Élő Kistermelői Palóc Piactér – a helyi értékek színtere

Élő Kistermelői Palóc Piactér  – a helyi értékek színtere

Az ipolysági zsinagóga udvarán élővé vált a tavasszal megalakult virtuális Palóc Kistermelői Piactér. A július 25-én megrendezett I. Élő Kistermelői Palóc Piactéren több mint egy tucat kistermelő illetve kézműves mutatkozott be. A portékáikkal mindannyian a Palóc térség helyi értékeit képviselték.

Mint már beszámoltunk róla, idén tavasszal indult el a közösségi térben a virtuális piactér. A folyamatosan bővülő termékkínálat mellett a szombati élő kistermelői piactéren találkoztak először személyesen az egyes termelők és kézművesek a vásárlóikkal. Mindazonáltal a koronavírus-járvány miatti korlátozások lazítását követően e rendezvény volt az egyik első közösségi alkalom az Ipoly menti városban.

A Palóc Kistermelői Piactér az itteni kistermelőkről szól, bemutatva a gyönyörű termékeiket, amelyek sok esetben eddig csak kis közegben voltak ismertek – hangzott el az első alkalommal megtartott élő piactér megnyitóján.

– nyilatkozta a Felvidék.ma kérdésére Kendy Éva, az alkalmat megszervező MASLOMEDIA Polgári Társulás vezetője. Mint hozzátette: a virtuális piactér azért jött létre, hogy megmutassák értékeiket és felhívják a figyelmet a környéken tevékenykedő ügyes emberekre.

Az alkalom megszervezésével kapcsolatban Kendy Éva kifejtette: célunk a virtuális közösség élővé tétele volt, ahol személyesen is találkozhatnak az online piactér tagjai.

Április utolsó napjaiban jelent meg a közösségi hálón a piactér. Fokozatosan növekszik a csoport taglétszáma. Vevő és vásárló egymásra talált. Számos termelő és kézműves tapasztalja a forgalomnövekedést.

Mindez az ötletgazdák önzetlen munkájának az eredménye. A piactér koordinátora Jámbor Mónika, akinek komoly érdemei vannak a szombati esemény megvalósításában is.

Hírdetés

Állandó piactérben is gondolkodnak, ahol a palócok megmutathatják ügyes mivoltukat.

“A virtuális piactér tagjai között számos cukrászt, péket, méhészt, valamint különböző kézművest (keramikus, nemezelős, textil, szappankészítő, gyógynövénytermesztőt, gyümölcsfeldolgozót) találunk. Közös bennünk az egyediség, a természetes és helyi alapanyagok használata. Ugyanakkor a kistermelői piactérről jelenleg még hiányoznak a növény- és zöldségtermesztők, az ő jelentkezésüket is várják az online piactéren, illetve a rendszeresített élő piacokon is” – jegyezte meg a szervező.

A zsinagóga udvarán többek között jelen volt Kovács Klára, aki fiával Lekéren termeszt levendulát. A szárított levendulacsokrok mellett, saját készítésű szörpök, masszázsolajak, szappanok, kekszek, levendulával illatosított párnák sorakoztak az asztalon. Mint kérdésünkre elmondta: a levendula felhasználása végtelen, emellett az emberi szervezetre is jótékony hatással van.

A honti székhelyű Kutyori-konyha szintén bemutatta portékáinak széles kínálatát. Mesterséges adalékanyagok hozzáadása nélkül készítik a lekvárokat, szörpöket. Ugyanakkor immunerősítő gyümölcsvelőt is készítenek.

Az udvaron továbbá méhészek, szappankészítő, természetes kozmetikumok, kerámiák, természetes alapanyagból készül hagyományőrző ruhák, nemezeléssel készített apró csodák, és számos cukrásztermék volt megtalálható.

Mint Jámbor Mónika a piactér nyitányaként kikiáltotta:

S tényleg, szombaton kereslet és kínálat egymásra talált.

A Felvidék.ma kérdésére több érdeklődő egyöntetűen kiemelte: fontosak az ilyen találkozások, ahol értékes helyi termékek gazdag kínálata várja az érdeklődőket. S tán a jelen helyzetben még inkább megnő a jelentősége az élő kistermelői piactérnek, ahol a régió termelői mutatkozhatnak be.

A most elindított élő palóc piactér várhatóan folytatódik a Lévai járásban. Addig is ajánljuk figyelmükbe a virtuális Palóc Kistermelői Piacteret.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »