hagyni a bűnözői életmóddal. Nyilván, amit itt vázoltam, annak már van neve, úgy hívják, sci-fi.

Az viszont nagyon is realisztikus, ami Érden történt. Ahol az „enyingi vadak ütöttek egy jót” (vagy legalábbis valami ilyesmit lehetett kihallani a fenyegetőző élő videókból), amivel mondjuk éppen betekintést adtak abba, milyen szellemiségben működne egy önálló cigány tartomány. Nagyjából úgy viszonyulna a kultúraalkotó nemzetek által működtetett országokhoz, amiképpen „Enyingi Jánosék” emberalatti hőbörgései a kultúremberekhez. Amire persze tudom, sokan azt mondják, nem is lenne baj, mármint, hogy ezt így lerendezik egymás között. De azért ezt ne már a mi ősi magyar földünkön műveljék. És ezt a kérdést most így hagyjuk is nyitva…

Lantos János – Kuruc.info 


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »