Vettel: valaminek történnie kell

Vettel: valaminek történnie kell

Nem igazán megy a Ferraritól távozó pilótának, de tudja, mit kell tennie.

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Forma-1-es Ferrari német versenyzője szerint a sorozatos sikertelenség után „valaminek történnie kell”.

„Ezek a dolgok nem úgy működnek, hogy egyik pillanatról a másikra minden a visszájára fordul” – nyilatkozta a 32 éves pilóta, aki a múlt hétvégi Brit Nagydíj után azt mondta, egyáltalán nem érzi jól magát az idei versenyautóban.

A koronavírus-járvány miatt július elején elkezdődött idény eddigi négy futamán a Ferraritól az év végén távozó Vettel mindössze 10 pontot gyűjtött és a vb-pontversenyben csak a 13.

Hírdetés

„Az ember ilyenkor dolgozik tovább, és reménykedik, hogy idővel minden egy kicsit jobb lesz” – jelentette ki Vettel, akinek a jövője még mindig kérdéses, hivatalosan nem rendelkezik a következő szezonra érvényes szerződéssel.

A Forma-1 a hétvégén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. A helyszín újfent Silverstone lesz, ahol 1950. május 13-án az első F1-es világbajnoki futamot rendezték.

A 70. évforduló Nagydíja vasárnap 15.10 órakor rajtol.

Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Alejandro Garcia

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »